Idén is fizetni kell a velencei sétáért, a lagúnák városába ugyanis csak öt euró belépődíj ellenében léphetünk be. Nem Velence azonban az egyedüli hely, ahol megelégelték a turistákat. Az Adria királynőjének példáját egyre több város követi.

Egy középkori mondás szerint Európának három igazgyöngye van, hiszen ami a tengernek Velence, az a síknak Firenze, a hegynek pedig Buda. Nem véletlenül hívják a Pó és a Piave folyók torkolata között évezrede megépített várost az Adria királynőjének: a lagúna 120 kisebb-nagyobb szigetére kiterjedő település úgy emelkedik ki a végtelen vízfodorból, mint egykoron Neptunus, a tengerek római istene.

Velence mindig is kereskedőváros volt, fiai századokon keresztül a világ legtávolabbi pontjára is elmentek egy-egy jobb üzlet kedvéért. A helyzet azonban már jó ideje megfordult, hiszen napjainkban Velencébe „helyben jön” a világ, mégpedig azért, hogy megnézze a lagúnák városát, Európa kulturális örökségének ékét.

A pandémia előtt ugyanis a látogatók száma éves szinten már megközelítette a harmincmilliót. A világjárvány miatt ez a szám alaposan visszaesett. Napjainkra azonban visszatértek a turisták, Velence szemlátomást magához tért. Csakhogy ennek nem mindenki örül, hiszen az ódon falak közti szűk sikátorokban újra embertömegek hullámzanak, a zsúfoltság pedig oda vezet, hogy az amúgy negyedmilliós Velence turisták által látogatott központi szigeteit az őslakosság mind nagyobb mértékben hagyja el és költözik ki onnan.

A számok ijesztők: a világháború után még több mint százezren éltek itt, most meg feleannyian. A helyzetet pedig csak tovább rontja, hogy a város főútjának számító Canal Grande (Nagy Csatorna) vizét nem csak a gondolák és a vaporettók, vagyis a vízi taxik járják, hanem hatalmas, tengerjáró hajók is, s a nyomukban keletkezett hullámok komoly károkat okoznak az épületek statikus szerkezetében.

Velence központi magját az oda áramló turistainvázió miatt az elnéptelenedés réme fenyegeti.

A helyzet odáig fajult, hogy már az UNESCO is jelezte: kész feltenni Velencét a veszélyeztetett települések listájára. A városvezetés ezért már tavaly úgy döntött, hogy a turisták számára behúzza a kéziféket, és öteurós belépődíjat kér mindenkitől, aki csak felkeresi a központi szigeteket. Reményeik szerint a kezdeményezés lecsökkenti az úgynevezett hátizsákos, vagyis egynapos turisták számát, hiszen ők amúgy is csak kevés pénzt költenek a helyi boltokban, a kávéházakat vagy éttermeket pedig ugyancsak módjával látogatják.

A belépődíjat azonban azoknak nem kell megfizetni, akik a városmag szállodáiban laknak. A 14 évnél fiatalabbaknak sem kell fizetni.

A befolyt összeget a városi tanács a műemlékek és közterületek javítására és felújítására fordítja.

Idén a jegy ára nem változik, továbbra is öt euró, amit a Santa Lucia vasútállomás és a Piazzale Rome, valamint a Tronchetto buszpályaudvari jegyirodában személyesen lehet megvenni, de mód van online vásárlásra is.

Ez utóbbit ezen a hivatalos weboldalon keresztül: cda.veneziaunica.it.

Fontos tudni, hogy Velence belépő-köteles történelmi városmagja alatt értendő: a lagúna összes kis szigete (Giudecca, Murano, Burano, Lido, Pellestrina, Torcello, Mazzorbo, Sant’Erasmo, Vignole, Isola delle Rose, San Clemente, Certosa és San Michele), Mestre szárazföldi városrész, és Tessera szárazföldi település a nemzetközi repülőtér közelében.

A belépőt mindig reggel 8:30 és délután 4 óra között kell fizetni. Ha 8:30 előtt vagy 16:00 után lépünk be Velencébe, akkor nem kell belépőt fizetni. Másik kitétel, hogy a Piazzale Roma környéke, a Santa Lucia vasútállomás, a Tronchetto buszpályaudvar és parkoló, valamint a Tronchetto nagy sétahajó kikötője nem tartozik a belépődíj hatálya alá.

Nem Velence az egyedüli város, ahol megelégelték a turistákat

Az Adria királynőjének példáját San Francisco is követte. Az amerikai nagyvárosban található ugyanis a világhírű „kanyargós út”, a Lombard Street. A kelet–nyugati irányú utca meredek, egy tömbből álló szakaszáról híres, nyolc hajtűkanyarral. Mivel a Lombard Street több filmben is felbukkant, olyan ismertté vált, hogy szinte kihagyhatatlan a turisták számára.

A virágágyásokkal szegélyezett úton maximum 8 kilométer per órás sebességgel mehetnek az autók, mégis akkora iránta az érdeklődés, hogy kilométeres sorok állnak az odavezető utakon. Nem ritka, hogy az érdeklődők csak öt-hat órás várakozási idő után jutnak el az utcáig. A helyi rendelet szerint hétköznapokon öt dollárt, hétvégén pedig tíz dollárt kell fizetniük az autósoknak, hogy végigmenjenek rajta.

Nem csak a belépődíjakkal küzdenek a kispénzű hátizsákos turisták ellen. Noha a bevezetett akadályok különböznek egymástól, abban mindegyik település megegyezik, hogy az így keletkezett bevételeket a megnövekedett turizmus visszafogására, illetve az idegenforgalom káros oldalainak enyhítésére fordítják.

Erre jó példa a horvátországi Dubrovnik, ahol létszámstopot vezettek be a sok turista miatt.

A városvezetés a lakossági panaszok miatt 2016-ban döntött úgy, hogy radikálisan korlátozza a városközpontban egy időben tartózkodó látogatók számát. A rendszer azóta működik: a dubrovniki városmagban egyszerre – az ott élőkkel együtt – csak nyolcezer ember lehet. A városba bebocsátható tömeget a városkapuban elhelyezett kamerákon keresztül számolják meg a polgármesteri hivatal emberei.

Hasonló problémákkal küzd Horvátország a Krka-vízesés és a Plitvicei-tavak turistái miatt, vagy az itáliai Pompeji romvárosa is – ezeken a helyeken szintén forgalomkorlátozó intézkedéseket vezettek be, írja a hirado.hu.