Világ
Kiengedték a kórházból Ferenc pápát
Betűméret:             

Ferenc pápa vasárnap ismét a hívek elé lépett, miután több mint öt hetet töltött kórházban. A Gemelli kórház erkélyéről integetett az összegyűlt tömegnek, háláját kifejezve a megjelent sokaságnak. Az orvosok szerint az egyházfő állapota stabilizálódott, így a pápa visszatérhetett a Vatikánba, ahol a következő két hónapban lábadozni fog, írja a hirado.hu.

Ferenc pápát a római Gemelli kórház egyik erkélyére tolták ki, ahol integetett az őt üdvözlő tömegnek, majd köszönetet mondott az embereknek, hogy imádkoztak érte és megáldotta őket.

Beszéde még halk és nehézkes volt az öt hétig tartó kórházi kezelés után, amit a légzőrendszeri betegsége és a kétoldalú tüdőgyulladása miatt kapott. A szentatya pár percig tartókodott csak a kórház erkélyén, de láthatóan jobban volt és mosolyogott az emberekre, jelenti az Euronews.

Vasárnapi közleményében a békéről is szólt a pápa, kérte, hogy minél hamarabb vessenek véget a Gázai övezetben és az Ukrajnában dúló háborúnak, ugyanakkor a türelem és a gondoskodás fontosságáról is beszélt.

„Ez alatt a hosszú kórházi időszak alatt megtapasztaltam az Úr türelmét, amelyet az orvosok és az egészségügyi dolgozók fáradhatatlan odaadásában, valamint a betegek hozzátartozóinak gondoskodásában és reményében is megláttam. Ez a bizalommal teli türelem, amely Isten soha el nem fogyó szeretetére épül, valóban szükséges életünkben, különösen a legnehezebb és legfájdalmasabb helyzetekben” – fogalmazott a pápa.

Ferenc pápa vasárnap visszatérhet a Vatikánban található otthonába, a Casa Santa Martaba.

Kezelőorvosa szombat este a sajtónak arról beszélt, hogy még legalább két hónapig pihennie kell, amelynek során folytatják a kezelését.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Letartóztatták annak a településnek a korábbi polgármestereit Észak-Macedóniában, ahol nyolc nappal ezelőtt egy diszkótűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült. Ljupcso Kocsevszki ügyész már a múlt hét végén jelezte, hogy a polgármesterek a gyanúsítottak között vannak. A Vesti.mk szkopjei...
2025. MÁRCIUS 24.
[ 8:14 ]
A fekete-tengeri tűzszünet, a frontvonalak befagyasztása, valamint területi kérdések is szóba kerülnek majd az ukrajnai tűzszünetről hétfőn folytatódó amerikai-orosz tárgyalásokon - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. Mike Waltz a CBS televízió Face the Nation című műsorának vasárnap adott...
2025. MÁRCIUS 23.
[ 22:24 ]
Ukrajna küldöttsége a lehető legkonstruktívabb az amerikai féllel folytatott rijádi tárgyalásokon - hangsúlyozta vasárnap este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. "Mostanra már a második találkozóját tartotta az amerikai és ukrán csapat Szaúd-Arábiában. Ezúttal inkább technikai szinten - katonáink, diplomatáink,...
2025. MÁRCIUS 23.
[ 22:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó