Érvényben marad az orosz elnöki parancs, amely a kihirdetett moratórium értelmében megtiltja az ukrán energetikai létesítmények elleni csapásokat, és az orosz hadsereg ezt végrehajtja - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
Peszkov szerint Kijev viszont - a moratóriummal szembeszegülve - megpróbált csapást mérni orosz energetikai létesítményekre.
"Mi, tudatában annak, hogy a kijevi rezsim megállapodásra való képtelensége már sokszor bebizonyosodott, továbbra is úgy gondoljuk, hogy ezt a moratóriumot be kell tartani" - mondta.
Az energetikai létesítmények elleni csapásokra vonatkozó moratóriumot a szóvivő "jó előremozdulásnak" nevezte.
"Ezen az úton tovább kell haladnunk" - nyilatkozott.
A fekete-tengeri gabonakezdeményezéssel kapcsolatban rámutatott, hogy ez, miként a Kreml honlapján közzétett dokumentumban szerepel, számos feltétel teljesülése után aktiválható. Emlékeztetett rá, hogy ezek valójában ezek ugyanazok a feltételek, amelyeket az António Guterres ENSZ-főtitkár által garantált fekete-tengeri kezdeményezés is tartalmazott. Kifejezte Oroszország reményét, hogy a gabonakereskedelemben ezúttal "az igazságosságnak győzedelmeskednie kell".
Közölte, hogy Oroszország folytatja a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, és ezek "nagyon intenzívek". Mint fogalmazott, Moszkva elégedett azzal, hogy "mennyire pragmatikusan, konstruktívan és eredményesen fejlődik a párbeszéd" Washingtonnal.
Peszkov együttérzését fejezte ki Anna Prokofjeva, a Pervij Kanal televízió haditudósítójának halála miatt. Prokofjevát aknarobbanás ölte meg az oroszországi Belgorod megye és Ukrajna határán. Operatőr kollégája, Dmitrij Volkov, súlyosan megsebesült.
Azzal kapcsolatban, hogy a chisinaui reptéren szerdán őrizetbe vették Jevgenyija Gucult, a moldovai gagauz autonóm terület vezetőjét, Peszkov azt hangoztatta, hogy a moldovai hatóságok "a legnyilvánvalóbb nyomásgyakorlás módszerét" alkalmazzák azon aktív politikusokkal szemben, aki valamennyire is népszerűek, és akik bármi módon konkurenciát jelenthetnek Maia Sandu elnök számára, semmibe véve a törvényt, a demokrácia elveit. Kijelentette, hogy a Kreml elítéli az eljárást, és Chisinaunak "fel kell hagynia az ilyen módszerekkel, és biztosítania a cselekvés szabadságát az ország minden politikai erejének".
Azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyint 25 éve választották meg első elnöki ciklusára, Peszkov azt hangoztatta, hogy a politikus vezetése alatt Oroszország "nagyon hosszú utat tett meg a szakadék szélétől" - a gazdaság, a politika, és a területi integritás tekintetében - "a jólét javulásáig, az ország gazdaságának fejlődéséig, a szuverén állammá válásig".



Nincs hozzászólás. Legyen az első!