A horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület minden népművészeti ágának, szakosztályának közreműködésével tartottak találkozót a hétvégén a településen. A helyi művelődési ház emeletének egyik szárnyában népdalokat gyakoroltak a gyerekek, a másik épületrészben népzeneoktatás folyt. Közben a színházterem színpadán a fiatal táncosok ropták a táncot. A nyílt foglalkozásokat bárki megtekinthette, hisz a nem titkolt cél az volt, hogy aki kedvet kap, csatlakozzon az egyesülethez.

A Néphagyományaink napjai elnevezésű rendezvényt első ízben szervezték meg, s a célokról kérdeztük Szécsi Zsolt néptáncpedagógust.

- A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület tagjai, amely mintegy 120-130 emberrel működik, mindnyájan együtt lehessenek, s minden érdeklődő betekinthessen a műhelymunkánkba. Szombaton délelőtt 9 órától folyamatos volt az énektanítás, itt volt Csonka Ferenc és a Kamrás zenekar is, ők a fiatalokkal zenéltek. Volt táncház is, délután az idősebb táncosok költöztek be a kultúrotthonba. A programsorozat vasárnap folytatódott egy népdaltalálkozóval, amelyre mintegy 200 résztvevőt vártunk persze a citerásokkal együtt, de voltak kézművesfoglalkozások is.

Horgost 251 évvel ezelőtt telepítették újra. Főleg Észak-Magyarországról érkeztek ide, s nem elsősorban Szegedről a telepesek. Mi jellemzi ezt a kevert kultúrát?

- A történelem folyamán a Délvidék többször vált lakatlanná, de mindig voltak újra telepítések és mindig érkeztek új lakosok, mert a földbirtokosoknak kellett a munkaerő. Érkeztek ide a Dunántúlról, de Észak-Magyarországról is, viszont a dél-alföldi jellegzetességek rajtunk maradtak. Az ide költözők alkalmazkodtak a meglévő és domináns szokásokhoz, kulturális örökséghez. Megmaradtak az itt honos ősi, pogány szokások is, például a lucázás. Ez volt a boszorkányok meglátása, felderítése, ami beépült a karácsonyi kultúrkörbe. Hasonló történt a népzenével is. Vannak olyan népdalok, tánclépések, amik megtalálhatóak más tájegységeken is, de mi a délalföldi táncdialektusnak a jegyeit képviselve ápoljuk a hagyományokat. Nagy örömünkre szolgál, hogy az egyesület, amely 1933 óta aktívan működik, s a veterán tánccsoportunk ma is táncolja és élteti a horgosi gyöngyösbokrétás táncokat. Emellett fiataljaink a délalföldi táncokat is táncolják, éneklik a népdalokat.

Bagi Valentina népdaloktató egy gyermekcsoporttal foglalkozott éppen ottjártunkkor.

- Szerveztünk egy képzést erre a napra. A nagyobbakkal örkői dallamokat vettünk át, a kicsikkel pedig felcsíki és kalocsai népdalokat éneklünk, most pedig a zenei lüktetést gyakoroljuk, mert ők még fiatalabbak és nehezebben leköthető a figyelmük, így muszáj nekik játékosan bemutatni, előadni a népi éneket.

Valahol olvastam, hogy a magyar nemzet őrizte meg legnagyobb számban a népdalkincsét. Hogyan lehet ezeket a dalokat tovább éltetni és átadni az ifjabb generációknak?

- Az interneten elérhető nagyon sok dal a népdaladatbázisban. Én nagyon sok hangzót hallgatok, tehát régen felénekelt dallamokat. Ezeket átveszem és megtanítom a gyerekeknek. Ez az én mószerem.

Horgosi népdalokat gyakorolnak-e?

- Igen, szoktunk. Amikor elkezdenek énekelni a gyerekek, akkor általában mindig horgosi népdalokkal kezdünk, de horgosi dalok egyébként is vannak a repertoárunkban, bármikor kérnek is tőlünk hazai dalokat, mindig tudunk énekelni ilyeneket.

Csonka Ferenc informatikai tanár és népzene oktató zenekari próbát tartott éppen a Kamrás zenekarral. Azt mondja, egyre nagyobb az érdeklődés a népzene iránt.

- Nagyjából úgy 10-15 évvel ezelőtt volt egy holtpont Vajdaságban, amikor mindenki kapkodta a fejét, mert egyszerűen nem volt utánpótlás. Nem fektettek rá hangsúlyt. Később, hála istennek, ez megváltozott. Néhány éve elkezdtem tanítani fiatal zenészpalántákat, utána megjelent a Csoóri Sándor Alap is, s ez is nagy lendületet adott az utánpótlás nevelésének. Gyakorlatilag a magyar állam is támogatja ezt a programot. Azóta túljutottunk ezen a holtponton. Egész Vajdaságban szép számban vannak fiatalok, akik tanulják a népzenét, a néptáncot, úgyhogy most reménykeltő a helyzet. Horgoson itt van a Kamrás zenekar, őket mentorálom és igen szép eredményeket érnek el, egyre többet muzsikálnak. Más helyekre is vannak meghívásaik. Magyarországon is tartanak táncházakat, kis koncerteket. Ugyanezt el lehet mondani Vajdaság más települései esetében is, ahol szintén vannak fiatal zenészek, van eziránt érdeklődés. Az érdeklődés felkeltése nyilván a mi, az idősebb korosztály felelőssége, a mi feladatunk, hogy bevonzzuk és megtartsuk a fiatalokat. A mai digitális világban annyi impulzus éri a gyerekeket, annyi felé szakad a figyelmük, hogy nagy kihívás arra terelni a figyelmüket, ami hasznos és élvezetes is lehet.

Jófelé haladnak tehát a dolgok, érdeklődnek a népzene iránt a gyerekek. Van-e esetleg valami, amin azonban mégis változtatni kellene?

- Mindig lehet változtatni a dolgokon, ez is egy kísérleti terep. Nincs egy olyan pedagógiai módszer, amire azt tudjuk mondani, hogy ez a végleges. Ahogy változik a világ, úgy változik a társadalom is, s ez azt hozza maga után, hogy változtatni kell a tanítási módszereken is. Mindig aktuális a kérdés, hogy mennyire kell a népzenei oktatást intézményesíteni vagy maradjon meg inkább civil szervezeteken belül.

Csonka Ferenc szerint ma már sokkal több a tábor, a rendezvény, a verseny, kottákhoz is sokkal könnyebb hozzáférni például a neten, mint ahogyan az ő ifjú korában lehetett, ami jó. Sokkal több a bemutatkozási lehetőség is, viszont véleménye szerint vigyázni kell, nehogy elvesszünk a túl nagy információs áradatban.