Kultúra
Kovács Jolánka átvette a Herceg János Irodalmi Díjat
Betűméret:             

A zombori Bielitzky Károly Városi Könyvtárban a Dunatáji Herceg János Nap keretében, Nataša Turkić igazgatónő tegnap adta át Kovács Jolánkának, muzslyai írónak, műfordítónak, irodalomszervezőnek a Herceg János Irodalmi Díjat. Az alkotás Mraković Péter akadémiai szobrász műve.

Az ünnepségen L. Móger Tímea, a bírálóbizottság elnöke méltatatta Kovács Jolánka munkásságát.

– Kovács Jolánka muzslai írónő szakmai érdemei különös jelentőséggel bírnak, ha azt vesszük figyelembe, hogy bánáti kisebbségi létben alkot, sors-, avagy pályatársai, Sziveri, Cs. Simon István, N. Czirok Ferenc nyomdokain. Az írónő novellái zömében a társadalom peremére szorult, hátrányos helyzetben élő gyerekek és felnőttek megrázó történeteit veti papírra. Nem csak kivételes beleérző képességről tesz tanúságot, hanem szinte azonosul írásainak hőseivel, akik a szó szoros értelmében, hősök mind, mondhatni született túlélők – hangzott el a méltatásban, de ugyanakkor a többi tevékenységét is méltányolta a bírálóbizottság (L. Móger Tímea, dr. Silling István és Bordás Győző), hisz Kovács Jolánka tankönyveket írt, tanárként, könyvtárosként, művelődésszervezőként is tevékenykedett a közösségében, de több mint negyven műfordítás-kötete is napvilágot látott. A 67. Belgrádi Könyvvásáron az idén három kötetét mutatták be.

Kovács Jolánka a Herceg János Irodalmi Díj átvétele után köszönetében kifejtette: amikor megtudta, hogy őt díjazták, kérdések sora vetődött fel benne: „vajon tettem-e, dolgoztam-e én eleget, valóban kiérdemeltem-e, hogy ilyen rangos vajdasági irodalmi díjban részesüljek".

– Ez a díj Herceg János vajdasági, jugoszláviai magyar író, szerkesztő, műfordító nevével fémjelzett, kinek életműve rendkívül gazdag volt, aki fáradhatatlan lelkesedéssel, folyamatosan írt, szinte hetven éven át, a prózai irodalmi műfajok szinte mindegyikét magas szinten művelve, s éppen ezért nagyon megtisztelő számomra ez az elismerés. Azt hiszem, ez utóbbi a legmegfelelőbb kifejezés arra, miként élem meg azt, hogy ebben a díjban részesülök. Aki művelődésszervezéssel foglalkozik, ír, irodalmi műveket fordít, könyveket szerkeszt, nem díjért vagy elismerésért teszi. Mindez az élete részévé válik, élteti, erőt ad a mindennapokhoz, más, elviselhetőbb fényben látja az őt körülvevő világot, az embereket, emberi kapcsolatait. Én ezt egyszerűen úgy szoktam mondani, hogy „így kap levegőt” – mondta Kovács Jolánka.

A díjkiosztó hivatalos része után a bírálóbizottság tagjai elbeszélgettek a díjazottal.

Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Fejes Eszter (*.*.122.35)
2024. OKTÓBER 27. [ 21:28 ]

Gratulálok!


Október 26-ára tervezi a Kosztolányi Dezső Színház társulata évadjának első bemutatóját, melyek címe: Angyalok a lombok között, Csábi Anna rendezésében. Az aktuális témát boncolgató előadás zenéjét Szerda Árpád jegyzi, szereplői pedig Hodik Annabella, Verebes Andrea, Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Ágyas Ádám,...
2024. OKTÓBER 23.
[ 12:32 ]
Elhunyt Sánta Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás és a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője, a Nemzet Művésze. Ismét gyászol a muzsikustársadalom! Elhunyt ifj. Sánta Ferenc, a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész barátunk, kollegánk....
2024. OKTÓBER 22.
[ 20:08 ]
Elhunyt Paul Di´Anno, az Iron Maiden egykori frontembere. Az énekes 66 évesen hétfőn halt meg otthonában, az angliai Salisbury-ben. A halálhírt a zenész kiadója, a Conquest Music közölte a család megbízásából. A halál oka egyelőre nem ismeretes, de az énekes hosszú évek óta betegségekkel küszködött, ami miatt...
2024. OKTÓBER 21.
[ 20:12 ]
Beolvasás folyamatban