Kultúra
Emléktáblát avattak dr. Jung Károly tiszteletére Gomboson
Betűméret:             

Emléktáblát avattak Gomboson dr. Jung Károly etnográfus, néprajzkutató tiszteletére. A Kiss Lajos Néprajzi Társaság jóvoltából készült emléktábla a Helyi Közösség épületén kapott helyet, írja az RTV.

Dr. Jung Károly költő, kritikus és néprajzkutató 1944-ben született Gomboson. 1970-ben szerzett magyartanári oklevelet Újvidéken. Az Új Symposion szerkesztőségi titkára, a Jó Pajtás munkatársa, majd az Újvidéki Egyetem magyar tanszékének rendes professzora volt.

"Nem csak Gomboson vagy Újvidék területén kutatott. Vannak kutatóink, akik a Duna-mentén, vagy a Tisza-mentén, vagy Észak-Bánátban kutatnak mindent, ő viszont egész Vajdaságot vizsgálta, és amit nagyon hangsúlyozok, hogy a Kárpát-medencében is nagyon ismert volt" – mondta dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke.

Jung Károly a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Folklór Tanszékének, illetve a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának vendégtanáraként is dolgozott.

Bordás Győző, a Forum Könyvkiadó Intézet nyugalmazott főszerkesztője elmondta, elsősorban költőként ismerte meg Jung Károlyt, aki "jelentős alkotója volt a vajdasági magyar irodalomnak, de néprajztudós és etnográfus is. Tehát valahol a vajdasági magyar etnográfiának ő a megteremtője, továbbvivője".

Jung Károly tagja volt a Vajdasági Írók Egyesületének és a Magyar Írószövetségnek is.

Dr. Novák Anikó, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanszékvezetője Jung Károly hitelességét idézte fel. "Az, ahogyan ő beszélt a népi kultúrának a különböző szegleteiről, az rengeteget adott nekünk. Nagyon sokat tanultunk tőle. Lelkesen, szeretettel beszélt a témáiról, és azt gondolom, mi is megszerettük ezeket a kérdéseket" - mondta.

Jung Károly emléktábláját a helyi közösség épületének falán helyezték el.

A helyi közösség nagytermében rendezett ünnepi műsorban a József Attila Általános Iskola diákjai és az Arany János Magyar Művelődési Egyesület tánccsoportjának tagjai léptek fel.

Dr. Jung Károly munkásságát Ortutay Gyula-emlékéremmel, Bazsalikom Műfordító Díjjal, Üzenet-díjjal és három ízben Híd-díjjal is elismerték.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Október 26-ára tervezi a Kosztolányi Dezső Színház társulata évadjának első bemutatóját, melyek címe: Angyalok a lombok között, Csábi Anna rendezésében. Az aktuális témát boncolgató előadás zenéjét Szerda Árpád jegyzi, szereplői pedig Hodik Annabella, Verebes Andrea, Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Ágyas Ádám,...
2024. OKTÓBER 23.
[ 12:32 ]
Elhunyt Sánta Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás és a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője, a Nemzet Művésze. Ismét gyászol a muzsikustársadalom! Elhunyt ifj. Sánta Ferenc, a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész barátunk, kollegánk....
2024. OKTÓBER 22.
[ 20:08 ]
Elhunyt Paul Di´Anno, az Iron Maiden egykori frontembere. Az énekes 66 évesen hétfőn halt meg otthonában, az angliai Salisbury-ben. A halálhírt a zenész kiadója, a Conquest Music közölte a család megbízásából. A halál oka egyelőre nem ismeretes, de az énekes hosszú évek óta betegségekkel küszködött, ami miatt...
2024. OKTÓBER 21.
[ 20:12 ]
Beolvasás folyamatban