Magazin
Falfestménnyel szépül a magyarkanizsai Napsugár óvoda kerítésének külső homlokzata
Betűméret:             

Új díszítőelemmel bővül Magyarkanizsa, amely a helyi Napsugár óvoda kerítésének külső homlokzatát színesíti majd. Tijana Šćekić Kukli, magyarkanizsai művész tervei alapján, egy műhelymunka keretében készül a festmény, amely a község fő szimbólumait, vagyis a városházát, a Tiszát, a tiszavirágot és a Magyarkanizsán élő népek kultúráját mutatja be. A festmény kidolgozásában mintegy húszan vesznek részt. Vígi László, a Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnöke elmondta, kicsik és nagyok is részt vettek a festésben és alkotásban.

- A koronavírus-járvány megfékezésének érdekében meghozott rendeletek miatt próbáltuk alacsonyan tartani a résztvevők számát, és mintegy ilyen tónusokra, körökre szervezni a napi fordulókat, a napi munkát, így nagyjából minden nap ilyen 7-8 ember vett részt a munkálatokban. Néha kevesebben, de így az össz résztvevők száma nagyjából húszra tehető. Az általános iskolások és azok szülei vettek részt a műhelymunkában, ezzel kedveskedve a helyi óvodásoknak – nyilatkozta Vígi László.

A program a Modern Folking projekt részeként, az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program résztámogatásának köszönhetően valósult meg és a tervek szerint a héten már el is készül az új díszítőelem.

Projektazonosító: HUSRB/1602/32/0230/

Bartok Zsófia
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Alfonz
2020. AUGUSZTUS 21. [ 5:56 ]

Ez már valami, közös munka, szép eredmény. Külföldön nagyvárosokban látni lehet falfestményeket, melyek igazi műalkotások. Mifelénk sajnos marad a "grobari" felirat a falakon, mely bemutatja az ifjúság szellemei szintjét és a művészethez való viszonyulását.


Meghosszabbították a bácsalmási határátkelőhely nyitvatartási idejét a hosszú hétvégére - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint a Bácsalmás-Bajmok közúti határátkelőhely április 18-ától április 20-áig, péntektől vasárnapig reggel 7...
2025. ÁPRILIS 14.
[ 14:37 ]
Vannak napok, amikor minden lassúnak tűnik. A teendők nem inspirálnak, az időjárás sem segít, és a megszokott dolgok unalomba fulladnak. Egy ilyen nap könnyen válhat húzóssá, ha nem találunk valami apró örömöt vagy új impulzust, ami kizökkent. A jó hír: nem kell drasztikus változtatás ahhoz, hogy jobb hangulatba...
2025. ÁPRILIS 14.
[ 12:58 ]
A lakberendezés világa folyamatosan változik, fejlődik, újragondol és visszanyúl a múltba. Egyes bútorok viszont sosem mennek ki a divatból – csak új arcukat mutatják. Ilyen örök darab a komód is, amely ma újra reflektorfénybe került, nemcsak mint praktikus tárolóbútor, hanem mint stílusikon is. Ebben a cikkben...
2025. ÁPRILIS 14.
[ 8:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó