A nagypéntek a húsvétot megelőző péntek, a kereszténység e napon emlékezik Jézus kereszthalálára. Bár az ősegyházban nem tartották ünnepnek, mert böjti nap volt, a kereszténység századai alatt számtalan kereszténység előtti képzet, a tavaszkezdetre utaló hiedelem, szokás kapcsolódott e naphoz.

A népszokás szerint a nagyhét a lelki és a testi megtisztulás hete volt. Nagypéntek Jézus kereszthalálának a napja, a böjt és a gyász ideje. Hajnalának rituális cselekedete a mosakodás. A szent gyónás mellett, nagypénteken a szegedi legények kora hajnalban, három órakor „sorkukorékolással” ébresztették föl a város lakóit. Ezután, a Tiszához mentek és mindenki megfürdött benne, hogy a tél baját, a betegségeket jelképesen lemossák magukról. Ilyenkor a beteg gyermekeket is megmosdatták a Tiszában, hogy elmúljon a betegségük. A lányok szótlanul mentek le a Tiszához, és megfürödtek benne, hogy ne fogjon rajtuk semmiféle rontás vagy igézés. A mosakodás végeztével a lányok egy fűzfa lombjai alatt megfésülködtek, ezután kicsit levágtak a hajuk végéből, hogy a moly ne lepje meg, és hogy szép hosszúra nőjön.

Székelyföldön nem hajnalban, hanem éjfélkor merítettek vizet az Oltból és megszentelték vele az istállót, az állatokat, a házat, majd ittak a vízből és megmosták magukat. Szeged környékén még a beteg gyermekeket is kivitték a folyópartra, hogy lemossák a bajt róluk. Sok helyen az állatokat is megúsztatták, vagy megitatták.

A néphiedelem szerint ekkor derülhetett ki az is, hogy ki a boszorkány a faluban. A tojásfestéshez használt fakanálon lyukat fúrtak, majd a templomban, mise közben ezen a lyukon keresztül látták meg a boszorkányt.

Ezen a napon tiltott volt minden állattartással, földműveléssel kapcsolatos munka, az asszonyok nem mostak (mert akkor a ruha viselőjébe villám csapna), nem szőttek és nem fontak, nem szítottak tüzet, nem sütöttek kenyeret, mert kővé vált volna. Nagypénteken hajnalban szokás volt virrasztani: ilyenkor az emberek végigjárták a kereszteket, szobrokat, lementek a patakhoz és megmosakodtak, imádkoztak a halottaikért, egészségért, a lányok szépségért... Ezen a napon szigorúan tilos volt varrni is - a hagyomány szerint aki varrt, megszurkálta Jézus sebeit.

Nagypénteken a protestáns vallásúak sem ettek húst. A Tápió menti falvakban a katolikusok étrendje: délben rántott leves és kifőtt tészta, vacsorára tej, aludttej, túró. A református pándiak ebédre tojást ettek és tejes ételt. A böjti tilalom nem terjedt ki azonban a pálinkaivásra. A Tápió mentén mindenütt hangsúlyozták is a nagypénteki reggeli és délelőtti pálinkaivás fontosságát.

A zempléni falvakban babsalátát ettek nagypénteken, estére tejeskávét, túrós metéltet, tojáslevest fogyasztottak. Turai adat szerint nagypénteken egy-egy gerezd fokhagymát ettek, hogy az illetőt meg ne csípje a kígyó és egy-két szem pattogatott kukoricát is, hogy ne legyenek gyomorfájósak. Az ebéd egyébként ugyanaz, mint karácsony böjtjén: bableves és mákos tészta.

Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem szítottak tüzet. Kenyeret már ezért sem süthettek. Szeged vidékén azonban dagasztottak akkorát, mint egy libatojás. Ezt megszárították és eltették, s akkor vették elő, ha valaki vízbe fúlt. A közepébe szentelt gyertyát tettek, és ahol a vízre eresztett kenyérből a gyertya kifordult, ott kellett a holttestet keresni.

A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket. Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat. „A nagypinteken ültetett kotlóhoz nem vót szerencsink” – vélték Jászdózsán.
Nagypénteken a moldvai magyarok nem fogják be a lovakat, mert úgy tartják, hogy akkor megbetegednének. Voltak azonban olyan állattartással kapcsolatos műveletek, melyeknek éppen nagypéntek volt a hagyományos ideje, például a farkalásnak és herélésnek, a jószágok bélyegzésének a századforduló körül Hajdúböszörményben, Debrecenben, Nádudvaron, Balmazújvárosban. Boriban ilyenkor hajtották ki ünnepélyesen a disznócsordát. A kanásznak tojást, babot, lisztet, kenyeret vittek az asszonyok. A kanász pedig mindenkit megkínált pálinkával.
Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. Eső esetén jó tavaszt jósolnak a bukovinai magyarok. Galgamácsán úgy tartották, hogy ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz. Zagyvarékason úgy mondták: „Nagypénteki eső, annyi méreg, amennyi szem lehull. Rossz termés lesz."
Nagyszombatra már csak a tisztálkodás és a lelki felkészülés maradhatott. Amikor délelőtt megszólaltak a harangok, körbesöpörték a házat és azt kiabálták: kígyók, békák, távozzatok!
A Zoboralján szokás volt, hogy szombaton vagy vasárnap kora reggel elvitték az ételt megszenteltetni a templomba. A kosárba sonka, tojás, kolbász és kalács került. Voltak, akik két kosarat vittek - az egyiket a papnak adták. Nagyszombat Krisztus sírban pihenésének emléknapja. Ezen a napon térnek vissza a harangok Rómából. Ennek hírét adva Szegeden az alsóvárosi gyerekek házról házra járva, bográcsot verve a következőket kiabálták:

Kígyók, békák szaladjatok,

Mögszólaltak a harangok.

Tücskök, férgek, bogarak,

Soha itt ne lássalak

Kígyók, békák szaladjatok

Itt tovább nem maradhattok.

Mögszólaltak a harangok.

Érdekesség, hogy a világ különböző tájain fekete és fehér szombatnak is nevezik. Ezen a napon ér véget a böjt. Az örömünnep estéje a tűzszenteléssel kezdődik, a pap fehér ruhát ölt, és megáldja a tüzet, majd meggyújtják a Krisztus feltámadását jelképező húsvéti gyertyát. A szentelt tűz hamujának különleges erőt tulajdonítottak, sok esetben hazavitték, és a termőföldekre szórták, vagy az állatok vizébe tették, hogy megvédje őket a betegségektől.

Szokás volt régen ezen a napon a harangszóra kiszaladni a kertbe, megrázni a gyümölcsfákat, hogy a rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új.

Nagyszombaton a fehér szín dominál, a fiatalok fehér ruhában vagy fehér szalaggal a derekukon vettek részt a körmeneten, majd este a hazatérő családok nagy lakomát tartottak. (mek.oszk)