A nagybecskereki Magyar Gimnázium egykori diákjai, akik 66 éve érettségiztek, már sok éve minden szeptember első szombatján találkoznak egy helyi vendéglőben. A két osztályban összesen 54 diák tanult. Mára már kevesen tudnak megjelenni a találkozón, de ezúttal is hatan fontosnak tartották, hogy részt vegyenek.
A 66 éves osztálytalálkozón tehát részt vett Tóth Margit, Sván Ernő, dr. Várady Tibor, Nagy János, Tóth Árpád és Halupka József.
A találkozó különlegessége amellett, hogy a diákok több mint hat és fél évtized után is összejöttek, az volt, hogy egyik tanárnőjük, a 95 éves Đurić Varga Anna - a nagybecskerekiek körében mindenki Tanárnője - is jelen volt, akinek ugyan megromlott a látása, de lánya elkísérte az összejövetelre.
A találkozó hivatalos részében Sván Ernő, a fő szervező köszöntötte az egybegyűlteket és az osztálytársainak beszámolt arról, hogy kikkel sikerült értekeznie, kik azok, akik szerettek volna, ám nem tudtak eljönni, illetve, hogy voltak olyan osztálytársak, akik nem is kívántak megjelenni ezen az ünnepségen.
A köszöntő után dr. Várady Tibor, nyugalmazott jogászprofesszor kapott szót, aki egy verset írt erre az alkalomra, majd az egykori diákok tanárnője is köszöntötte tanulóit. Utána kötetlen beszélgetéssel folytatódott a találkozó.
Mi, "67 évesek" a kronajárvánnyal leálltunk. Szeretettel köszöntjük kedves osztályfőnökünket és a szintén összetartó-, utánunk induló korosztályt. Láthatnánk azt verset?