Magazin
Népi kalendárium: Szent András napja
Betűméret:             

A néphagyomány egyik jeles napja november 30-a. András napjához számos a jövővel kapcsolatos hiedelem és szerelmi varázslás kötődik.

Advent első vasárnapja mindig az András-naphoz, azaz november 30-hoz legközelebb eső vasárnap, egyúttal a karácsonyi ünnepkör egyik, jóslásokban, népi hiedelmekben és termékenységvarázslásban leggazdagabb napja. Szent András apostolt a magyar hagyományban nevezik disznóölő Szent Andrásnak, időjósoló Andrásnak, disznóröfögtető, de még hegedűnémító Andrásnak is. Cikkünkben e különleges elnevezések és hagyományok után kutatunk.

Szent Andrásról

András apostol, avagy Szent András Jézus 12 tanítványának egyike, aki Galileából származik. Testvérével, Péterrel halászat révén tettek szert a mindennapi betevő falatra. András Keresztelő János tanítványává szegődött, s általa lett Jézus követője. Testvérét, Pétert is András vitte Jézushoz, s míg András a maga elhatározásából akart Jézus tanítványa lenni, addig Pétert Jézus szólította fel erre a szolgálatra. Így a két testvér otthagyta a halász életet és háromévnyi tanítványságot vállaltak, utána pedig életük végéig terjesztették az igét szerte a világon, és Jézus Krisztus mellett életük árán is kiálltak. András végzetét a Krisztus halála után 30-40 évvel Aegeates prokonzullal folytatott hitvita jelentette, melynek lezárultával az akkori uralkodó végül börtönbe vetette, majd a legendák szerint X-formára ácsolt keresztre feszíttette, az apostol így halt mártírhalált. E keresztet nevezzük azóta andráskeresztnek. Szent András ábrázolása főként andráskereszttel történik, amelyet vagy átfog, vagy melyre felfeszítik. A legenda szerint a saját kérésére feszítették andráskeresztre, mivel azt mondta, hogy nem méltó a Krisztuséval azonos formájú keresztre feszítésre.

András napja a magyar folklórban

Férjjósló praktikák

A hajadon leányok e reggelen izgalommal telve ébredtek, hogy különböző praktikák keretein belül megtudják azt, kihez, s mikor mehetnek férjhez. Már kora reggel a kertbe szaladtak, hogy megrugdossák a disznóól oldalát. Ebből arra következtettek, ahányat röffentett a disznó, annyi év múlva ment férjhez a lány. Úgy tartották, ha egy röffenés sem hallatszott, a lány még az adott évben megházasodik. A Zempléni-hegység falvaiban azt is figyelték, hogy anyadisznó röffen-e először, mert az özvegyet jelzett, a malac pedig legényt. A disznóól-mustra után a leányok a falu határában magasodó dombra, vagy a kert végében álló trágyadombra szaladtak, s azt figyelték, honnan hallani kutyaugatást, mert úgy hitték, abból az irányból érkezik majd a jövendőbelijük.

Gombócfőzés és az András-kalendárium

Szokásban volt szintén a hajadon lányok körében az András-napi gombócfőzés. A hagyomány településről településre eltérő alakot öltött, de tartalmilag ugyanaz volt. Helyenként 6, máshol 9 vagy 12, de akadt olyan ház is, ahol a karácsonyig hátralevő napok számával azonos mennyiségű gombócot gyúrtak, s töltelék helyett különböző fiúnevekkel ellátott cédulákat rejtettek azok belsejébe. Úgy tartották, amelyik gombóc elsőként jön fel a forrásban levő víz felszínére, az azt rejtő cédulára írt név megegyezik majd jövendőbelijük nevével.

Ismert az András-kalendárium használata is, mely az előző praktikához hasonló céllal volt szokásban: a leányok 24 fiúnevet írtak fel 24 cetlire, befőttes üvegbe helyezték őket, jól megkavarták a lapokat, majd karácsonyig minden nap egyet húztak az üvegből. A hiedelem szerint, helyenként december 24-én, máshol december 25-én, az utolsónak húzott cetlire írt név mutatta leendő férjük nevét.

Ólomöntés

Az András-napi férjjóslás másik módja az ólomöntés. A forró ólmot vízbe öntik és megnézik, hogy milyen szerszámhoz hasonló forma jön ki. Amit a megdermedt ólom ábrázolt, olyan lesz a lány jövendőbelijének a foglalkozása.

András-pogácsa

Az András-pogácsa készítése szintén párjósló cselekmény volt. Három pogácsát sütöttek, mindegyikbe egy-egy férfinevet rejtettek. Kitették a küszöbre, s amelyiket a legkésőbb vitte el a kutya, az mutatta meg a jövendőbeli nevét.

Szalmakoszorú dobálás

A szalmakoszorú dobálás szintén a férjjóslás szertartásai közé tartozott.

A lányok szalmakoszorút készítettek és megpróbálták feldobni a fára, ahányadik dobásra fennakadt, annyi év múltán mehet férjhez a lány.

A szerelmi jóslatok éjszakája

Próbáltak álomból is jósolni, és egész nap böjtöltek a lányok. Az ünnep előtti böjti napnak a népi hitvilág mágikus erőt tulajdonított. A vélt varázserőt a fiatalság igyekezett is kihasználni minden vidéken vallástól függetlenül. Szatmárban András-napkor a református lányok is böjtöltek. Este a favágó tőkére kendermagot vetettek s ez mondták: „András, neked kendert vetek, mondd meg nekem, kihez megyek!"

A lányok a párna alá férfiruhaneműt rejtettek, és egész nap böjtöltek. A jövendőbeli megálmodására utal a hajdúszoboszlói mondás:

Aki böjtöl András napján,
Vőlegényt lát iccakáján.

A csallóközi Medvén is egész nap böjtöltek a lányok, a fejük alá éjszakára férfiruhadarabot tettek, hogy álmukban megtudják, ki lesz a férjük. Lefekvéskor mondogatták:

Ágyláb, léplek
Szent András kérlek,
mondd meg, hogy ki lesz férjem!

A legények női inget vagy szoknyát tettek a fejük alá, azért, hogy megálmodják ki lesz a feleségük.

A doroszlói lányok úgy próbálták kideríteni a jövőt, hogy cédulára irták fel a számba jöhető legények nevét; a cédulákat, valamint egy fésűt és tükröt betettek a párnájuk alá. Ha a cédulán levők valamelyikével álmodtak, úgy tartották, az lesz a férjük.

Almamag

Az almamagot szintén jóslóeszközként használták. András-nap előtt nagy előszeretettel ették a lányok az almát és számolták a magokat. Ha olyan almát találtak, amelyben 7 vagy 9 mag volt, akkor a magokat papírba csomagolták, András-nap estéjén a párnájuk alá tették, hogy megálmodják a férjüket.

Ha András napján a vízbe állított gyümölcsfaágak kirügyeztek, az több vidéken farsangi férjhezmenetelre utalt.

Gyertyaöntés

Az Ipoly mentén a lányok gyertyát is öntöttek András-napkor: ha a vízbe öntött gyertya alakja egyenes volt, akkor egészséges vőlegényt találtak, ha azonban a viasz cikcakkos alakot vett fel, akkor beteges vőlegényük lett.

Az András-napi férjjóslás olyannyira ismert volt és maradt a XX. század második felében is, hogy Szabó Magda Abigéljében is ekkor akartak jósolni maguknak a lányok, de még idő előtt lebuktak.

Időjóslás

Mint a legtöbb jeles napon, így Andráskor is következtettek a várható időjárás alakulására. Úgy tartották, ha e napon esik vagy havazik, akkor ott csapadékos lesz az elkövetkező időszak is, egészen Vízkeresztig. Ellentétes időjárás-rámutató hagyományt is ismerünk e napra vonatkozóan, miszerint, ha András napján fagy, a karácsony esős lesz, s fordítva.

Magyarország északi vidékein András-napkor szokás volt a fonóból kisurranni, és kendermaggal hajigálni az ablakokat, várva, hogy a bennlevők mit mondanak. Azt várták: „Csengős lovon vigyenek”, de sokszor a házbeliek tréfából ilyeneket mondtak: „Vess fattyút!”, „Vénülj meg!”, „Vessz vénlánynak!”

A moldvai és Gyimes-völgyi magyarok ezen a napon a farkasok ellen megfokhagymázták az ajtókat, hogy ne vigyék el a jószágot. E célból összekötötték az ollót, mert ha nyitva maradna, a farkasok elvinnék a juhokat.

A háziférgek kiűzésének napjaként is ismeretes ez a nap. A bánátiak kotlót, fát ültettek, disznókat párosítottak ezen a napon.

Szent András napját disznóölő Andrásnak is nevezik, ugyanis ekkor már elég hideg volt ahhoz, hogy a megkezdődjenek a disznóvágások. Fontos ám, hogy ilyenkor már nem igazán tarthattak zajos disznótorokat vagy vidám, hangzavarral járó nagy lakomákat, zenés mulatságokat, mert András-nap jelezte a csend, a várakozás, a lelki felkészülés idejének beköszöntöttét. Az András-napkor vagy néhány nappal előtte vagy utána született kismalacokat András-malacoknak mondják és azt tartják, hogy belőlük lesz a jó hízó.

Hegedűnémító Szent András

Az Ipoly mentén élt az a mondás, hogy ilyenkor „kellett a muzsikát bezárni, mert utána már az Úrjövet volt”, vagyis elkezdődött a karácsonyi böjt időszaka. Andrással befejeződnek a zajos mulatozások, a néphit úgy tartja, "András zárja a hegedűt". Legfeljebb az András utáni szerdán, kukaszerdán lehetett még otthon muzsikálni, de másutt már nem.

Tartja a néphagyomány: András leteszi a hegedűt, éjfélkor beáll a csend ideje, az advent.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Mikulásfutás Palicson - illusztráció
2024. DECEMBER 1.
[ 15:41 ]
A szkopjei Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán ma egy 61 éves nő életet adott első gyermekének, 37 év házasság, 10 mesterséges megtermékenyítési próbálkozás és 10 spontán vetélés után. A kisfiú a Petar nevet kapta. A hír hatalmas visszhangot keltett, sokan csodaként, mások szerencseként vagy kitartás...
2024. NOVEMBER 26.
[ 19:04 ]
"Atyám, bocsáss meg nekik, mert vétkeztek," írják a közösségi médiában néhányan, akik felháborodtak azon, hogy egy mesterséges intelligenciával működő Jézus-hologram fogadja a gyóntatószékben az embereket egy luzerni templomban. A svájci Luzern legrégebbi templomába látogatókat meglepetés érheti, amikor a...
2024. NOVEMBER 26.
[ 18:48 ]
John Tinniswood, a világ legidősebb férfija 112 éves korában halt meg hétfőn – közölte a Guinness World Records. A Guinness-világrekordok számolt be arról kedden, hogy 112 éves korában meghalt John Tinniswood, a világ legidősebb férfija. A brit lakos 1912. augusztus 26-án született Liverpoolban, abban az évben, amikor a...
2024. NOVEMBER 26.
[ 16:32 ]
Beolvasás folyamatban