Pál napjához népi megfigyelések, jóslások sokasága kapcsolódik. Ekkorra már mögöttünk a tél nagyobb fele, s várható, hogy az idő lassan enyhül, közeleg a tavasz.
Január 25-e Pál napja. Ezt a napot pálfordulónak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, mely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és innentől Pál apostol néven emlegetik. Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment; az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” Az így felelt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!”
Az élmény hatása alatt Pál megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett.
Népi megfigyelések, jóslások
Ehhez a naphoz számos népi megfigyelés, jóslás kapcsolódik. Ekkorra már mögöttünk a tél több mint fele, s várható, hogy az idő lassan enyhül, közeleg a tavasz.
A népi megfigyelések szerint e nap időjárása határozza meg a következő hónapokét is. A megfigyelésekből vidékek, tájegységek szerint, más-más tanulságot vontak le. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani. A jó idő jó termést jelent, míg a köd a jószág pusztulását, a szelek háborút.
A szentesi elnépiesedett regula is így tudja:
"Hogyha szeles pálfordulás,
akkor lészen hadakozás.“
A legismertebb Pál-napi regula így hangzik:
"Ha Pál fordul köddel,
az ember meghal döggel".
A hajdani dögvészekre (pestis, kolera) jóslás emléke él ebben.
Állatokra vonatkoztatva is ismert:
"Ha Pál fordul köddel,
jószág hullik döggel".
A moldvai magyarok szerint:
"Ha Pál fordul fényvel,
az ember meghal éhen.“
Bukovinai magyarok szerint:
"Ha tiszta idő van, akkor jó szénatermés lesz,
ha szél fúj, akkor kevés lesz a széna".
Ha Pál napján süt a nap, még nagy hidegekre számítottak a tél végén. Csanádapácaiak szerint, ha szép, derült az idő, akkor még annyi hideg napra lehet számítani, amennyi az esztendőből már eltelt.
Magyarbánhegyes öregasszonyai így szoktak könyörögni: "Pál, fordítsd meg a rostát", hiszen ezen a napon fordul meg az idő. A gyimesi csángó magyarok úgy vélték, hogy a földben telelő állatok ezen a napon megfordulnak.
Különös somlóvidéki, oroszi hiedelem volt, hogy e napon a határban minden esztendőben megfagy valaki, mert „a tél megköveteli a maga utolsó áldozatát.“
Pál napján Vásárosdombó (Baranya megye) hajdani vízimolnárai kiállottak a széljárást kémlelni. Ha a szél alulról fújt, akkor tudták, hogy még jeget kell törni. Érdekessége, hogy éppen a déli szélből jósolták a hideget.
Kiskanizsa öregjei szerint: pálfordulás: fele kenyér. Azt akarták ezzel mondani, ha a télire eltett élelem és takarmány fele még megvan, akkor nincs baj, a család már kitelel. Székesfehérvár-Felsővároson így mondták: pálfordulás: fele kenyér, fele bor. Kissé bővebb a zalaszentbalázsi szentencia: fele kenyér, fele széna, fele fa. Bókaházán: Pálnak fordulása, fél tél elmúlása.
Pál-napi jóslások
Erre a napra nemcsak a megfigyelések jellemzőek, hanem a jóslások is.
Öcsöd békési faluban pálpogácsa sült még századunk elején is e napon. Hasonlóképpen pavlovnika sült a szomszédos szlovák evangélikusságnál is.
A hozzá fűződő hiedelmek a lucapogácsával egyeznek: még sütés előtt a család minden tagja kiválaszt egy-egy pogácsát és libatollat dug bele. A néphit szerint akinek a tolla megperzselődik sütés közben, arra betegség, akié megég, arra halál vár a következő esztendőben.
A tollaspogácsa készítésének más alkalmai is vannak. A Dél- és Kelet-Dunántúlon és az Alföldön is sokfelé inkább szilveszterkor sütik. A haláljósló tollaspogácsát az Alföldön Pál-napkor készítik.
Termékenységvarázslás
Klárafalvi (Szegedi járás) hiedelem szerint e napon meg kell a ludak fenekét piszkálni, hogy szaporán tojjanak.
A Pál-napi tojásból kelt libát Csépán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) veszekedősnek, marakodósnak tartják.
Pálkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, mint a nap süssön be – tartották például Kecelen. Ez arra utal, ha jó idő van, hosszú lesz a tél, így bizony éhínség következhet be. A dél-baranyai laskóiak összefoglalták a csíziók lényegét egy versben:
"Pál fordulása, ha tiszta,
Bőven terem mező, puszta,
Ha szeles, jön hadakozás,
Ha ködös, embernek sírt ás,
Ha pedig esős vagy nedves,
Lesz a kenyér igen kedves.“
Nincs hozzászólás. Legyen az első!