Hollandiában tavaly 9958 beteg döntött az eutanázia mellett, ami egy év alatt 10 százalékos növekedést jelent - derült ki az eutanázia ellenőrzésért felelős regionális bizottságok (RTE) adataiból, amelyet az MTI idéz.
A statisztikák szerint az esetek több mint 86 százalékában olyan betegekről van szó, akik daganatos vagy tüdőbetegségben szenvedtek. További 4,3 százaléknál - több mint 400 embernél - demenciát diagnosztizáltak, több mint 200 esetben pedig mentális betegségek szerepeltek az indokok között.
Hat esetben a bizottságok úgy ítélték meg, hogy az orvosok nem kellő körültekintéssel jártak el, ezeket az illetékes ügyészség elé terjesztik, amely dönt a további jogi lépésekről.
A beszámoló szerint tavaly egy kiskorú is eutanáziát választott: a fiú autizmusban, szorongásban és depresszióban szenvedett. Az ügyet vizsgáló bizottság megállapította, hogy szenvedését nem lehetett csillapítani, az ő kérelmét megfelelő körültekintéssel bírálták el.
Tavaly 54 esetben hajtottak végre úgynevezett "páros-eutanáziát". Korábban ezek kizárólag házaspárokat és élettársakat érintettek, ám 2024-ben először más közeli hozzátartozók is éltek ezzel a lehetőséggel - közölte az RTE.
Területi bontásban a legtöbb eutanáziát a Flevoland, Gelderland, Overijssel és Utrecht tartományok alkotta tömbben hajtották végre, összesen 2637-et. Ezt követte Észak-Brabant és Limburg együttese 2397 esettel. Észak-Holland tartomány 1992, míg Zeeland és a Dél-Holland tartomány együttesen 1919 esettel szerepeltek a statisztikában. A fennmaradó 1013 eset a Drenthe, Frízföld és Groningen alkotta tömbből és Hollandia karibi területéről származott.
Hollandiában 2002 óta legális az eutanázia.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!