Magyarország
Feljelenti Kövér Lászlót az ellenzék
Betűméret:             

Feljelentést tesz az ellenzék Kövér László másfél éve elhangzott, a napokban nyilvánosságra került, titkosszolgálati vezetők előtt tett kijelentései miatt - jelentette be közös keddi online sajtótájékoztatójukon Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője.

Azt mondta, a kormány az utóbbi hetekben megmutatta, hogy semmilyen törvénytelen eszköztől nem riad vissza "korrupt, aljas, tolvaj hatalmának" megtartása érdekében.

Előbb kiderült, hogy a kormány vásárolta meg a Pegasus nevű kémszoftvert, amivel ellenzéki politikusokat, független újságírókat és gazdasági szereplőket figyeltek meg, majd napvilágot látott Kövér László beszéde, amelyben a házelnök "arra buzdítja a titkosszolgálatok vezetőit, hogy a törvényeket megszegve, gyakorlatilag az alkotmányos rendet megzavarva figyeljék meg az ellenzéki képviselőket" - fogalmazott.

Szabó Tímea szerint európai demokráciában példátlan, ami történt, ezért feljelentést tesznek jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Nem maradhat büntetlenül az a hatalom, amely ilyen eszközökhöz nyúl - jelentette ki, hozzátéve, annak a kormánynak, amely 12 év kormányzás után csak így tud hatalmon maradni, leáldozott a napja.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője azt emelte ki: Orbán Viktor kormánya leépítette a demokráciát, Kövér László pedig sajátosan értelmezi a parlament működését és a magyar törvényeket. Szerinte a házelnök átlépett egy olyan határt, amelyet politikusnak, közjogi méltóságnak nem szabad.

Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta: az ellenzék jövő tavaszi választási győzelme után felálló nemzeti egységkormány a fideszeseket is a nemzet részének fogja tekinteni, és a tisztességesen működő polgári demokrácia visszaállítását szolgálja.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese szerint Kövér László mondatai világosan megmutatják a Fidesz gondolkodását, mivel a kormányon lévők "azt hiszik, hogy az övék, néhány emberé az ország", a többiek, a másként gondolkodók pedig az ország ellenségei.

Nem az ország ellenségei vagyunk, hanem a Fideszé - jegyezte meg, hozzátéve, meg akarják szabadítani ezt az országot ettől "a garnitúráról".

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja a házelnököt "a magyar közélet egyik legfőbb kútmérgezőjének" nevezte, aki magyart magyarral állít szembe.

Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja szerint a magyar nemzetre és az Európai Unióra a Fidesz és az a kormány jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot, amely "körözött bűnözőket és veszélyes iszlamista terroristákat telepített be Magyarországra". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Pontosító
2021. DECEMBER 2. [ 15:57 ]

Az kiabál akinek a háza ég! Ismerős a mondás de kire is vonatkozik?


Író
2021. DECEMBER 2. [ 13:53 ]

Csakúgy, mint Borkai Zsolt esetében?


Monk
2021. DECEMBER 1. [ 18:42 ]

A magyaroszági ellenzéknél totális a zűrzavar! Nem a leleplezett bitangok, hanem a leleplező felelőségével foglalkoznak!


Béla
2021. DECEMBER 1. [ 16:45 ]

Szép magyar hagyomány a feljelentgetés,de inkább a közelgő választásokra tessék koncentrálni....


olvasó
2021. NOVEMBER 30. [ 19:24 ]

"Semmilyen törvénytelen eszköztől nem riad vissza..." Csak nem a parlamenti ellenzékről mondott lesújtó önkritikát Szabó Tímea?


Orbán Viktor miniszterelnököt a jövő héten audiencián fogadja Ferenc pápa Rómában - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton. A Vatikán sajtóirodája korábban azt közölte: a Szentatya a tervek szerint december 4-én találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. A...
2024. NOVEMBER 30.
[ 23:45 ]
Sok sebből vérzik a migrációs paktum, magyar szempontból az egyik legnagyobb negatívum, hogy kvóták szerint kellene elosztani az illegálisan érkező migránsokat az Európai Unió (EU) tagállamai között – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán. Bakondi György azt mondta,...
2024. NOVEMBER 30.
[ 19:39 ]
Magyarország és a Magyar Honvédség minden támogatást megad, hogy a külszolgálaton lévő állomány továbbra is sikeresen végezhesse feladatait - mondta Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke azt követően, hogy Kaszab Zoltánnal, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósával Cipruson, majd Libanonban...
2024. NOVEMBER 30.
[ 14:11 ]
Beolvasás folyamatban