Magyarország
Hölvényi György kapta meg az afrikai oktatásáért felelős jelentéstevői feladatokat az EP fejlesztési bizottságában
Betűméret:             

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti (EP-) képviselője, a Patrióták Európáért nevű frakció politikusa kapta meg a fejlődő országok, különösen az afrikai oktatásáért felelős állandó jelentéstevői feladatot az Európai Parlament nemzetközi fejlesztési bizottságában (DEVE) - erről maga az EP-képviselő tájékoztatott kedden.

Hölvényi György az MTI-nek nyilatkozva elmondta, az új összetételű uniós parlament fejlesztési bizottságában a stratégiai feladatok kiosztása során kapta meg az oktatás helyzetéről szóló jelentéstevői posztot.

A magyar EP-képviselő megbízatása két évre szól, a mandátumot második alkalommal nyerte el.

A politikus elmondta, feladatai közé tartozik az afrikai oktatás helyzetének felmérése a hiteles adatok megismerése érdekében, valamint az Európai Bizottság által erre a célra rendelkezésre bocsátott, mintegy nyolcmilliárd eurót kivető finanszírozás felhasználásának nyomon követése.

Kijelentette: az oktatás területén nem lehet tovább lépni, ha az alapoktatás a jelenlegi, elégtelen helyzetben van, illetve, ha a gyermekek százmilliói semmilyen oktatásban nem részesülnek.

Emellett - mint kiemelte - a rohamos népességnövekedést is figyelembe véve a jelenleginél nagyságrendekkel több tanárra van szükség 2030-ig már annak érdekében is, hogy az alapoktatás jelenlegi, nem elégséges szintjét megtartsák.

Az EP-képviselő döntőnek nevezte továbbá, hogy a szakoktatás egésze huszonegyedik századivá váljon Afrikában. Olyan technikai tudásra, olyan ismeretek megszerzésére van szükség, amelyek nélkül a tervezett befektetések nem tudnak megvalósulni szakemberhiány miatt - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus az MTI híre szerint.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A magyar szolgálatokat az amerikai hírszerzés informálta az október 23-ára szerveződő fegyveres akcióról, írja a hirado.hu. Hétvégén a magyar szolgálatok a velük együttműködő amerikai partnerszolgálattól információt kaptak arról, hogy egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket...
2024. OKTÓBER 22.
[ 8:44 ]
A magyarok 1956 óta a szabadság népe, az a nép, amely ma is éberen reagál minden idegen beavatkozásra, amely a nemzeti szuverenitását sérti - mondta a honvédelmi miniszter a tárcának és a Magyar Honvédségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett központi ünnepségén, hétfőn...
2024. OKTÓBER 21.
[ 19:32 ]
A soros magyar elnökséggel komoly lendületet vesz az Európai Unió nyugat-balkáni bővítési folyamata, újabb nagy siker, hogy decemberben várhatóan sor kerül négy csatlakozási tárgyalási fejezet lezárására Montenegróval - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Salzburgban. A...
2024. OKTÓBER 21.
[ 12:46 ]
Beolvasás folyamatban