Magyarország
Hankó Balázs: Magyarország és Szerbia stratégiai partnerek az innováció, a tudomány és a kultúra szintjén is
Betűméret:             

Magyarország és Szerbia stratégiai szövetségben áll egymással, nemcsak a két nemzet szintjén, hanem az innováció, a tudomány, valamint a kultúra szintjén is - hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön Belgrádban, miután találkozott az innovációért felelős szerb miniszterrel, illetve a kulturális tárcavezetővel.

Hankó Balázs Jelena Begović innovációért felelős miniszterrel négy témáról egyeztetett. Ezek között szerepel, hogy "Magyarország és Szerbia olyan közös innovációs alapot hoz létre, amelyben az egyetemeink, kutatóközpontjaink együttműködésével az egészséges élet, a zöld átállás és a digitalizáció területén hozunk létre kutatásokat".

Emellett megállapodtak, hogy erősítik az egyetemek közötti kapcsolatokat, és ebben a programban a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint a Semmelweis Egyetem vesz részt. A tárcavezető rámutatott, hogy Magyarország az egyetemein keresztül örömmel vesz részt a belgrádi BIO4 Campus felépítésében, "hiszen ez megfelel a magyar science park modellnek", annak az elképzelésnek, hogy az egyetemek, kis és közepes vállalkozások, illetve nagyipari vállalatok közösen kutatnak és újítanak, vagyis gyakorlati hasznát veszik az elvégzett kutatásoknak.

"A negyedik pedig, hogy a mobilitási programokon keresztül, a Magyar Pannónia Programon keresztül erősítjük a fiatal oktatók, fiatal kutatók és az egyetemek közötti együttműködéseket" - húzta alá a tárcavezető.

Nikola Selaković kulturális miniszterrel a magyar tárcavezető abban állapodott meg, hogy a jövő ősztől közös magyar-szerb kulturális évadot indítanak. Az őszi félévben Magyarországon, a 2026-os év tavaszán pedig Szerbiában a két ország kulturális hagyományait mutatják be.

Hankó Balázs ugyanakkor rámutatott, hogy a népi hagyományok és a folkkultúra középpontba emelése mellett fontos szerep jut a gasztronómiának is. Emellett a két miniszter abban is egyetértett, hogy "a középkorra fókuszáló archeológiai és etnográfiai kutatásokat is erősíteni kell a két ország között", és arról is szó volt, hogy a magyar kastélyprogram jó példákat tud szolgáltatni a hasonló szerb programnak.

A miniszter az MTI-nek nyilatkozva elmondta, részt vett a Biotech Future Forum biotechnológia-mesterséges intelligencia konferencián, amelyet harmadszor rendeztek meg Belgrádban. Hankó Balázs szerint "egyértelmű, hogy azoknak az innovációknak és kutatásoknak van jövője, amelyek egyetemi együttműködéssel a valós kihívásokra valós választ adnak, és ilyen a biotechnológia". Előadása során bemutatta, hogy Magyarországon az utóbbi években az innovációban milyen előrelépések történtek, illetve beszélt arról is, hogy a kutatások során fontos kiemelni a mesterséges intelligencia etikus használatát. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Orbán Viktor Georgiában tárgyal - illusztráció
2024. OKTÓBER 27.
[ 18:22 ]
A legújabb közvélemény-kutatás szerint változatlanok az erőviszonyok. Változatlanok az erőviszonyok az egy hónappal ezelőtti eredményekhez képest – erről számolt be a Nézőpont Intézet. Az európai parlamenti vitát követő héten, október 14-17. között készített közvélemény-kutatás eredményét csütörtökön...
2024. OKTÓBER 25.
[ 8:07 ]
Eltemették az október 17-én, 57 évesen elhunyt Potápi Árpád Jánost csütörtökön. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát, Tolna vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjét a bonyhádi evangélikus temetőben több százan kísérték utolsó útjára. A...
2024. OKTÓBER 24.
[ 21:34 ]
Montenegró miniszterelnökével, Milojko Spajićtyal folytatott tárgyalást Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten. A találkozón a kétoldalú kérdéseken kívül most európai és világpolitikai témákat is áttekintettek. Orbán Viktor azt ígérte, hogy bár az EU elhanyagolta a a nyugat-balkáni országokkal a bővítést, a magyar...
2024. OKTÓBER 24.
[ 20:29 ]
Beolvasás folyamatban