Az európai érdekek közös védelmére szólított fel a francia elnök az Európai Politikai Közösség csütörtöki budapesti találkozójának plenáris ülésén, hangsúlyozva, hogy Európának magának kell írnia saját történelmét.
Emmanuel Macron azt mondta: fordulóponthoz érkeztek az európai történelemben. A "Vlagyimir Putyin által indított háborúra" és kínaiak technológia és fejlődés területén tett lépéseire utalva hozzátette: a kérdés az, hogy Európa szeretné-e a mások által írt történelmet olvasni, vagy pedig maga akarja írni ezt a történelmet.
Hangsúlyozta: az európai országok gazdasága és az európai védelmi rendszer erős, az Európai Unió 440 millió lakost képvisel, az európai politikai közösség pedig több mint 700 millió embert jelent.
Fontos, hogy ne tűnjünk el geopolitikai szempontból, itt az idő, hogy cselekedjünk, hogy védjük a nemzeti és európai érdekeinket együttesen, higgyünk a stratégiai autonómiában, higgyünk a szuverenitásunkban is - hangoztatta.
Szerinte az európai érdekek védelme a prioritás, de ezt nem lehet a naiv transzatlantiság szellemében vagy a nacionalizmus jegyében megtenni.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban kijelentette: "tudjuk, hogy egyesek és mások máshogy gondolkodnak erről a témáról, de azt hiszem, az érdekünk ugyanaz, az érdekünk az, hogy Oroszország ne nyerje meg ezt a háborút."
Arra is figyelmeztetett: fel kell építeni az európai biztonsági térséget, amiben a NATO-nak kulcsszerepe van, de Európa nem delegálhatja biztonságát az amerikaiakhoz.
Hatékony megoldásokat szorgalmazott az illegális migráció kapcsán, illetve szerinte Európának a növekedés és az innováció területén is sokkal többet kell tennie.
Egy olyan Európát szeretnénk, amely egyszerűsíti a szabályokat, az innováción keresztül megerősíti a versenyképességet és újragondolja a belső piacát - mondta.
Valódi energiai integrációt is sürgetett, problémának nevezve, hogy az elektromos hálózatok integrációja kapcsán nincs egységes európai gondolkodás.
A francia elnök az európai demokratikus modellt is fontos témának nevezte, utalva arra, hogy Grúzia és Moldávia esetében kibertámadásokról, manipulációról számoltak be a választási megfigyelők. Gratulált a megválasztott moldovai elnöknek és hangsúlyozta azt is, hogy Grúzia is Európa felé tekint és megerősítette demokratikus elköteleződését.
Úgy vélte, Európának át kell gondolnia saját demokratikus modelljét, nem lehet - folytatta - hogy a demokrácia csak annyit jelent, hogy infrastruktúrát biztosítunk, mert akkor lesöprik az asztalról a liberális demokráciákat.
Kiemelte: Európa nagyon erős geopolitikai erő lehet, de egészen mostanáig talán ezt nem vállalta fel, mintha delegálta volna az Egyesült Államok felé a geopolitikai erőt és a technológiát is. Annak a meggyőződésének adott hangot: Európának vissza kell vennie az irányítást, hogyha szeretne erős lenni.
"Vannak növényevők és vannak húsevők. Ha növényevők maradunk, a húsevők megesznek bennünket. Úgyhogy én azt hiszem, hogy jó lenne, hogyha mindenevők lennénk" -
fogalmazott Emmanuel Macron az MTI tudósítása szerint.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!