Magyarország
Orbán Viktor az olasz miniszterelnökkel tárgyalt Rómában (Frissítve)
Betűméret:             

Giorgia Meloni olasz kormányfő hivatalában fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt szerda délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár Rómából.

Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak Magyarország sikeres uniós elnökségéhez, különös tekintettel a versenyképességről szóló budapesti nyilatkozat elfogadására, valamint az albán csatlakozási tárgyalások megnyitására. Kiemelte azt is, hogy a magyar elnökség alatt sikerült áttörést elérni a bolgár és román schengeni csatlakozás ügyében.

A két miniszterelnök megerősítette elkötelezettségét a magyar-olasz kétoldalú partnerség további elmélyítése mellett. A kereskedelmi kapcsolatokról elégedetten állapították meg, hogy a forgalom értéke 2023-ban elérte a 14 milliárd eurót. A beruházások és a kereskedelem terén további előrelépésre van lehetőség, különösen az infrastruktúra és az energiaágazatban - hangzott el a találkozón.

A két kormányfő megállapodott abban, hogy intenzívebbé teszik a politikai párbeszédet, és a legfontosabb nemzetközi kérdésekben folytatják a koordinációs munkát; elsősorban a közel-keleti helyzetet vitatták meg, valamint az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog elvein alapuló igazságos és tartós ukrajnai békét, illetőleg az újjáépítés iránti elkötelezettségüket, előre tekintve a következő Ukrajna helyreállítási konferenciára, amelynek Olaszország ad otthont 2025 júliusában.

Orbán Viktor és Giorgia Meloni megállapította: országaink együttműködése kiváló a biztonsági és védelmi területen a NATO keretein belül, különös tekintettel a magyar vezetésű többnemzetiségű zászlóaljban való olasz részvételre, 260 katonával.

Megegyeztek, hogy továbbra is támogatják a Nyugat-Balkán stabilizálását célzó NATO- és EU-kezdeményezéseket, és határozottan kiállnak a térség országainak integrációjáért.

találkozó alkalmat adott az illegális migráció problémájának megvitatására is - mondta Havasi Bertalan. A két kormányfő felszólított a fokozott együttműködésre a származási és tranzitországokkal, az elvándorlást kiváltó okok kezelésére, valamint az emberkereskedelem és -csempészet elleni küzdelemre az emberéletek elvesztésének megelőzéséért.

Egyetértettek abban, hogy sürgősen frissíteni kell a jogi kereteket az Európai Unióból történő visszatérések megkönnyítése és felgyorsítása érdekében, különös tekintettel a biztonságos származási ország fogalmának tisztázására, megerősítésére.

Megállapították: az uniós és a nemzetközi joggal összhangban új módszereket kell feltárni az illegális migráció megelőzésére és leküzdésére, az Olaszország-Albánia megállapodás által megnyitott úton haladva - ismertette a sajtófőnök az MTI híre szerint.

Giorgia Meloni: Orbán Viktorral egyetértettek az illegális migráció elleni fellépésben

Az olasz és a magyar kormányfő az illegális migráció elleni fellépés jelentőségét hangsúlyozta római találkozóján - olvasható a Giorgia Meloni és Orbán Viktor találkozóját követően kiadott közös nyilatkozatban, amelyet a római miniszterelnöki hivatal tett közzé szerda este.

A két kormányfő a származási és tranzitországokkal való együttműködés erősítését szorgalmazta. Az emberkereskedelem elleni küzdelem jelentőségét is hangsúlyozták, kiemelve, hogy az illegális migránsok elindulásának megakadályozása emberéleteket ment.

A nyilatkozat szerint naprakész “jogszabályi keretet" sürgettek az Európai Unióból való visszatoloncolások megkönnyítése, számbeli növelése és felgyorsítása érdekében, kiemelt figyelmet fordítva az úgynevezett biztonságos kiindulási országok meghatározására.

Egyetértettek abban, hogy új módozatokkal kell megelőzni és szembenézni az illegális bevándorlással az uniós és nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, ahogyan azt az Olaszország és Albánia közötti megállapodás elindította.

Az ANSA olasz hírügynökség közlése szerint kilencven percig tartott a magyar és az olasz kormányfő kétoldalú megbeszélése a Chigi-kormánypalotában.

A miniszterelnöki hivatal közleményében hangsúlyozzák, hogy Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak a soros magyar uniós elnökség “sikeréért".

Az olasz miniszterelnök mindenekelőtt az új európai versenyképességi megállapodásról szóló budapesti nyilatkozatot emelte ki, amelyet az uniós vezetők november 8-án fogadtak el. A magyar elnökség érdemeként említette azt is, hogy az Európai Unió megnyitotta az uniós csatlakozási tárgyalások első fejezeteit Albániával, valamint a schengeni övezet kibővítését Romániával és Bulgáriával.

Kiemelte azt is, hogy az olasz és a magyar kormányfő - korábbi, júniusi római találkozójukhoz kapcsolódva - megerősítette szándékát a kétoldalú partneri kapcsolat további erősítésére. Megelégedésüket fejezték ki, amiért a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2023-ban elérte a tizennégymilliárd euró értéket. Hangsúlyozták, hogy tovább akarják növelni a beruházásokat és az árucserét, elsősorban az infrastrukturális és energetikai ágazatban.

Az együttműködés folytatását támogatták a legjelentősebb nemzetközi politikai kérdésekben is - húzták alá Rómában.

Giorgia Meloni és Orbán Viktor találkozóján szó volt a közel-keleti helyzetről. Mindketten igazságos és tartós békét szorgalmaztak Ukrajnában az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával.

Elkötelezettségüket hangoztatták Ukrajna újjáépítésében, amelyről 2025 júliusában Olaszország rendez nemzetközi donorkonferenciát - áll a közleményben.

Megelégedésüket fejezték ki a NATO-n belüli kiváló együttműködésért a biztonság és a védelem területén. Kiemelték a magyar parancsnokságú többnemzetiségű zászlóalj munkáját, melyben kétszázhatvan olasz katona is szolgál. Hangoztatták, hogy tovább támogatják a NATO és EU kezdeményezéseit a nyugat-balkáni térség stabilizációja érdekében, valamint támogatják a térség országait érintő uniós bővítést. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Háborús időkben legfontosabb a stratégiai nyugalom – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök a tegnapi uniós csúcsot követően a közmédia brüsszeli stúdiójából jelentkezett. A műsorban felidézték: csütörtökön lezajlott az uniós...
2024. DECEMBER 20.
[ 10:52 ]
A háborúk miatt soha nem látott biztonsági kihívások jellemezték a magyar soros elnökséget, és állandó az eszkaláció veszélye. Erről Orbán Viktor beszélt az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján, Brüsszelben. A miniszterelnök hangsúlyozta: az ukrajnai háborúban...
2024. DECEMBER 19.
[ 23:09 ]
Ahogy a kormány már szeptemberben bejelentette, elfogadhatatlannak tartja a Magyarországra kiszabott migrációs bírságot, és jogi lépéseket fog tenni az ügyben. Az ehhez szükséges felhatalmazást és pénzügyi fedezetet a kormány határozatban is kihirdette a szerdai Magyar Közlönyben – közölte az Igazságügyi Minisztérium...
2024. DECEMBER 19.
[ 22:55 ]
Beolvasás folyamatban