Magyarország
Orbán Viktor: A magyar uniós elnökség egyik célja volt, hogy Románia csatlakozzon a schengeni övezethez
Betűméret:             

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit. Ez most megtörtént – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bukarestben Ion-Marcel Ciolacu román miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor felidézte: román kollégájával megállapodtak, hogy közös terv szerint haladnak az európai uniós magyar elnökség során, és célul tűzték ki, hogy a magyar elnökség alatt történjen meg a román csatlakozás a schengeni övezethez.

Ez egy nagyon nehéz feladat volt, hiszen „sokat tárgyaltunk arról, hogy reális-e egyáltalán, hogy ez ebben az évben megtörténjen, hiszen 13 éve nem történt meg” – fogalmazott, hozzátéve: megtörténhetett volna 13 évvel ezelőtt is, de azóta nem történt meg.

A magyar miniszterelnök rámutatott: olyan politikai akciót kellett végrehajtaniuk, amely „ezt a 13 éves szakaszt hirtelen egy sikertelenségből átvitte a sikerességbe”.

Orbán Viktor elmondta, hogy készítettek egy munkatervet, azonosították, hogy melyek azok az országok, amelyek ellenzik a bővítést, majd együttműködve meggyőzték őket a történelmi lehetőségről.

Kevesen gondolták volna, hogy pont a magyar elnökség alatt megvalósítható a román csatlakozás, „ami nagyon erősen mutatja, hogy a két országnak van egy történelmi sorsközössége, és mindketten tudjuk, hogy az egyik ország sikere önmagában kevés, a szomszéd sikere is kell ahhoz, hogy maga is sikeres legyen” – fűzte hozzá.

A magyar kormányfő beszélt arról is, hogy „amikor az osztrák-magyar határnál a sorompókat fölemeltük, aztán később a szlovák-magyar határnál, aztán a szlovén-magyar határnál, és legutóbb pedig a horvát-magyar határnál”, akkor nemcsak a gazdaság lendült neki, hanem az adott térségben megváltozott az életnek a minősége, a többlete, a szerkezete.

Úgy vélte, ma még nem lehet pontosan felmérni, hogy a határ menti régiókban lakó román és magyar emberek számára milyen nagy jelentősége van ennek a változásnak.

Orbán Viktor kiemelte: ma 12 közúti határátkelőhely van Románia és Magyarország között, január 1-től ennek a száma huszonkettőre nő, mert eddig csak részlegesen lehetett azokat használni, mostantól viszont szabadon használhatók lesznek.

Megjegyezte: amikor a határmenti településen élők át akartak menni a szomszédos településre, akkor eddig átlagban 37 kilométert kellett megtenniük, most ez meg fog feleződni, mintegy 20 kilométerre megy le.

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „itt a lehetőség, hogy egy új korszak kezdődjön a két ország kapcsolatában, ennek most megvannak a bizalmi alapjai, hiszen van egy közös sikerünk”.

Utalva román kollégája szavaira, miszerint Magyarország fontos ország Románia számára gazdasági szempontból, leszögezte, hogy energiabiztonság szempontjából Románia rendkívül fontos Magyarország számára.

„A tavalyi évben Románián keresztül tudtunk vásárolni 1,75 milliárd köbméter gázt” – mutatott rá a magyar kormányfő.

Jelezte, hogy Románia egy megbízható tranzitország a nukleáris fűtőanyagok átszállítása tekintetében is, és minél inkább megbénul az Ukrajnán keresztül működő energetikai együttműködés, annál inkább fontossá válik Magyarország számára a Romániával való együttműködés.

Ion-Marcel Ciolacu emlékeztetett arra, hogy majdnem egy hónappal ezelőtt együtt éltek meg egy történelmi pillanatot Budapesten, hiszen Románia teljes jogú tagja lett a schengeni övezetnek.

„Ezt a sikert és népeink barátságát ünnepeljük”, amelyben Orbán Viktornak döntő szerepe volt, hiszen ez nem vált volna lehetővé, amennyiben nem Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnöki tisztét – tette hozzá.

A román kormányfő szerint a schengeni övezethez való kapcsolódásuk kétszázalékos GDP-növekedést jelent Románia számára, s mindez a növekedés minden bizonnyal Magyarországon is tükröződik majd, hiszen „az lesz a kapu, amelyen keresztül a román termékek eljutnak Európába”.

Ion-Marcel Ciolacu közölte, hogy több témában tárgyaltak, mert nagy projektekben szeretnének együttműködni. Magyarország az egyik legfontosabb gazdasági, kereskedelmi partnere Romániának, viszont új lehetőséget kell létrehozniuk annak érdekében, hogy a befektetéseket és a gazdasági kölcsönhatásokat növelni tudják – mondta.

A román miniszterelnök megemlítette, hogy Orbán Viktorral a két ország gazdasági versenyképességének növeléséről, infrastrukturális projektekről, regionális biztonsági kérdésekről, továbbá a transzatlanti kapcsolatok jövőjéről is egyeztettek.

A román kormányfő a bukaresti kormányalakítási tárgyalásokra utalva megjegyezte: a hangzavarban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) és Kelemen Hunor szövetségi elnök képviseli az egyensúlyt. Hozzátette: biztos benne, hogy a továbbiakban is kiválóan együtt fognak működni az RMDSZ-szel, amelynek politikusai mindig hozzáértő, korrekt partnernek a bukaresti kormányzásban. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Hungarus (*.*.8.50)
2024. DECEMBER 21. [ 0:19 ]

Magasztos czélok nélkül az élet csak kietlen pusztaság.


Ahogy a kormány már szeptemberben bejelentette, elfogadhatatlannak tartja a Magyarországra kiszabott migrációs bírságot, és jogi lépéseket fog tenni az ügyben. Az ehhez szükséges felhatalmazást és pénzügyi fedezetet a kormány határozatban is kihirdette a szerdai Magyar Közlönyben – közölte az Igazságügyi Minisztérium...
2024. DECEMBER 19.
[ 22:55 ]
Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes – közölte a Mandinerrel a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a lap csütörtöki online kiadásában megjelent interjúban arról is beszélt: Lengyelországban jogállamisági válsághelyzet van. Gulyás Gergely...
2024. DECEMBER 19.
[ 22:49 ]
Barátságtalan lépés, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek - írta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en. A varsói külügyminisztérium a "Lengyelország, valamint az Európai Unió elvei iránt barátságtalan...
2024. DECEMBER 19.
[ 22:16 ]
Beolvasás folyamatban