Magyarország
Gulyás Gergely a kormányinfón: Nem lesz több Pride-felvonulás az Andrássy úton
Betűméret:             

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a magyar kormány legfrissebb döntéseit. A miniszter bejelentette, hogy mikortól vezetik be a két- és háromgyermekes édesanyák adómentességét, de kitért az árstop bevezetésének, az Alaptörvény módosításának témájára, valamint egy új kormánybiztos kinevezésére is. A részleteket alább a hirado.hu nyomán ismertetjük.

A csütörtöki kormányinfót Gulyás Gergely a szerdai kormánydöntések ismertetésével kezdte. A miniszter elmondta: Orbán Viktor hétvége évértékelő beszéde „kellő számú feladatot adott a kormánynak is”. Ezzel összefüggésben közölte: a szerdai ülésen tárgyaltak az adócsökkentési program kiterjesztéséről,

és elfogadták azt, hogy 2025. október 1-től a háromgyermekes édesanyáknak életük végéig ne kelljen többé SZJA-t fizetniük.

Ez azt jelenti, hogy a háromgyermekeseknél körülbelül 250 ezer családot érint” a döntés – közölte Gulyás Gergely.

Hozzátette, hogy a kétgyermekesekről is hasonló döntés született. „Ezt ütemezetten, négy év alatt fogjuk bevezetni” – fogalmazott, utalva arra, hogy 2026 január 1-től kezdődik ennek a programnak a bevezetése, és egészen 2029-ig el fog tartani. Ennek értelmében korosztályokra lebontva fogják bevezetni a lépést, a legfiatalabbakkal kezdve:

  • 2026 január 1-től a 40 évnél fiatalabb kétgyermekes édesanyák kapnak adómentességet;
  • Ezt követően 2027-től a 40 és 50 év közöttiek lesznek bevonva a programba;
  • 2028-tól az 50 és 60 év közöttiek;
  • majd 2029-től a 60 év feletti kétgyermekes édesanyák kapják meg az SZJA-mentességet.

Gulyás Gergely szerint ez a lépés is sok százezer édesanyát érinthet: a miniszter azt mondta, hogy becsléseik szerint 2026-tól 120 ezer; 2027-től 210-220-ezer, 2028-tól 230 ezer; 2029-től pedig 110 ezer édesanyát vonhatnak be a programba. A miniszter szerint a háromgyermekes édesanyák adómentessége 200 milliárd forintos tételt fog jelenteni a költségvetésnek éves szinten, míg a kétgyermekeseknél a 40 év alattiak adómentessége 120 milliárd forintot fog jelenteni (a többi korcsoportról még nem beszélt Gulyás Gergely).

Árstop, USAID-botrány, új kormánybiztos, alkotmánymódosítások

A miniszter azt is elmondta, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági minisztertől is meghallgattak egy jelentést a szerdai ülésen azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne fellépni a leghatékonyabban az áremelkedések ellen.

Ezzel összefüggésben azt mondta, hogy a legnagyobb problémát az élelmiszerek árának emelkedése jelenti, és közölte: az első lépés egy komplex akcióterv lesz, Nagy Márton erről már tárgyalt is az élelmiszerláncok vezetőivel. Ennek értelmében piacvédelmi intézkedéseket, profitkorlátozást vezetnek be, valamint csökkentik a bürokratikus terheket.

Gulyás Gergely leszögezte: ezeknek az intézkedések legkésőbb március végére érezhető lehet a hatása – ha azonban ez nem lesz elég (vagyis nem csökkenek kellő módon az árak) akkor valóban be fogják vezetni azokat a hatósági árstopokat, amelyeket már korábban felvetettek.

Arról is beszélt, hogy mi mindenre terjedhet ki a nyugdíjasok áfa-visszatérítése: mint mondta, többek közt a gyümölcsök, zöldségek és a tejtermékek mindenképp benne lesznek a programban. Ezt a programot az idei év második felében fogják bevezetni – mondta.

A miniszter szerint a kormány megtárgyalta a nemzetközi politikában is tárgyalt USAID-ügyet is, amelyről azt mondta, hogy ez „a nyugati világ legnagyobb korrupció botránya”, valamint a legnagyobb szuverenitássértés, és legnagyobb befolyásolási program is egyben. Ennek részeként újságírókat, aktivistákat, civil szervezetek vásároltak meg világszerte – mondta, majd megjegyezte, hogy mindez Magyarországot is érinthette.

Gulyás Gergely e ponton bejelentette, hogy Orbán Viktor kinevezett egy kormánybiztost is László András európai parlament képviselő személyében.

Azt várják, hogy az új kormánybiztos egyeztessen a nemrég hivatalba lépett amerikai kormányzattal, és egy jelentést „tegyen le az asztalra arról”, hogy az utóbbi években kik és milyen módon befolyásolták a magyar közvéleményt amerikai pénzből.

Gulyás Gergely azt is jelezte, hogy a külföldi befolyásolással összefüggésben

törvénymódosítások is várhatóak a következő hetekben, és azon lesznek, hogy húsvétig bezárólag az Országgyűlés elfogadja ezeket.

A miniszter beszélt az Alaptörvény módosításáról is. Egyrészt elmondta, hogy bele fogják foglalni azt, hogy csak két nem létezik (Orbán Viktor erről már az évértékelőn beszélt). Másrészt pedig a kistelepülések önvédelmi jogáról fog szólni, de ezt még Navracsics Tibor uniós és területfejlesztési miniszternek a kistelepülési vezetőkkel közösen ki kell dolgoznia.

Végül hozzátette: a jövőben az alkotmány szintjén fogják kimondani a kábítószer-használat tilalmát is, valamint kiegészül majd egy olyan rendelkezéssel is az Alaptörvény, amely kimondja, hogy a gyermekek testi, szellemi, erkölcsi fejlődéséhez való joga – az élethez való jogon kívül – minden más joggal szemben elsőbbséget élvez.

Újságírói kérdések: „belátható időn belül” jöhet a Trump–Orbán találkozó, a republikánus elnök később Magyarországra is el fog látogatni

Az új kormánybiztos tevékenységéről érkezett kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: László András rögtön Washingtonba fog utazni, és azon lesz, hogy kiderítse a részleteket. Arról, hogy milyen következményei lehetnek a külföldi beavatkozásnak, Gulyás Gergely azt mondta, hogy meg kell várni a vizsgálat eredményét. De leszögezte, hogy semmiféle külföldi beavatkozást – sem a keletit, sem a nyugatit – nem lehet elfogadni.

Gulyás Gergely a Donald Trump által bevezetett büntetővámokkal kapcsolatban azt is elmondta: egész Európa, így Magyarország szempontjából problémát jelent az, hogy az Európai Bizottság jelenlegi elnökével, Ursula von der Leyennel egyszerűen nem akar tárgyalni a mostani washingtoni vezetés, mert súlytalan személynek tartják. Mint fogalmazott, e téren azon tudnak dolgozni, hogy Európát kevésbé érintsék az intézkedések, vagy esetleg Magyarország mentesüljön a vámok alól, de ezt a közös vámzóna miatt nehéz megvalósítani a gyakorlatban.

Az is szóba került, hogy a Magyar Nemzet múlt heti értesülése szerint a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén Orbán Viktor arról is beszélt, hogy akár ki is tilthatnák azokat Magyarországról, akik külföldi pénzt fogadtak el. (A lap szerint Orbán Viktor arra kérte a képviselőket, hozzanak szigorú törvényeket, és akik részesültek ezekből a külföldi pénzekből, azokat tiltsák ki Magyarországról.)

Gulyás Gergely erre azt mondta: a szóban forgó kijelentés nem pont így hangzott el a frakcióülésen, és ezt nem is lehetne megtenni – mivel, ha valakinek csak magyar állampolgársága van, akkor ők ebben az esetben hontalanná válnának. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kitiltás bizonyos esetekben (pl. két vagy több állampolgársággal rendelkező személyek) valóban egy lehetséges lépés. De a miniszter szerint meg kell várni, hogy az Országgyűlés elvégezze a munkáját a törvénykezés vonatkozásában. Már készül a tervezet – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

A tárcavezető arról is beszélt: belátható időn belül megtartják Orbán Viktor és Donald Trump találkozóját. Mint mondta, ez a találkozó jó eséllyel Washingtonban lesz, de egészen biztos abban, hogy Donald Trump az elnöksége alatt el fog látogatni Magyarországra is.

Betiltják-e a Pride-ot, miért alakították át a kormányt, mikor fogadják el a költségvetést?

Szintén az újságírói kérdések alatt került szóba a Budapest Pride esetleges betiltása vagy korlátozása is – ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely lényegében megismételte Orbán Viktor évértékelős kijelentését, valamint visszautalt a saját mondataira az említett podcastinterjúból. Mint mondta, a Pride-ot abban a formában, ahogy eddig megtartották a köztereken, valóban nem lehet majd megrendezni a jövőben.

Nem lesz több Pride-felvonulás az Andrássy úton – szögezte le.

Továbbá hozzáfűzte, hogy a kormány gyermekvédelmi szempontból akarja korlátozni a rendezvényt.

Beszélt arról is, hogy a magyar kormány tagjainak feladatköreit azért módosították pár nappal ezelőtt (erről a Magyar Közlönyben jelent meg egy rendelet), hogy őneki, valamint Rogán Antalnak, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek mostantól kezdve csak a kormányzati koordinációval kelljen foglalkozniuk. Mint mondta, ezt a feladatot kettejüknek, Orbán Viktornak, valamint Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának kell elvégeznie. Az átalakítás után „a következő egy évben nekünk mással nem kell foglalkozni, csak ezzel” – fogalmazott Gulyás.

Egy későbbi kérdésnél a miniszter elmondta: a magyar kormány jelenleg úgy számol, hogy június 16-án fogadhatják el az idei, 2026-os költségvetést. Mint mondta, ennek nagyjából 90 százalék a valószínűsége, hogy addigra ez megtörténik.

A németországi választások eredményével kapcsolatban pedig közölte: az európai politikában a legtöbb alkalommal szemben álltak az eddigi német kormánnyal. A nagy kérdés az lesz, hogy az új, CDU-CSU vezette koalíció milyen változásokat fog hozni. Véleménye szerint a két konzervatív párt sikeresen fog tárgyalni a koalícióalakításról az SPD-vel, és nagyjából húsvétra lezárulhat ez a folyamat. Gulyás Gergely szerint nemcsak Magyarország szempontjából lesz érdekes az új német kormány politikája, hanem Európának is nagy szüksége lenne most egy erős német kormányra.

Mikor ér véget a háborús veszélyhelyzet, miért változik a forint árfolyama, lehet-e házkutatás újságíróknál?

Gulyás Gergely utóbb azt is közölte: amint megállapodás születik az ukrajnai tűzszünetről, a magyar országgyűlés is döntést hozhat arról, hogy véget vetnek a Magyarországot érintő háborús veszélyhelyzetnek.

A forint árfolyamáról – amely, mint szóba került, a kormányinfó alatt ismét a 400-as lélektani határ fölé drágult az euróval szemben – Gulyás Gergely megismételte azt a korábbi kijelentését, hogy ebben nagy szerepe lehet a spekulációnak is. Mint mondta, a Magyar Nemzeti Bank fellép akkor, ha spekulációt észlel, de ez önmagában még nem feltétlenül elegendő. Ugyanakkor hozzátette, hogy a magyar költségvetési politika visszatért a kiszámíthatóság talajára, ami segíthet a forint árfolyamának stabilizálásában, és leszögezte: a magyar gazdaság nem változott olyan mértékben az utóbbi időben, hogy pár hét alatt nagyjából 420 forintra dráguljon az euró, „ezért ez csak spekuláció lehet, más nem” (az idei év első napjaiban a 416 és 417 forint közti szinten volt a negatív csúcs, de sajtócikkekben szóba került az is, hogy 420 forintos euróval lehet számolni idén – a szerk.).

Gulyás Gergelyt arról is kérdezték, hogy a pár hete történt budapesti gyilkosság után – amikor egy japán édesanyát ölt meg a volt párja – hozott-e döntést kormány arról, hogy változtatásokra van szükség. A miniszter azt válaszolta, hogy az előző kormányinfón már szó esett erről, azóta pedig a kormány ülésein nem került szóba az eset. Viszont leszögezte: ha bárkinek van olyan javaslata, amely segíthet az áldozatok védelmében, arra „maximálisan nyitottak”.

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben várható (a kormányinfó elején is említett) alkotmánymódosítás értelmében, amely szerint a gyermekek testi, szellemi, erkölcsi fejlődéséhez való joga mindent megelőz majd (beleértve a gyülekezési jogot is) betilthatják-e a Pride-ot is, Gulyás Gergely azt mondta: erről a bíróságoknak kell majd dönteniük, vagy a rendőrségnek. Hozzáfűzte: ők a maguk részéről közölték az álláspontjukat azzal kapcsolatban, hogy a Pride-ot nem lehet ugyanabban a formában megtartani, mint eddig.

Szóba került az is, hogy az amerikai pénzek ügyével kapcsolatban lehetnek-e házkutatások magyar újságíróknál vagy civil szervezeteknél is – miután Szerbiában nemrég civil szervezeteknél is házkutatást tartottak a USAID-támogatások miatt. Gulyás Gergely erre szűkszavúan azt mondta: házkutatást csak abban az esetben lehet tartani, ha valaki bűncselekményt követhetett el. A kérdésre, hogy az új törvények elfogadása után visszamenőlegesen is büntethetik-e azokat a magyar lapokat, amelyek a USAID-től is forrásokat kaptak, azt mondta: nem.

Lázár János a Facebook-oldalán osztotta meg véleményét a Pride-ról. „A magánélet szent és sérthetetlen. A hálószobában mindenki azt csinál, amit akar. A Pride azonban közügy, megbotránkoztat és provokál, amit a gyermekek védelmében mihamarabb be kell tiltani. A meleglobbit pedig ideje visszaszorítani.” – írta közösségi oldalán Lázár János. A posztot Orbán Viktor is elismerően kommentálta:„Be bizony! Világos beszéd.”

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Mi, magyarok ezer éve a Hargitától az Alpokig itthon vagyunk, nekünk Tihany két tornya ma is viszonyítási pont, akárcsak a Szent Korona tetején a kereszt – jelentette ki a köztársasági elnök a Tihanyi Bencés Apátság felújításának lezárása és a Királykripta megáldása alkalmából tartott ünnepségen szombaton. Sulyok...
2025. MÁRCIUS 22.
[ 16:17 ]
A magyar-lengyel barátság számunkra nem mítosz, hanem megélt valóság – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök Kaposváron pénteken. Az államfő a lengyel-magyar barátság napja alkalmából a Csiky Gergely Színházban tartott gálaműsort megelőző beszédében kiemelte, hogy „ez a barátság nem a történelem egyes...
2025. MÁRCIUS 21.
[ 19:24 ]
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban adott interjújában kemény hangon bírálta a külföldi áruházláncokat, az Európai Unió szerepét az ukrajnai háborúban, és ismét megvédte a pride korlátozását lehetővé tevő törvényt is. A miniszterelnök szerint „ez a háború elveszett”, Ukrajna uniós csatlakozása pedig „gazdasági...
2025. MÁRCIUS 21.
[ 11:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó