Magyarország
Macron Orbánnal egyeztetett a mai EU-csúcs előtt
Betűméret:             

Orbán Viktort fogadta a hivatalában szerda este Emmanuel Macron francia elnök, nem sokkal az után, hogy egy nagy beszédet intézett saját országához. A két vezető munkavacsorán vett részt, és csütörtökön egy másik nagy eseménnyel, az Európai Tanács csúcstalálkozójával folytatják. Ez utóbbiról időközben kiderült: nemcsak az Európai Unió állam- és kormányfői vesznek rajta részt, hanem várhatóan Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. Frissítés: csütörtök reggel sem tudni még, hogy mi hangzott el a találkozón, miután egyik fél sem adott ki közleményt róla, írja a hirado.hu.

Orbán Viktor a találkozó előtti délutánon közölte, hogy milyen kérdést fog feltenni francia partnerének. „Van egy alapvető változás. Az amerikaiak eddig a háború oldalán álltak, most meg a béke oldalára álltak. Én azt szeretném megtudni, hogy ha három év alatt nem tudták a háborúzó felek legyőzni Oroszországot és győzelemre segíteni Ukrajnát – úgy, hogy az amerikaiak is a háborútáborban voltak –, most, hogy az amerikaiak már nincsenek ott, tehát a háborúpárti tábor sokkal gyengébb, most miért gondolják, hogy ugyanezt a háborút meg tudják nyerni? Én erre szeretnék egy választ kapni. Mitől észszerű a francia, illetve a háborúpárti álláspont?” – mondta el a repülőúton a miniszterelnök.

Párizsba érve a kormányfő azonban először nem a francia elnökkel találkozott, hanem két, helyben tanuló magyar diákkal „Hunok Párizsban” címszó alatt.

Ezen kívül Nicolas Sarkozy volt francia elnökkel is találkozott.

A francia-magyar kapcsolatok jó állapotban vannak, ez nem volt mindig így a történelem során, de ma kiemelkedően szoros együttműködésünk van Franciaországgal, nemcsak politikai kérdésekben, hanem gazdasági kérdésekben is - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Bohár Dániel riporter közösségi oldalára felöltött videóban.

Macron meghívta Párizsba az európai hadseregek vezérkari főnökeit, kiterjesztené a francia atomernyőt Európa többi országára

Mindeközben Emmanuel Macron beszédét 20 órakor közvetítették a francia médiában. Az elnök többnyire azokat a kijelentéseket ismételte meg a beszédben, amelyeket már az utóbbi napokban is lehetett hallani tőle – köztük azt is, hogy Oroszország Ukrajna legyőzése esetén akár Európa más államait is megtámadhatja szerinte.

„Új korszakba lépünk. Ha egy ország megtámadhatja a szomszédját Európában, és büntetlenül megússza, akkor senki sem lehet biztos semmiben. Ukrajnán túl is valós az orosz fenyegetés, az európai országokat is érinti. […] Putyin elnök megsérti a határainkat, hogy ellenfeleit meggyilkolhassa, és a választásokat manipulálja” – fogalmazott most ezzel kapcsolatban a francia elnök a Sky News beszámolója szerint.

Macron ezután arról beszélt, hogy Franciaország hajlandó békefenntartókat küldeni Ukrajnába egy esetleges tűzszünet biztosítására. „Nem harcolni mennének, nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, az után mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását” – hangsúlyozta az MTI szerint Macron.

Továbbá arról is szót ejtett, hogy Európának meg kell erősítenie a védelmi politikáját, mert nem támaszkodhat tovább az Egyesült Államokra ebben a kérdésben. „Szeretném azt hinni, hogy az Egyesült Államok mellettünk fog állni, de fel kell készülnünk arra is, ha ez nem így lesz” – mondta, hozzátéve: „Franciaországnak fel kell ismernie különleges státuszát – nekünk van a legerősebb leghatékonyabb hadseregünk Európában.” Közlése szerint szükség lesz új beruházásokra is a védelmi iparban, amelyeket hamarosan be is mutat a francia kormány (az Egyesült Államok esetleges NATO-távozásáról, és ennek következményeiről nemrég szakértőt is kérdeztünk a hirado.hu-n).

A francia elnök kitért arra is, hogy ki szeretnék terjeszteni Franciaország nukleáris védernyőjét Európa már országaira is. E ponton visszautalt Friedrich Merznek, a német kancellári szék várományosának a szavaira is: a német politikus azt mondta februárban, hogy ezt a témát megvitatná Európa két atomhatalmával, vagyis a franciákkal és a britekkel. Mint mondta, Merz „stratégiai vitára szólított fel arról, hogy ugyanezt a védelmet nyújtsuk európai szövetségeseinknek […] bármi történjék is”, a döntés az államfők és a hadseregek vezetőinek kezében lesz – mondta a francia elnök, aki azt is közölte: a jövő hétre Franciaországba hívta az összes európai hadsereg vezérkari főnökét.

Aggódva készülődnek az európai diplomaták a csütörtöki EU-csúcsra, ahol várhatóan terítékre kerül majd a nemzeti hadseregek fejlesztése, az ukrán EU-csatlakozás és újabb szankciók bevezetése Oroszországgal szemben. A Politico című lapnak nyilatkozó diplomaták arról beszéltek: aggódnak, hogy a szerintük „oroszbarát” országok Magyarország vezetésével kisiklathatják azt a kísérletet, hogy Európa átvegye a kezdeményezést az Egyesült Államoktól.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Kálmán (*.*.168.102)
2025. MÁRCIUS 6. [ 10:45 ]

Orbán elszigetelődött! - harsogja a liberálbolsevik heccsajtó. Erről napról-napra megbizonyosodunk... ja, mégsem!


Nyugat-Európában komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, de a háborúpárti politika folytatása súlyos károkat okozna a kontinens számára, ezért a magyar kormány, amely immáron tizenöt éve olyan politikát folytat, mint most az amerikai elnök, ezt élesen ellenzi - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és...
2025. MÁRCIUS 4.
[ 19:06 ]
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. A tárgyalás fő témájaként annyit közöltek, hogy az orosz-ukrán háborúról lesz szó.
2025. MÁRCIUS 4.
[ 16:54 ]
Csak a bővítés hozhatja el az Európai Unió versenyképességének javulását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az együttes, magyar-észak-macedón kormányülés után kedden Budapesten. Orbán Viktor, miután tárgyalt Hrisztijan Mickoszkival, Észak-Macedónia miniszterelnökével kiemelte, Magyarország azért is támogatja...
2025. MÁRCIUS 4.
[ 16:01 ]
Beolvasás folyamatban