Média
A Vajdasági Televízió magyar szerkesztőségének nyílt levele az elbocsátások kapcsán
Betűméret:             

A Vajdasági Rádió és Televízió, ezen belül is a Vajdasági Televízió kettes csatornája magyar szerkesztőségének munkatársai tiltakoznak az elbocsátások ellen, melynek során nemcsak a szerkesztőségben dolgozó fiatal újságírók és szerkesztők, hanem az ott munkát végző lektorok, adásrendezők, rendezők és rendezőasszisztensek egzisztenciája és egyben a magyar szerkesztőség munkájának folytonossága is veszélybe került.

Nem csupán a szerkesztőségben közvetlenül munkát végzők, hanem a más szektorokban dolgozó kollégák elbocsátása ellen is tiltakozik a szerkesztőség, hiszen ezekkel az emberekkel napi szinten együtt készítjük a műsorokat.

Nyílt levelünkkel csatlakozunk az Újvidéki Rádió 2-es csatornájának tiltakozásához.

Mint írják, az Újvidéki Rádió az utóbbi 6 hónapban 6 embert veszített el, és az újabb 6-8 ember elbocsátása gyakorlatilag a minőségi műsorkészítés és a közszolgálati feladatok megvalósításának ellehetetlenítését jelentené.

A Vajdasági Televízió magyar szerkesztősége július elején már kénytelen volt megválni öt tiszteletdíjas kollégától, akik újságíróként, és a magyar szerkesztőségek (rádió és televízió) által közösen működtetett weboldal tartalmán dolgoztak. Azóta csak egy webszerkesztő dolgozik ebben a munkakörben, ami - valljuk be -, kivitelezhetetlen feladat egyetlen ember számára.

A Vajdasági TV magyar szerkesztőségének 35 tagja van, ebből 15 állandó munkaviszonyban, 9 meghatározott munkaidőre és 11 kolléga ügynökségen keresztül van alkalmazva. Nélkülük a napi híradások és a műsorok folytonossága veszélybe kerül.

A vajdasági közszolgálati médiaház mindenkori vezetősége gyakran és sok helyen hangsúlyozza az RTV-ben működő több mint tíz kisebbségi szerkesztőség fontosságát, most pedig éppen ezt a sokszor emlegetett értéket sodorta veszélybe azzal, hogy hozzájárul a leépítéshez.

Ezzel ugyanis ellehetetleníti nemcsak az RTV magyar, hanem az egyébként is nehéz helyzetben működő többi kisebbségi szerkesztőség munkáját.

Ezért arra szólítjuk fel a médiaház vezetőségét, hogy mihamarabb oldja meg a jelenlegi helyzetet és tájékoztassa a kollégákat a sorsuk alakulásáról, hiszen elfogadhatatlan és méltatlan, hogy más médiumok híreiből tudják meg azt, hogy elveszíthetik a munkájukat.

A Vajdasági Televízió magyar szerkesztősége
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
CC
2020. AUGUSZTUS 27. [ 10:24 ]

Olvastam és ismerek is pár (elbocsájtandó) fiatal újságírót, munkáikat. Tárgyilagosak és a közszolga nemzetközi mércéit példa értékűen betartják. És lehet, hogy ez a legnagyobb baj is velük, ezért akarják elhallgattatni őket. Most rá lehet fogni hogy, -hopp: éppen itt fogyott el a pénz! Belgrád megint tud kurtítani a „manyinásokon”. Akkor meg kinek jó ha csak az (egyízű-szagú) PannonRTV marad meg?


sistvan
2020. AUGUSZTUS 25. [ 10:51 ]

Két legyet ütünk egy csapásra fel is monduk meg a virus miatti támogatás sem jár.


Csorba Béla
2020. AUGUSZTUS 24. [ 17:55 ]

Helyesnek találnám, ha az ÚR Magyar Nemzeti Tanácsban helyet foglaló munkatársa segítene megvilágítani a kérdést.


Eumaiosz
2020. AUGUSZTUS 24. [ 17:51 ]

Mivel vannak akik turkálnak a kisnyugdíjasok zsebében, ime, én hajlandó vagyok lemondani a napi 2 Kg kenyér feléről (számomra meg a kettő kutyám) és átutalni az egy Kg kenyér árát a nyolc kirúgott magyar fiatal újságíró részére! Hátha lesz foganatja (a jó ötletelésnek) és a kilenc VMSz képviselő is átutalja a gázsijuk felét (próbálja nekik is javasolni!). Amíg meg nem oldják a visszavételt!


Turi István
2020. AUGUSZTUS 24. [ 12:50 ]

Azért van ennek a hírnek más olvasata is. A karcsúsítási akarat oka a pénz.Fizetjük az rtv adót de az nem fedezi a működés teljes költségét ezért költségvetési támogatást kapnak ami az eu szerint nem megfelelő megoldás. Szóval fizessünk többet lehetőség vagy karcsúsítás. Ha az adó emelése jönne kíváncsi vagyok hogy hogyan reagálnának a tisztelt hozzászólók,akkor is vmsz lenne az ügyeletes bűnös?


sistvan
2020. AUGUSZTUS 24. [ 11:06 ]

Az új RTV épületéből majd lessz valami közszolgálati kereskedelmi műsor sugározva ,Elvégre privatizácijó és a spórolás a lényeg .Hány személyyel csőkken a Panon RTV ben a létszám nem hallottam.


021
2020. AUGUSZTUS 24. [ 9:13 ]

Az ejnye-bejnye a legtöbb, amit az MNT-től várhatunk, mert a VRT magyar szerkesztőségének további sorvasztása a Pannon RTV malmára hajtja a vizet.


Eumaiosz
2020. AUGUSZTUS 23. [ 13:41 ]

Csak ekkora ejnye-bejnye a MNT-részéről? Habár, abból a tálból ahonnan „öszünk”, ugye...Habár nagyobb dörgi-morgira se nagyon mozgott a füle éppen itt spórolni akaró új (régi) Hatalomnak (meg akiknek megéri részesnek lenni a némaságért cserébe).


Béla
2020. AUGUSZTUS 22. [ 17:34 ]

Mit szól mindehhez a VMSZ?


Zoran Strika, a 021.rs hírportál főszerkesztő-helyettesét fizikailag bántalmazták, miközben arról tudósított, hogy a polgárok Belgrádba indulnak, az Aleksandar Vučić támogatására szervezett kormánypárti nagygyűlésre. Strikát azért támadták meg, mert felvételt készített egy incidensről, amely nagyjából 12 óra 30...
2025. ÁPRILIS 12.
[ 19:03 ]
A Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS), a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) és a Független Elektronikus Médiumok Szövetsége tüntetést tartottak Belgrádban, a második alapfokú bíróság épülete előtt, így biztosítva támogatásukról a Slavko Ćuruvija Alapítványt. A tüntetéshez számos polgár is...
2025. ÁPRILIS 11.
[ 17:22 ]
A Fehér Ház szóvivőhelyettese, Karoline Leavitt ma kijelentette, hogy nem fognak együttműködni olyan újságírókkal, akik elektronikus levelezésükben feltüntetik, milyen személyes névmásokkal kívánják, hogy megszólítsák őket, vagyis nyomatékosítják nemi identitásukat. „Az az újságíró, aki úgy dönt, hogy a...
2025. ÁPRILIS 10.
[ 12:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó