Két színházi téma foglalkoztat, egy jó és egy rossz. Melyikkel kezdjem? Talán a rosszal, legyünk rajta túl minél előbb.

*

A minap hozta meg a posta a pesti Színház című kritikai és elméleti folyóirat idei májusi számát, amiben nem lenne semmi különös, ha nem lenne benne a főszerkesztő április 29-ei keltezésű értesítője, amelyben a „lap kiadásának felfüggesztéséről” értesíti olvasóit. Idézem:

„Tisztelt Olvasónk!

Ezúton tájékoztatjuk, a Színház lap a Nemzeti Kulturális Alaptól 2016-ra kapott támogatások összege alapján a 2016. évi július-június dupla számmal felfüggeszti működését.”

Magyarán: további megjelentetésre állami támogatás híján nincs mód. Minden bizonnyal megszűnik, bár a szerkesztőség jelzi, a „kuratóriummal együtt mindent elkövet, hogy a további folyamatos működés érdekében egyéb kiegészítő forrásokat kutasson fel”. Bár így lenne, de ismerve a körülményeket, félő, hogy nem sok sikerrel járnak. Istenem, hát akkor mi van, mondaná, akit ez nem érdekel. Igen. Csakhogy a Színház a magyar színházi szaksajtó legjelentősebb orgánuma. A 49 éve indult lap megkerülhetetlen szakmai fóruma a magyar színházi közvéleménynek, a szakmának éppen úgy (merem remélni), mint a színház iránt érdeklődőknek. Voltak jobb és jó periódusai, szerkesztői fázisai, ami természetes, de függetlenül attól, hogy a szerkesztés elképzelése szerint szinte minden vagy csak a legnagyobb figyelmet érdemlő bemutatókról közöltek-e kritikát, a Színház szakmailag igényes és megbízható kiadvány volt és maradt. Külön említendő az utóbbi évtizedben vállalt szerepe, mely során a lapot hosszabb idő óta főszerkesztő, nemrég elhunyt Koltai Tamás nem kisebb feladatot vállalt, mint hogy jelezze, a (kultúr)politika hathatós támogatásával igencsak összekuszálódott, értékorientáltságról lemondó magyar színházi életben mi az igazi érték. Ezt az utat folytatja a lapot tavaly ősztől jegyző főszerk. Tompa Andrea is, kinek számról számra formálódó koncepcióját éppen úgy dicséri a kritika megújításának szándéka, a kiváló nagyinterjúk, mint a tematikus összeállítások és a sok fiatal kritikus felkarolása. Ezt a hagyományt és innovációs folyamatot szakítja most meg durva, eszement beavatkozásával a hatalmi önkény, amikor a Színház (és a hírek szerint több ugyancsak fontos folyóirat) megjelenését teszi lehetetlenné vagy kérdésessé. Az egyetemes magyar kultúra elleni merénylet az, amit a hatalom csinál! Miközben hatalmas összegekkel tömi a magyar focinak nevezett szörnyűséget. Egyetlen példa: a bajnokság két első helyén végzett klubot külön-külön tizenötször nagyobb támogatásban részesíti holmi nemzetközi sikert remélve, mint az egész magyar szépirodalmi, művészeti folyóirat-kiadást. Baj van az arányokkal, de még inkább a szemlélettel, mert miközben a Színház megjelenését ellehetetlenítik, olyan problematikus színházi kiadványokat tömnek pénzzel, mint a politika hátszelét élvező színházi guru, Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház folyóirata vagy a Magyar Teátrumi Társaság reklámújságnak is silány kiadványa.

Mit lehet tenni? Népi bölcsességként tudjuk: szél ellen… Tehát: szinte semmit. Ennek ellenére gyönyörű lenne, ha az összmagyar színházi szakma összefogna és uniszónó tiltakozna. Attól tartok, erre semmi esély. Sajnos! Marad az efféle efemer magánsirám, holott a magyar színház ennél sokkal-sokkal többet érdemel. De ezt elsősorban a szakmának illene tudnia, s minden magánsérelmet és pártszimpátiát félretéve kiáltani: NE!

*

Szép Ernőt játszanak Zentán a helyi kamaraszínházban. Szép, sőt dicséretes. Szép Ernő valóban szeretnivaló író, kinek remek drámái vannak (Patika, Lila ákác, Vőlegény), köztük több egyfelvonásos is. Ezek közül került műsorra Zentán három: a Május, a Kávécsarnok és a Tűzoltó. Ebben a sorrendben Május van, Tisztelt úr… címmel. Kellemes színházi estét nyújtva a közönségnek, s ugyanakkor szép, de nehéz feladat elé állítva a fiatal társulatot. Szép Ernő drámáinak bukéját a bánatot lírába rejtő egyedi hang jelenti. Emberi történetek. Ha az előadás rátalál ezek sajátos helyzeti és nyelvi humorba mártott érzelmi világának kifejezésére, akkor igazi színházi csodáról lehet beszélni. Zentán ez részben sikerült. A Mezei Kinga rendezte három egyfelvonásos mindenekelőtt jó mulatságot nyújt, s többnyire sikerül megidéznie a sajátos Szép Ernő-i hangulatot, és ezenközben néhány ügyes és egy remek színészi teljesítményt is tartalmaz.

A Május című jelenet, amit a szaksajtó a Lila ákác előfutáraként tart nyilván, még inkább egy főiskolai vizsgaelőadásra emlékeztet, melyben fel-felcsillanó ügyefogyott báj keveredik a puszta szövegmondással. A két férfi szereplő közül sem a javíthatatlan Öngyilkost játszó Dévai Zoltán, sem pedig a harctér helyett a ligeti udvarlást választó Fiút tolmácsoló Virág György nem talált rá szerepe igazi hangjára. Dévai erőtlen marad, Virág pedig a hódítás sikerét tévesen érzelmi nüánszokat nélkülöző hanghordozásban vélte elérhetőnek. Velük szemben a Leányt alakító Lőrinc Tímea már-már Szép Ernő-i kívánalmak szerint teljesít, ami megfelelő inspiráló partnerek híján önmagában is figyelmet érdemel. Hogy mire lenne képes, azt Lőrinc Tímea a két következő jelenetben mutatja meg. Ezekben sikerül igazán érzékeltetnie a szerelemre vágyó nő akadályt nem ismerő vágyakozását. Előbb a Kávécsarnok tulajdonosnőjeként, amikor az elfogyasztott kuglófokat fizetéskor feszt letagadó vendéggel a kezdeti szigorú számonkérés után megengedőbb hangra váltva feltör belőle a szerelmet igénylő nő vágya, ami a Tűzoltó című jelenetben komikus, sőt groteszk szélsőséges formába vált. Három szerep, mindhárom ugyanarról szól, s mégis mindhárom egészen más színészi eszközökkel formálódik. Így lesz az est Lőrinc Tímea igazi jutalomjátéka. Ehhez mindkét jelenet férfi színésze is hozzásegített. Rutonics Róbert a kávéházi kuglófkedvelő szerepében elsősorban a leleplezéstől tartó zavarával, még inkább Papp Arnold a szerelmi légyott és szolgálati kötelesség között ingadozó Tűzoltó fergeteges komédiázásával. Mezei Kinga rendezői munkája is a két utóbbi jelenetben hozza meg gyümölcsét. A színlapról látható, hogy egyes szerepeket kettős szereposztásban játszanak. Tanulságos lenne látni, hogy oldja meg Papp Arnold a Május szerelmes Fiúját, illetve Virág György a Tűzoltó címszerepét.

Gerold László