Portéka
OFF! és UFF!
Betűméret:             

OFF címmel tartotta az évad utolsó bemutatóját az Újvidéki Színház.

A cím az Off-Broadway szóösszetétel első tagjaként terjedt el, vált közkeletűvé, amellyel a Broadway jelképezte színházi világot, felfogást utasította el, a broadwayizmus ellen tiltakozott a színházat látványos szórakoztatásnál többre tartó, becsülő színházi szakma. Majd önállósult, s lett a szókapcsolat első tagja a távolságtartásra utaló, elhatárolódást kifejező tiltakozás általánosan használt szava. Az Újvidéki Színház is ilyen értelemben választotta előadása címéül az off szócskát. Tiltakozásul mindaz ellen, ami a társadalmunkban a magát haladónak vélő, de lényegében sok kárt okozó politika hatására történik, s amely gazdasági reformok címén a kultúrát minden eddigi hatalomnál kíméletlenebbül sújtja. Ez különösen a könyv- és folyóirat-kiadást és a színházat érinti, olyannyira, hogy a színház létét veszélyezteti.

A baj azzal kezdődött, hogy 15 százalékkal csökkentették az évi támogatást. Bár az sem kizárt, hogy ez folytatása volt a költségvetés évek óta tartó folyamatos latens lefaragásának. Tény, hogy most ezt hivatalosan jelentették be. S az is evidens, hogy a különben is rövid pórázon, értsd: apró pénzen tartott művelődési intézményeket a legújabb restrikció a mostani, nagyon rossz általános gazdasági helyzetben, amikor az országos termelés, minden pozitív híresztelés ellenére, mélyponton van, minden eddiginél súlyosabban érintette. Ugyanakkor tény, hogy a támogatás csökkentését az érintettek megértéssel igyekeztek tudomásul venni. Más választásuk nem is lévén. Szinte kivétel nélkül úgy döntöttek, hogy tervezettnél eggyel kevesebb bemutatót tartanak. Újvidéken az Orwell-műből tervezett Állatfarm bemutatójáról mondtak le. S mert a baj sohasem jár egyedül, következett egy újabb megszorítási rendelet, amely a közalkalmazottak számának csökkentését irányozta elő. Ez, tudva az országos viszonyokat, nem mondható véletlennek, mivel az évek során sok-sok pártbeli jutott érdemtelenül álláshoz, aminek anyagi terhét az ország nem bírta el. Igen ám, csakhogy, ahogy minden rendelettel, törvénnyel történik ebben az országban, ez sem aszerint érvényesült, ahogy elképzelték. A létszámcsökkentés százalékosan en bloc kivitelezhetetlen. Ostobaság, mert nélkülöz minden észszerűséget, több kárt okoz, mint amennyi hasznot hozna, ahogy ezt a színházak példája is igazolja, ahol olyan szerződéses munkatársaknak kell felmondani (ügyelő, kellékes, sminkes, fodrász, közönségszervező, színész, művészeti vezető stb.), akik nélkül nincs előadás. Nincs színház. Ha valami, hát ez ütötte ki a biztosítékot az Újvidéki Színházban, ahol egyetlen para támogatás nélkül, önkezdeményezésre tiltakozásul létrehozták az OFF című előadást. És ami külön dicséretes, jogos tiltakozásuknak jól megválasztott színházi formát adtak, s ettől lett előadás, művészi és egyben politikai gesztus az OFF.

A Puskás Zoltán rendezte sallangmentes előadás első részében tíz színész (írjuk le a nevüket, megérdemlik: Banka Lívia, Figura Terézia, Crnkovity Gabriella, László Judit, Kőrösi István, Mészáros Árpád, Pongó Gábor, Német Attila, Huszta Dániel és Gombos Dániel) vall rövid monológban magáról, igen kíméletlenül, őszintén, szókimondóan és mindenki számára érthetően a színházról mint olyanról, meg arról, hogy mit jelent nekik a színház, amit mostoha, megalázó helyzetbe hozott az orránál tovább nem látó hatalom. A második részben, amikor a nézők ülnek a színpadon, s a színészek a nézőtéri sorokban, előbb Ladik Katalinnak a drámaíróversenyre készült szövegét mondják, amely a falakról szól, azokról a bennünket és minket mindannyiunkat körülvevő falakról, amelyek ellen tehetetlenek vagyunk (pl. buta országos rendelet!), s amelyeket le kellene győzni. Hogy hogyan, azt az előadás utolsó percei példázzák. A színészek, más választásuk nem lévén, kollektíve elhagyják a számukra életteret jelentő színházat. Kiürül a nézőtér. A színpadon mi, nézők maradunk, immár színészek (=művészet) nélkül, majd lassan egyenként visszaszivárognak a színészek, mert máshol nincs hely számukra (itt élni és halni kell!), összeborulnak, ismét, mint eddig annyiszor, egységes közösség lesznek. Csak így lehet felülkerekedni a létüket/létünket fenyegető ostoba politikán. Ezzel a befejezéssel lesz tiltakozásuk több puszta hőzöngésnél.

Ha van a szó legjobb értelmében politikai színház, akkor az újvidékiek OFF-ja az!

Bravó!!!

Kétszeresen is. Mert igazi értelmiségi, művészi gesztusként létrehozták az OFF-ot, s mert a Sterija Játékok utolsó napján, a díjkiosztást megelőzően a fesztivál vendégei és minden érdeklődő előtt eljátszották: lássa az ország, hová juttatja egy buta rendelet a színházat (és általában a kultúrát). Az ország egyik legjobb színházát éppen úgy, mind bármelyik másikat. Hogy tettük jogos volt, mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a szakma jelenlevő jelesei egy szerb nyelven fogalmazott levelet írtak a város kultúrájáért felelős személyeknek, gondolják meg, mit tesznek. (A címzés nem téves, mert bár országos rendeletről van szó, az Újvidéki Színház fenntartója a város, amely – ha akar – segítheti a számára hazai és külföldi dicsőséget hozó színház további zavartalan működését.)

De ezzel sajnos nincs vége a mesének. Hátra van a címben jelzett UFF!

Gyerekkori olvasmányainkból emlékszünk rá, hogy May Károly izgalmas regényeiben az indiánok, ha váratlan, észokokat nélkülöző eseménnyel szembesültek, meglepetésüket UFF felkiáltással fejezték ki.

A jelen jegyzet írója sem tehet mást az évadot értékelő igazgatói interjút (Magyar Szó, 2016. jún. 9.) olvasva, amelyben az intézmény vezetője, miközben megdicséri színészeinek az OFF-fal történő véleménynyilvánítását, egy közbeszúrt megjegyzéssel, miszerint a tiltakozást kiváltó helyzet időközben „módosult”, ahogy nyilatkozta: „azóta”. Mi óta, és hogyan? Erről kellett volna beszélnie, mert különben nemcsak, hogy nem értjük, mi történt, de akár arra is gondolhatunk, hogy miközben dicséri, okafogyottnak is tartja társulata tiltakozását. De az sem kizárt, hogy a város támogatását remélve próbál taktikus lenni. Mi, színházkedvelő újságolvasók azonban közelebbi információk híján, nem értve a színház vezetőjének gesztusát, ami lehet akár elvtelen is, miközben megértő, elismerő tapssal jutalmazzuk az előadást, s meglepetésünknek adhatunk hangot: UFF!

Gerold László

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban