Akkor most milyen emlékművet állítanak a második világháború végén és az azt követő rezsim uralma alatt Újvidéken meggyilkolt ártatlan áldozatok emlékének? Minden áldozatnak egyet és csakis egyet, az áldozatok nemzeti hovatartozásának megjelölése nélkül, vagy továbbra is él a szándék, hogy a vérbosszú magyar áldozatainak emlékhelye és emlékműve legyen a Futaki úti temetőben?

E kérdések kapcsán Budapesten az újvidéki emlékmű-állításról beszélgetünk Cseresnyésné Kiss Magdolnával, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány elnökével. Az elnök asszony, mint az egyik érintett, épp egy rádiós interjún van túl, ugyanis a magyarországi média az augusztus végi, erre vonatkozó hír közzététele óta folyamatosan foglalkozik a témával, amelynek mostani megközelítése váratlan fejleménynek tűnik. Őt is, mint sok más embert is, meglepte a bejelentés, hogy az újvidéki városi önkormányzat kulturális ügyi bizottsága a VMSZ újvidéki városi bizottságának kezdeményezésére döntést hozott egy emlékmű felállításáról az újvidéki Limán 4 városrészben. Pontosabban, a hír azon része hatott váratlanul, hogy az emlékművön egy tábla állna „Az 1944–45-ös ártatlan áldozatoknak" felirattal, és hogy a javaslatot a VMSZ terjesztette elő.

Mit is jelent ez, mi ez a fordulat? Eddig egészen másról volt szó. Arról, hogy az 1944–45-ös újvidéki magyar áldozatok tiszteletére a Futaki úti temetőben emelnek emlékművet, s ott lesz egyben az első világháborúban elhunyt osztrák-magyar katonák emlékhelye is. A helyszín egyben sajátos emlékeztető is lenne arra a küzdelemre, amit Újvidéken folytattak az újvidéki magyarok – politikusok és civilek egyaránt – a múlt század kilencvenes éveitől kezdődően annak érdekében, hogy beismertessék és elismertessék az 1944–45-ös magyar-ellenes megtorlások tényét, és hogy az ártatlan magyar áldozatokról méltóképpen megemlékezhessenek. Ez az a helyszín ugyanis, ahol az újvidéki magyarok évről évre száz kereszt felállításával (emlékszünk még Papp Ferencre és bátor segítőire?) emlékeztettek a megtorlásokra és itt rótták le kegyeletüket minden újvidéki magyar áldozat emléke előtt, és ez az a hely, ahonnan a hatóság rendre elszállította az emlékezést jelző kereszteket, így üzenve meg az elutasítást és a tragikus események tagadását. A szerb hatalom aztán mégsem térhetett ki a tények elől, el kellett ismernie az 1944–45-ös gyilkosságok és megtorlások tényét, és megnyílt az út az újvidéki magyar áldozatok méltó emlékhelyének kialakítása előtt.

A mostani újvidéki javaslat (amely minden ártatlan áldozat közös emlékművére vonatkozik) és az újvidéki magyar emlékhely nem zárja ki egymást – állapítjuk meg az elnök asszonnyal, és a következő üzenettel talán le is zárhatnánk a témát: legyen egy emlékmű az 1944–45-ös minden ártatlan újvidéki áldozat tiszteletére, akinek az 1944–45-ös időszakban az ide bevonuló Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg katonái és kiszolgálói vették el az életét, de ez ne zárja ki az újvidéki magyarok azon jogát, hogy emlékművet állítsanak az ártatlanul meggyilkolt nemzettársaiknak. Hogy az utóbbi emlékműről még mindig vita a van a háttérben? Ez egy más jellegű kérdés, de megoldható: mindent meg lehet beszélni, ha a szándék nemes.

Mégis úgy tűnik, valami nincs rendben. A legnagyobb zavart az keltette, hogy a Limán 4-re tervezett emlékmű felállítására a VMSZ újvidéki bizottsága tett javaslatot, és eközben nem tett említést arról, mi lesz az emlékhellyel a Futaki úti temetőben. Persze, egy párt illetékes testületeinek és aktivistáinak szíve joga, hogy kezdeményezzenek és igyekezzenek véghez vinni az elképzeléseiket. Ez rendjén is lenne. De itt van ez a korábbi kezdeményezés az ártatlanul kivégzett magyarok emlékművére vonatkozóan, és méltatlan dolog hallgatni róla olyannyira, hogy a legutóbbi szerbiai választásokon sikeresen szereplő hárompárti koalíció (VMSZ-VMDP-MEP) egyik tagja kénytelen legyen a nyilvánosság előtt emlékeztetni a korábbi megállapodásra: Csorba Béla, a VMDP elnöke közleményben emlékeztetett arra, hogy a második világháború végén és azt követő időszakban meggyilkolt magyarok emlékművének felállítása része volt a hárompárti választási programnak!

Vagyis volt egy vállalás a választások előtt, aminek teljesítéséről a választások után nem szabadna megfeledkezni, elhallgatni meg főképp.

Egyébként, ha valami baj van a vállalás valóra váltásával az aktuális városi hatalom többségi részének esetleges aggályai miatt (ezt mi kívülállók nem tudhatjuk, csak sejthetjük), az most már, ebben az alaposan megváltozott világunkban, megbeszélés tárgya lehet csupán, és nem akadály, ami visszavonulásra kényszerítené a VMSZ-t. Különösen, hogy vannak magyar koalíciós partnerek, de azért is, mert a magyar áldozatok emlékhelyének a kialakításában a nem koalíciós politikai tényezőktől is elvárható a támogatás és az esetleges vitás részletkérdésekben történő közös megoldáskeresés.

Friedrich Anna