A szerb-magyar határátlépés megkönnyítéséről szóló minden új hír elszomorít inkább, mintsem örömet szerez, pedig e hírek jószándékot mutatnak. Az igazság azonban, hogy az esetenkénti jó intézkedések közepette is évek óta sokszor szembesülünk a több órás várakozásokkal, és úgy érezzük, ez a probléma végeláthatatlan.

És nem értjük, hogy miért végeláthatatlan.

Nem lehet kiszámítani, mikor kell elindulni, melyik határátkelő felé kell venni az irányt, hogy viszonylag könnyen átjussunk. Az ünnepnapok és hétvégék függvényében a számítgatás hol a Magyarország felől Szerbiába tartóknak fontosabb, hol pedig fordítva. A lényeg azonban, hogy immáron nem a jószándékon, hanem a jószerencsén múlik minden.

Mert például, mi ad magyarázatot arra, hogy a Flixbus (jaj, nem a reklám helye, dehát ez a busz szolgálja a tömegközlekedést) Belgrádból Budapestre tartó, Újvidékről 9,15-kor induló járatát március 6-án miért várakoztatták kb. egy órát a szerb határon, aztán a rendszer leállása miatt több mint 1,30-at a magyar oldalon (vagyis miért áll le ilyen gyakran a rendszer?). Vagy például ugyanezen busz Budapestről Belgrádba induló délutáni járata február 8-án miért kényszerült több mint egy órát várakozni a magyar oldalon a határátlépésre, amikor egy másik busz sem volt előtte - ja, igaz, sehol senki más sem volt!

(Mellesleg, azért példázódom ezzel a busszal, mert a két főváros közötti gyorsvonat hiányában legalább a menetrend szerinti járatokat illethetné némi pozitív megkülönböztetés. Dehát nem.)

Tény ugyanakkor, hogy a hivatalos tárgyalásokat és a hivatalos megnyilatkozásokat egyaránt átszövi az akarat és az elszántság, hogy javuljanak az állapotok. De ezek ellenére is újra és újra a nagy várakozásokkal, a határátkelők előtti hosszú sorokkal és rengeteg idővesztéssel szembesülünk.

Maguk a tervek is rengeteg időt igényelnek ahhoz, hogy megvalósuljanak. Itt vannak például a Magyar Közlönyben március 4-én megjelent, a szerb-magyar határ átlépését könnyítendő intézkedésekről szóló információk, amelyek szerint az új gyorsforgalmi utak építését és határátkelők bővítését szolgáló tervek elkészítésének a határideje valamikor 2025 vagy 2027, s a viszonylag egyszerűnek tűnő feladatnak már csak a kidolgozásához is - hogy legyen több vámos a határon és dolgozzon gyorsabban - hónapok kellenek… A Hercegszántó-Béreg határátkelő sokszor mentsvár a többórás várakozások előli kitéréshez, ám a teherforgalom odaterelésével a közlekedés vált nehezebbé, s most az Interreg program pénzeire várunk, hogy legyen megoldás.

S ahogy sorolom a fentieket, sehol nem látom, mennyi pénz is mindez. Biztosan nagyon sok. Utakat kell építeni, új átkelő-sávokat létrehozni, kamera-rendszert működtetni, informatika rendszert problémamentesen üzemeltetni, a határátkelőkön (ugyanúgy, mint a repülőtereken) automata útlevél-ellenőrző pontokat létrehozni, vámosokat és útlevél-ellenőröket fizetni, stb. Mert nem vitás, sokan utazunk. Ki munkába csak a szomszédba, ki vendégmunkára kicsit távolabb, ki családi ügyekben, ki a megélhetését biztosító (az előírásokba beleférő) csencselés, ki pedig a legális kereskedelem és teherszállítás okán. (Ráadásként jön a nagy szegedi beruházás, ahol a sikeres munkához további szerbiai vendégmunkások is kellenek, minden bizonnyal!) Ezek a célok mind-mind naponta megjelennek az országaink közötti határátkelőkön, a kiszolgálásuk pedig az államaink részéről hol sikeres, hol pedig kevésbé. És akkor ismét itt a kérdés, a sok állami jóakarat hatására miért nem sikeres mindig?

Olvasom: a bolgár útlevélnek felment az értéke, lévén, hogy az ország hamarosan csatlakozhat a schengeni övezethez. Pontosabban: Romániával együtt e hó során beveszik a schengeni légi és tengeri forgalomba, a szárazföldi átkelésekről pedig majd csak idén folytatnak tárgyalásokat.

Szívem szerint ebbe belevenném Szerbiát is, és akkor sokkal előbb megoldódhatna a fenti probléma, mint a 2025-re vagy 2027-re előirányzott határátkelő-modernizációs tervekkel, amelyeket csak ezután követhet a megvalósítás. Hiszen, a beruházások ára akár felzárkózásra költve is eredményes lehet. Ha már Románia és Bulgária is “Schengen” lesz, és ha már Horvátország is az, csak úgy csendesen megkérdezném, miért nem lehetne az övezetet kiterjeszteni Szerbiára, a lakosság nagy örömére.

Persze, ez illúzió, hiszen a nagy geopolitikai játszmák nem lakossági érdekek mentén alakulnak. Ezért elszomorítóak a hírek, amelyek a határokról szólnak.