Nem meglepő, mégis figyelemre méltó a hír, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök szeptember 16-án segítséget ajánlott a Kelet-Közép-Európát sújtó árvizek áldozatainak. Nem meglepő, mert természetes, hogy aki tud, segíti a bajba jutottakat, figyelemre méltó pedig azért, mert a Száva és a Duna áradásának az okán, továbbá a nagy esőzések következményeit számba véve Szerbiának is gondolnia kell a saját védekezésére és a bajai megelőzésére. Ugyanakkor tény, hogy ha más van még nagyobb bajban, a felelős államok részéről is természetes a szolidaritás és az anyagi-szakmai segítségnyújtás természeti csapások idején és az újjáépítés során is.

Nem kell ide háború, nem kell ide tank, bombázó, mesterlövész és pusztítás-szakértő katonai stratéga sem, maga a természet is megteszi a magáét. A nyáron a soha nem érzett hőség, a megállíthatatlan erdőtüzek és felperzselt otthonok sorozata, most pedig – Petőfi után – a zúgva, bőgve gátakat áttörő áradat mér terhet ránk. És int, hogy nem csak a háborúkat, hanem katasztrófákat is az újjáépítés korszaka követi.

A természet erejével az ember nehezen veszi fel a harcot. Kell ahhoz ész, fizikai erő, gépezet, mérnöki tudás, emberfeletti kitartás. És szolidaritás is, államok, és emberek között.

Nincs mit tenni, a Duna árad, és bár azt mondják, a vajdasági településeket nem fenyegeti, azért nem árt tudni, hogy az árvízvédelem államhatárokon átívelő összefogás kérdése. Mindenki számára ismert például, hogy Újvidék veszélyeztetettsége csökken, sőt megmenekül a város, ha Magyarországon az áradó Duna vizével elárasztják a bajai árterületet, a Gemenci erdőt (így volt ez 2013-ban, amikor az akkori ismeretek szerint az évszázad árvize vonult le a Dunán).

Még nem lehet tudni, mi lesz az idén, az viszont ismert, hogy egy évvel az említett dunai árvíz után Szerbia 2014-ben ismét nagy bajban volt. A májusi nagy esőzések folytán katasztrófa-helyzet alakult ki Belgrádban, Loznicában, Valjevóban, s mintegy 30 ember esett áldozatul. A védekezés embertpróbáló volt, s egyedül nem ment. Erről tanúskodik Aleksandar Vučić akkori szerb miniszterelnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz intézett levele, amelyben megköszöni a szerbiai árvizek elleni védekezésben nyújtott magyar segítséget.

Most már úsznak Bécs utcái, és egyáltalán nem mindegy, hogy a továbbiakban kinek a házát önti el az ár. Emlékszem, valamikor az 1965-ös nagy árvíz idején Bezdában a Nagy utcán (a Fasizmus áldozatainak utcája) az út közepén végigrakták a homokzsákokat, jelezvén, hogy a Duna akár addig is elérhet, pedig a medre mintegy 5 km-re van tőlünk. A homokzsákok vonala számomra döbbenetes felismerés volt, mert azt jelentette, hogy a védvonalat kijelölő szakember szerint a mi házunkat „nyugodtan“ elvihet az ár. Nem vitte el, a Duna nem jött a faluig, a természet megkegyelmezett. Vagy a töltések voltak erősek, amelyeket sokan építettek és védtek a mi családukból is, kubikosként, bágeristaként, vízügyi szakemberként… Valaha a Duna mentén generációk élete kötődött az árvízvédelemhez.

Most Magyarországon a katonaságot is kivezényelték az árvizzel fenyegető folyók mentére, mint ahogy hasonlóan cselekedtek annak idején a régi Jugoszláviában is. A katonák kivezénylése pedig azt jelenti, hogy sokféle egység sokféle tudással bíró tagja dolgozik a folyó mentén. Magyarországon nincs kötelező katonai szolgálat, Szerbiában is csak most lesz hamarosan, igaz, rövid időre. Az állomáyről sincsenek pontos adatok, de vélhető, hogy Magyaroszágon hamarosan 30 ezer aktív katona szolgál és 20 ezer tartalékos katona is rendelkezésre áll, s valami hasonló alakul Szerbiában is, az elemzők szintén a 30 ezres célszámot emlegetnek. A most kötelezően bevonuló szerbiai újoncok kapcsán egyelőre csak annyit tudni, hogy csak 75 nap kötelező szolgálat vár rájuk,s ha jól belegondolok, ennyit mi is leszolgáltunk annak idején a múlt század 60-70-es éveiben a zombori gimnázium diákjaként. Igy visszanézve, a katonai előképzés tantárgya hasznos ismereteket nyújtott. Tanultunk elsősegélyről, műszaki megoldásokról, közlekedésről, nukleáris támadások esetén történő védekezési lehetőségekről, teendőkről természeti csapások alkalmával. Azt már nem tudom megítélni, hogy úgy nagy általánosságban mit jelentett védelmi képességek szempontjából, hogy még éleslövészetre is kivittek bennünket a Sikara peremvárosi településen levő katonai gyakorló központba, de tény, hogy még mi lányok is megtapasztaltuk, mennyire vállon tud ütni egy puska, ha elsütjük...

A gátakra nem vittek ki bennünket. Akkor még sok aktív katona szolgált magas vízállások idején, diákokra nem volt szükség, ám ahogy a természet mostanában mutatja az erejét, időről időre szükség lehet a jó erőben levő, fegyelmezett fiatalok árvízvédelmi bevetésére is. És ha mégis van katonaság, tegye az is a dolgát, hiszen megfelelő ismeretekkel is rendelkezik arról, hogyan védje az emberek életét is javait. Igy van értelme a katonai szolgálatnak, főleg a védekezésről szóló katonai doktrina alkalmazásának tekintetében. S ráadásul az államok egymásnak nyújtott segítsége és egymással való szolidaritása minden fölé helyezhető.

Lehet, hogy épp a pusztító-romboló természeti erők tanítják meg erre napjaink vezető politikusait?!