Felhívott egy fiatalember és magabiztos hangon arra kért, mondjam meg, melyik bankfiókban nyitottam a számlám, mert arról most éppen nagy összeget akar leemelni valaki, és ő, mint a bankok egyesületének kiberbűnözéseket megelőző szakmunkatársa, köteles jelenteni az esetet a rendőrségnek, de ehhez tudnia kell, melyik bankhoz tartozom. Olyan meggyőző volt, hogy valóban megijedtem. Miféle bankfiók? – kérdeztem vissza mégis óvatosan, mire ő még meggyőzőbb és fenyegetőbb lett, mondván, ha gyorsan nem válaszolok, leveszik a pénzt a számlámról, az pedig az én felelősségem lesz, mert megtagadtam az együttműködést. Egyre idegesebb lettem, mígnem mégis kinyögtem a jótanácsokban sokszor elhangzott mondatot: banki adatot nem adok meg.

Megszakítottam a hívást, de azóta is azon töprengek, mit jelenthet egy csalónak egy bankfiók megnevezése? Lehet, hogy önbizalom-erősítésként csak azt gyakorolta, hogyan tud meggyőzni másokat és semmi köze a bűnözéshez? Vagy ez a kérdés csak csali volt, és a következővel már behúzott volna a számára fontos adatok megadásának a csapdájába? Adatlopás lehetett annak a bizonyos Isabella d’Estenek a célja is, aki egy hónappal ezelőtt „az Olaszországi HR képviseletében” jeletkezett magyarul. Így „meggyőzően” nagybetűvel az „Olaszországi”, hogy az emberi erőforrás-rövidítés ilyen szövegkörnyezetben történő felhasználásának értelmetlenségéről ne is beszéljek. Nem tudom, mi módon akart becsapni, mert nem nyitottam meg az üzenetet, mint ahogy azt sem, amelyiknek az első, látható sorában arról értesít a „rendőrség”, hogy kifizetetlen számlám van Németországban…

Lenne még néhány hasonló példám, most azonban a horvát posta november 14-ei figyelmezetető közleményére fókuszálnék, hogy ne nyissunk meg olyan SMS-ben érkezett linket, ahol egy érkező csomagnak a vámhivatalban történt elakadásáról értesít valaki. A horvát posta azt írja, ez nem tőlük érkezik, és kockázatos ráklikkelni az ilyen SMS-re vagy e-mailre, mert az üzenet küldője ellophatja a banki adatainkat. A posta tanít is: a csalók üzenetei a gyanús és furcsa címek, linkek alapján ismerhetők fel, amelyekben rendszerint helyesírási hibák is találhatók....

A nagyban játszó hackerek módszerei sokkal bonyolultabbak lehetnek ennél, de tény, hogy a biztonságosnak hitt rendszerekhez is hozzá tudnak férni életbevágóan fontos adatokhoz, mint ahogy ez a mostani magyarországi hír is jelzi: egy hackercsoport feltörte a Védelmi Beszerzési Ügynökség szervereit és bizalmas adatokhoz jutott a hadsereg képességeiről, munkatársairól, beszerzéseiről, pénzügyeiről. Hogy ne hozzák nyilvánosságra, mit tudtak meg, cserébe 5 millió dollárt követelnek a magyar államtól. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már kijelentette, hogy nem fizetnek. Ne is! Azért van a politika, hogy a bizalmas adatok esetleges közzétételének ellensúlyozására is legyenek módszerek, s ezeket használva biztosan folyik már az alkudozás. Viszont azt, hogy az ügynökség kiberbiztonsági szakemberei most ország-világ előtt mekkora bajba kerültek, fokozni sem lehet, hiszen nem védték meg elég jól az adatokat, a hackerek okosabbak voltak náluk. Az ő hibájuk által most átérezhetjük, hogy az oly bonyolultnak tűnő, viszonylag újkeletű informatikai tudományág művelése az emberek életére és biztonságára való tekintettel is óriási felelősséggel jár, mint annyi más szakma és hivatás ezen a világon.

Mi pedig, az informatikától távol levő hétköznapi emberek, akikre alacsonyabb szintű csalók vadásznak, mindenképpen emelkedjünk magasabb szintre tudásban és elővigyázatosságban egyaránt. Az elektromos ügyintézés világa tanulásra és a védekezés mibenlétének megismerésére is rákényszerít bennünket, hogy mi is elmondhassuk: csalóknak nem fizetünk.