Milyen érzés kint állni az utcán 15 perces néma csendben, így megadni a tiszteletet a november elsejei újvidéki tragédia 15 áldozata emlékének? Talán a vasútállomáson eltöltött pillanatok, szép és kevésbé szép emlékek jutnak az ember eszébe, felvillantva a képet, hogy az állomás előtt mindig nyíltak a virágok? Talán megpróbálja felidézni az áldozatok keresztnevét, talán csak a két kislányé, Valentináé és Saráé jut az eszébe, később a Vaszkó nevű macedón fiatalemberé is, vagy egyszerűen a Firić család tragédiáját gondolja át, de imáját a többiekért is mondja? Talán még a szörnyű hangokat is hallja, ahogy leomlik a betonrengeteg? Vagy csak annyi, hogy ezentúl Mindenszentekkor a temetőben ezekért az embereként is gyertyát gyújt, vagy ugyanezt a tragédia helyszínén teszi meg, megbékélve a felismeréssel, hogy az újvidéki vasútállomás fogalma soha többé nem lesz az, ami egykoron volt...

Van abban valami tehát, amit Miloš Vučević leköszönő szerb miniszterelnök mondott január 28-án a visszavonhatatlan lemondását bejelentő sajtótájékoztatón: a múlt évi november 1-jei szörnyű szerencsétlenség után mintha Szerbia beleragadt volna a tragédiába.

Beleragadt. Jött a jogos elégedetlenség a beigazolódni látszó korrupció miatt, a politika formálása egyre inkább átterelődött az utcára, sorjáztak az incidensek, s nőtt a feszültség – s mindezzel együtt a bizonytalanság érzete a magánéletben is. És mintha nem akarna vége lenni, és mintha mindent utcán akarnának elintézni, a demonstrációk egyre csak folytatódtak, ami viszont eleve ugyancsak egy „beragadásos” állapot, hiszen tudjuk, hogy még háborúk tétjeit is a tárgyalóasztalnál intézik. Ennélfogva az utca lehet nyomásgyakorlás, de nem maga a megoldás.

A sok demonstráció közben történt valami, amire az új fejlemények, a kormányfő (aki egyben a Szerb Haladó Párt elnöke) és Újvidék polgármesterének a lemondása után érdemes visszatérni, mert azt mutatja, hogy a hatalmi párt(ok) működésében hol, mi módon történnek végzetes hibák, amennyiben a tagság egy része azt hiszi, hogy a tagsági könyv védelmet, önkényt és hatalmat is ruház rá.

Múlt év november 26-án, lényegében nem sokkal az újvidéki tragédia után adta hírül a sajtó, hogy az EUROPOL nemzetközi rendőri akciója során Újvidéken letartóztatták a városi közlekedési vállalat megbízott igazgatóját (nem titkolták a nevét: Mladen Papović) azzal a gyanúval, hogy a balkáni kartellként ismert bűnözői csoport tagjaként kokaint csempészett Ecuadorból és Brazíliából Európába. A további a bíróság dolga. Ám, az Instagramon akkor megszólalt Milan Đurić, Újvidék polgármestere is, aki szerint ez az eset (mármint az EUROPOL közreműködésével történt letartóztatás) azt bizonyítja, hogy nincsenek érinthetetlenek (tehát a haladó párt tagját is le lehet tartóztatni), s egyébként is, az illető tette nincs összefüggésben a közéleti funkciójával, sőt, a vád szerinti cselekmény 2021-ben történt, amikor az illető még nem is volt a hatalmi párt tagja... Vagyis később lehetett azzá valaki, aki előtte bűnözői csoport tagja volt. Mivel az illető a közéletben nem volt ismert, így csak kevesen tudhatják, mi motiválhatta igazán a haladó városvezetést, hogy kinevezze az egyik legfontosabb közvállalat élére (talán a párthovatartozás?), viszont az nyilvánvaló volt, hogy a történtek után a polgármesternek már akkor le kellett volna mondania. Abban az esetben talán magában a pártban is átérezték volna, hogy a tagság eleve nem hatalom, és hogy a tetteknek következménye van. A polgármester nem mondott le, mert megtehette. De most, január 28-án mégis távoznia kellett azok után, hogy újabb botrányos eset történt, amikor a haladók újvidéki fiatal tagjai egyetemistákat vertek a város utcáin, nyilvánvalóan azt érezve, hogy megtehetik...

Túl messzire mentek.

A fiúk, akik Újvidéken a párt irodái előtt megtámadták az egyetemistákat, nagy kárt okoztak Szerbiának és a pártnak – állapította meg Vučić államfő, és ha jól belegondolok, nem is kell csodálkozni, hogy inkább egy széles mozgalom szervezésébe kezdett, minthogy olyanokkal is bajlódjon, akik a párthovatartozásból kifolyólag hatalmat éreznek és erőt demonstrálnak azon rejtett igyekezetükben, hogy így hidalják át lelki zavaraikat, saját fogyatékosságaik felismeréséből eredő frusztrációikat. Az effajta pártbéli káros kiskirályság is közte lesz a sok tanulságnak, ami az elmúlt hónapok történéseiből levonható.