Sport
Bajnokok Ligája: Győzött a Liverpool, rangadót nyert a Barcelona
Betűméret:             

A szerdai 9 mérkőzéssel véget ért a Bajnokok Ligája megújult első kiírásának harmadik játéknapja is.

A legjobban várt Barcelona - Bayern München hozta is azt a futballcsemegét, amire a szurkolók számítottak, a végkimenetelét azonban aligha látták sokan előre. Raphinha mesterhármasával és tökéletes játékával a katalánok ugyanis lemosták a pályáról a bajorokat és a BL legnagyobb esélyesévé léptek elől.

Lipcsében Szoboszlai Dominik egykori csapattársai ellen lépett pályára. A Liverpool 1-0-ra győzött a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is soraiban tudó RB Leipzig otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában. A vendégek nagyrészt mezőnyfölényben voltak, ugyanakkor több érvényes gól már nem esett, mert a hazaiak csak lesről tudtak betalálni. Sikerével a Liverpool továbbra is százszázalékos, míg a Leipzig nulla pontos.

Szoboszlai - aki pénteken lesz 24 éves - számára különleges volt a találkozó, hiszen a magyar válogatott csapatkapitánya 2021 és 2023 között két és fél évig volt a lipcsei klub futballistája, és a német együttesben nyújtott teljesítménye keltette fel a Liverpool figyelmét.

A szerdai rangadón a spanyol bajnokságban listavezető FC Barcelona már a 2. percben vezetést szerzett a Bundesligában éllovas Bayern Münchennel szemben, és a 33-szoros német bajnok kis vártatva egyenlített volna, de les miatt nem adták meg Kane találatát. Az angol csatár azonban nyolc percre rá már szabályos körülmények között 1-1-re módosította az állást.

Ettől kezdve viszont még nagyobb nyomás nehezedett a vendégek kapujára, és előbb az ex-müncheni sztár, a lengyel Lewandowski, majd közvetlenül a szünet előtt Raphinha ismét betalált. A brazil csatár az 56. percben már mesterhármasnál járt, és ez elegendő volt a magabiztos diadalhoz.

Ezzel megszakadt a bajorok katalánok elleni 2015. május 12. óta tartó remek, hat győzelemből álló, 22-4-es gólkülönbségű sorozata.

Az átalakított BL-sorozatot vereséggel nyitó Barcelona a legutóbbi két összecsapását megnyerte, míg a Bayern éppen fordítva teljesít: a sikeres, 9-2-es rajt után egymást követő két fellépését bukta el.

A Manchester City esélyeshez méltón verte 5-0-ra a cseh Sparta Prahát és továbbra is veretlen.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 3. forduló:

RB Leipzig (német)-Liverpool (angol) 0-1 (0-1)

gól: Nunez (27.)

FC Barcelona (spanyol)-Bayern München (német) 4-1 (3-1)

gól: Raphinha (2., 45., 56.), Lewandowski (36.), illetve Kane (18.)

Manchester City (angol)-Sparta Praha (cseh) 5-0 (1-0)

gól: Foden (3.), Haaland (58., 68.), Stones (65.), Nunes (88.)

Atlético Madrid (spanyol)-Lille (francia) 1-3 (1-0)

gól: Álvarez (8.), illetve Zsegrova (61.), David (74., 89.)

Benfica (portugál)-Feyenoord (holland) 1-3 (0-2)

gól: Aktürkoglu (66.), illetve Ueda (12.), Milambo (33., 92.)

Red Bull Salzburg (osztrák)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-0)

gól: Kulenović (49.), Petković (84.)

piros lap: Schlager (66., Salzburg)

Young Boys (svájci)-Internazionale (olasz) 0-1 (0-0)

gól: Thuram (93.)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Modrić megdöntötte Puskás rekordját - illusztráció
2024. OKTÓBER 20.
[ 10:18 ]
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről a texasi Austinban, írja az MTI. A 24 éves pilótának ez az idei hatodik és pályafutása hetedik pole pozíciója. A vasárnapi viadalon Norris mellől a...
2024. OKTÓBER 20.
[ 8:27 ]
A legjobb szerb teniszező, Novak Đoković 2:0-s (6:2, 7:6) győzelmet aratott Rafael Nadal felett a rijádi Six Kings Slams elnevezésű tenisztorna bronzmérkőzésén. Ezzel a győzelemmel Đoković lezárta a hosszú éveken át tartó rivalizálását Nadallal, amely a tenisz történelmének egyik legnagyobb rivalizálásának számít. A...
2024. OKTÓBER 19.
[ 20:46 ]
Svetislav Pešić továbbra is a szerbiai kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya marad. A belgrádi média szerint Pešić alá fogja írni az új szerződést a Szerbiai Kosárlabda Szövetséggel. Az RTS arra emlékeztet, hogy Pešić 2021-ben lett először szövetségi kapitány, és a csapattal sikeresen megszerezte a 2023-as...
2024. OKTÓBER 19.
[ 16:43 ]
Beolvasás folyamatban