Sport
Sao Paoló-i Nagydíj: Verstappen négy hónap után újra győzött
Betűméret:             

A vb-címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) a 17. rajthelyről indulva győzött, miközben bajnoki riválisa, a pole pozícióból indult Lando Norris csak hatodikként végzett a McLarennel a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíjon. A biztonsági autós fázisokkal és piros zászlós megállással tarkított vasárnapi verseny legnagyobb meglepetését a francia Alpine istálló okozta, amely Esteban Ocon és Pierre Gasly révén fennállása első kettős dobogóját ünnepelte, írja a hirado.hu.

A 27 éves Verstappennek a vasárnapi volt az idei nyolcadik, és pályafutása 62. futamgyőzelme. Ezzel három versennyel a szezon vége előtt 62 pontra növelte az előnyét az összetett élén az Interlagosban hatodikként záró Lando Norisszal szemben.

A 17. helyről rajtoló Verstappen mögött meglepetésre a két Alpine ért célba a dobogós helyeken: a francia Esteban Ocon második, honfitársa, Pierre Gasly pedig harmadik lett.

Verstappen legutóbb a június 23-i Spanyol Nagydíjon diadalmaskodott az idén.

A rajtot George Russell (Mercedes) szemmel láthatóan jobban kapta el, mint a pole pozícióból startoló Norris, így az első kanyarba a Mercedes brit versenyzője fordult be az élen. Verstappen is jól kezdett, hamar feljött az első 10 környékére, a 10. körben pedig már a hetedik helyen száguldott. Közben az élen Norris kitartóan üldözte Russellt, de előzésre nem volt lehetősége, míg a harmadik pozíciót Cunoda Juki (RB) foglalta el.

Az eső aztán a 15. körtől egyre erősödött, majd a 29. körben Russell és Norris egyszerre hajtott a boxba kerékcserére. Ezután a sorrend nem változott köztük, de az élre Ocon állt, mögötte Verstappen haladt a második, Gasly pedig a harmadik helyen. A 30. körben Norris megelőzte Russellt az egyik egyenesben, a manőver után néhány másodperccel pedig a versenyirányítás a pályára küldte a biztonsági autót a heves esőzés miatt. A sorrend az első hat helyen Ocon, Verstappen, Gasly, Norris, Russell, Cunoda volt.

A 32. körben Franco Colapinto (Williams) megcsúszott és a falnak csapódott, az összetört versenyautó pedig a pályán állt meg, ezért piros zászlóval félbeszakították a viadalt, a Safety Car pedig a boxutcába vitte a mezőnyt.

A száguldás nagyjából 20 percnyi kényszerszünet után folytatódhatott, mégpedig gördülő rajttal, és Ocon meg tudta tartani az első helyet Verstappennel szemben, míg Gasly harmadik maradt, Russell viszont Norris hibáját kihasználva feljött negyediknek. Néhány körrel később újra beállt a mezőny elé a biztonsági autó, mert Carlos Sainz, a Ferrari spanyol pilótája a gumifalnak csúszott és összetörte az autóját.

A 43. kör elején folytatódhatott a verseny, ez az újraindítás pedig jelentősebb változásokat hozott: egyrészt Verstappen a célegyenes végén egy nagyon bátor manőverrel lehagyta Ocont, közben a mögöttük kialakuló négyes csatában Norris húzta a legrövidebbet, mert elhibázta a féktávot, elhagyta a pályát és csak hetedikként tudott visszatérni.

A hajrában Verstappen senkitől sem zavartatva tudta megnyerni a futamot, és a június 23-i Spanyol Nagydíj óta először diadalmaskodott. Norris annyit tudott menteni, hogy a McLaren utasításának köszönhetően csapattársa, Oscar Piastri elengedte őt, így hatodik lett, de nagyon távol került tőle annak a lehetősége, hogy a hátralévő három hétvégén esélye legyen a vb-címet megkaparintani Verstappen elől.

A világbajnokság három hét múlva folytatódik Las Vegasban.

A Sao Pauló-i Nagydíj eredménye:

1. Max Verstappen (holland) Red Bull–Honda 2:06:54.430 óra
2. Esteban Ocon (francia) Alpine F1 Team 19.477 másodperc hátrány
3. Pierre Gasly (francia) Alpine F1 Team 22.532 mp h.
4. Russell (brit) Mercedes AMG F1 23.265 mp h.
5. Leclerc (monacói) Scuderia Ferrari 30.177 mp h.
6. Norris (brit) McLaren-Mercedes 31.372 mp h.
7. Cunoda (japán) Visa RB–Honda 42.056 mp h.
8. Piastri (ausztrál) McLaren-Mercedes 44.943 mp h.
9. Lawson (új-zélandi) Visa RB–Honda 50.452 mp h.
10. Hamilton (brit) Mercedes AMG F1 50.753 mp h.
11. Pérez (mexikói) Red Bull-Honda

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ötéves eltiltást kaphat az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok szerb Zurabi Datunashvili, aki a 2022-es birkózó-világbajnokság elődöntőjében legyőzte Losonczi Dávidot. A nemzetközi szövetség (UWW) honlapja szerint 2021. május 27-ig visszamenőleg ötéves eltiltást szabtak ki a georgiai származású birkózóra...
2024. NOVEMBER 28.
[ 13:47 ]
A Crvena zvezda labdarúgói megszerezték első győzelmüket az idei Bajnokok Ligája szezonban, miután az 5. fordulóban ma este lenyűgöző, 5:1-es győzelmet arattak a Stuttgart felett. A Zvezda ezzel az első három pontjával a szezonban jelenleg a 31. helyre ugrott a ranglistán, és már csak két pont választja el a 24. helytől,...
2024. NOVEMBER 27.
[ 22:38 ]
A címét megvédve sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnokságát nyerte meg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője azzal, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon ötödikként ért célba, így az összetettben akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon. A helyi idő szerint szombaton 22 órakor...
2024. NOVEMBER 24.
[ 10:19 ]
Beolvasás folyamatban