Max Verstappen idei kilencedik diadalát aratta a Forma–1-es Katari Nagydíjon vasárnap, miután legszebb napjait idézve, a pole pozícióból rajtolva végig irányította a versenyt. Korábbi bajnoki riválisa, Lando Norris (McLaren) 10 másodperces büntetést kapott egy sárga zászlós figyelmeztetés figyelmen kívül hagyásáért, ezzel hozzásegítette a rivális Ferrari pilótáját, Charles Leclerc-t a 2. helyezéshez. Lewis Hamilton (Mercedes) és Carlos Sainz (Ferrari) defekt miatt visszaesett, amit a pályára került törmelék okozott.
Közvetlenül a rajt után a pole-ból startoló brit George Russell (Mercedes) sokat veszített, az első kanyarokban ugyanis Verstappen, valamint Norris is meg tudta előzni. A száguldás azonban nem folytatódhatott teljes tempóval, mert a mezőny hátsó részében történt ütközés – melynek nyomán Esteban Ocon (Alpine), Franco Colapinto (Williams) és Nico Hülkenberg (Haas) is kiesett – nagy mennyiségű törmelék került a pályára. Az összetört versenyautók elfoglalták a bukóteret, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó.
A Safety Car az ötödik körben engedte útjára a mezőnyt, a sorrend pedig az élen nem változott: Verstappent Norris üldözte, majd Russell, Piastri és a két Ferrari következett.
Az élmezőnyből elsőként Russell hajtott a boxba kerékcserére a 24. körben, de a Mercedes szerelői hibáztak a jobb hátsó keréknél, ezzel a brit versenyző sok időt veszített. Nem sokkal később a célegyenesben lerepült a jobb oldali tükör Alex Albon Williamséről, amelyre Valtteri Bottas (Sauber) ráhajtott, így törmelék szóródott szét.
A pályán heverő éles darabkákon előbb Sainz, majd Hamilton is átszáguldott, a Ferrari és a Mercedes egyaránt defektet kapott. A versenyirányítás azonban tétovázott, a balesetveszélyes helyzet ellenére nem rendelték el azonnal a virtuális biztonsági autót (VSC), és a valódi safety cart is csak több körrel később küldték a pályára.
Verstappen és Norris az első két helyről azonnal a boxba hajtott kerékcserére.
A verseny a 40. körtől folytatódhatott korlátozás nélkül, ekkor a sorrend Verstappen, Norris, Leclerc volt a dobogót érő pozíciókban. Nem tartott azonban egészen egy körig a viadal, újra jött a Safety Car, mert Nico Hülkenberg (Haas) kicsúszott és a sóderágyban ragadt.
A következő újraindításra a 44. kör elején került sor, Verstappen magabiztosan megőrizte a vezetést, mögötte Norris és Leclerc érkezett, de a brit versenyző 10 másodperces, a boxutcában letöltendő időbüntetést kapott, mert sárga zászlós figyelmeztetés alatt nem lassított eléggé. Norris így a mezőny végére került, Verstappen győzelmét pedig innentől semmi nem veszélyeztette, a második helyen Leclerc, a harmadikon Piastri száguldott.
Norrisnak a leintésig sikerült feljönnie a 10. helyre és megfutotta a leggyorsabb kört is, így két vb-pontot szerzett egy olyan versenyen, amit akár meg is nyerhetett volna. A konstruktőri vb-címért így az éllovas McLaren küzd meg a Ferrarival Abu-Dzabiban, az F1 két legpatinásabb csapata között 21 pont a különbség.
A 2024-es világbajnokság utolsó fordulóját a jövő hétvégén, a YAS Marina pályán rendezik majd, írja az MTI.
Az F1-es Katari Nagydíj végeredménye:
1. VERSTAPPEN (holland) Red Bull-Honda 1:31:05.323 óra
2. LECLERC (monacói) Scuderia Ferrari +6,031 mp. hátrány
3. PIASRTI (ausztrál) McLaren-Mercedes +6,819″
4. RUSSELL (Brit) Mercedes AMG F1 +14,104″
5. GASLY (francia) Alpine F1 Team +16,782″
6. SAINZ (spanyol) Scuderia Ferrari +17,476″
7. ALONSO (spanyol) Aston Martin +19,867″
8. CSOU (kínai) Sauber-Ferrari +25,360″
9. MAGNUSSEN (dán) Haas-Ferrari +32,177″
10. NORRIS (brit) McLaren-Mercedes +35,762″
Leggyorsabb kör: NORRIS (McLaren-Mercedes) 1:22.384 perc (az 56. körben)
A vb-pontverseny állása (24/23 futam után):
1. Verstappen 429 pont – 2. Norris 349 p. – 3. Leclerc 341 p. – 4. Piastri 291 p. – 5. Sainz 272 p. – 6. Russell 235 p. – 7. Hamilton 211 p. – 8. Pérez (Red Bull) 152 p. – 9. Alonso 68 p. – 10. Hülkenberg (Haas) 37 p. – 11. Gasly 36 p. – 12. Cunoda (Visa RB) 30 p.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!