Szerbia
EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó: A párbeszédnek nincs alternatívája
Betűméret:             

A párbeszédnek nincs alternatírvája, szögezte le Sebastian Kurz osztrák kancellár és Miroslav Lajčák, a Belgrád és Pristina közötti párbeszéddel foglalkozó uniós megbízott a mai bécsi csúcstalálkozón.

Lajčak a bécsi EU-Nyugat-Balkán Csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón elmondta, az Európai Uniónak nincs joga a borúlátásra a legutóbbi Belgrád-Pristina találkozót követően.

“Megtörtént Albin Kurti koszovói kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök első személyes találkozója. Korábban még nem találkoztak. Emiatt naivitás lett volna azt gondolni, hogy ez könnyű menet lesz. Tény, hogy a találkozót megtartották, hogy több órán át beszéltek, és hogy mindkét fél megerősítette, hogy a párbeszéd a haladás útja, ami pozitív jel” - mondta Lajčák, és hozzátette, a párbeszéd még a nyári szünet előtt folytatódik.

A megbízott Kurti brüsszeli teljesítményével kapcsolatban megjegyezte, hogy a koszovói kormányfő még új a 2011-ben megkezdett párbeszédben. Mint mondta, a koszovói politikus most prezentálja a saját ötleteit és elképzeléseit is. A választásokon erős volt a támogatottsága, s ez most lehetőséget ad neki arra, hogy tárgyaljon.

“A kapcsolatok normalizálásának nincs alternatívája, mivel a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok minősége nagyon fontos az egész régió számára, azon áll, hogy a régió előre tud-e lépni. Emiatt az EU közvetít, és azt akarja, hogy a párbeszéd sikeres legyen”, fejtette ki véleményét a dialógussal foglalkozó uniós biztos.

Az újságírók kérdésére válaszolva Sebastian Kurz osztrák kancellár elmondta: Kurti nem adott semmiféle új lendületet a párbeszédnek, és kiemelte, hogy a párbeszédnek szerinte sincs alternatívája, és helytelen lenne lemondani róla.

“Egyre több geopolitikai érdek és szereplő van a Nyugat-Balkánon. Ezért létfontosságú, hogy a régió ne tűnjön el az EU radarjáról. A párbeszéd ebben alapvető fontosságú” - mondta Kurz és hozzátette, a régió unióhoz való közeledése nagyon fontos mind a Nyugat-Balkán, mind pedig az EU számára.

A csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Kurz a szoros gazdasági, történelmi, emberi és kulturális kapcsolatokra emlékeztetett.

“Ausztriában sok balkáni származású ember él, ugyanakkor az a helyzet áll fenn, hogy Ausztria a legfontosabb befektető a Balkánon. Ezek az országok fontos gazdasági partnerek, sok munkahely a Balkánon, de Ausztriában is ettől az erős együttműködéstől függ”, emelte ki az osztrák kancellár, és hozzáfűzte, Ausztria elkötelezett a Nyugat-Balkán európai integrációja mellett.

Kurz: Szerbia pozitívan fejlődik, és ezt az EU-nak el kell ismernie

Sebastian Kurz kiemelte, a Belgrád-Pristina párbeszéd kihívásai mellett rengeteg munka folyik a reformok területén a régió minden érintett országában.

Ebben a tekintetben különösen Szerbiát emelte ki, mondván, hogy az ország pozitívan fejlődik, és ezt az uniónak jutalmaznia kell. A kancellár szerint a balkáni országok kétségkívül előrehaladást mutatnak az EU felé vezető úton, ám ebben a folyamatban mindenhol észrevehető késedelem van.

“Ezt a járványnak tudom be, hiszen Brüsszel a koronavírus elleni harcra összpontosított. Most az a cél, hogy más témákat is napirendre tűzzünk” - mondta Kurz. A találkozó harmadik témája az illegális migráció elleni küzdelem volt, amely az osztrák kancellár szerint csak együttműködéssel lehet sikeres. A cél az, hogy a balkáni útvonalat kevésbé vonzóvá tegyék a migránsok számára, ezzel megakadályozva, hogy azok útra keljenek az unió felé.

“Abban állapodtunk meg, hogy tovább bővítjük az együttműködést, és segítjük a Nyugat-Balkán országait ebben a harcban” - emelte ki Sebastian Kurz.

Brnabić: A régió frusztrált, amikor az európai integrációról van szó

Ana Brnabić szerb kormányfő kijelentette, hogy a nyugat-balkáni országok képviselői egyetértettek abban, hogy minden ország ugyanolyan frusztráltnak érzi magát amikor az európai integrációról, vagy amikor az unió nyugat-balkáni országokhoz fűződő viszonyáról esik szó. A szerb kormányfő szerint a bécsi csúcstalálkozón a regionális megállapodásokat illetően nem sikerült megállapodniuk.

Brnabić szerint az európai integrációval kapcsolatos problémák közül az egyik legjelentősebb az, hogy vannak olyan tagállamok, amelyek teljes mértékben ellenzik a bővítést.

“Mindenki számára világos, hogy vannak olyan tagállamok, amelyek ellenzik a további bővítést, és szkeptikusak ezzel kapcsolatban, de ezt nem mondják ki nyíltan. Ez egy olyan politikai játék, amibe az emberek bele fognak fáradni” - mondta Brnabić, hozzátéve: “Az utolsó pillanatig megpróbáltunk kompromisszumot találni, Szerbia sok mindenben egyetértett”.

Brnabić kiemelte, hogy közte és Kurti között nem volt helye a konfliktusnak a csúcstalálkozón. “Mindent elmondtunk egymásnak, amit akartunk, megismételtem a nézeteinket, és ennyi, igyekszünk konstruktívak maradni” - tette hozzá a kormányfő.

Ana Brnabić köszönetet mondott Sebastian Kurz osztrák kancellárnak a csúcstalálkozó megszervezéséért, valamint azért, hogy az nyílt elkötelezettséget vállal a régió stabilitása mellett. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb elnök holnap a Szlovák Köztársaságba látogat – közölte a szerb elnök sajtószolgálata. Ez alkalomból Vučić elnök Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt részt vesz a Szerbia, Szlovákia és Magyarország vezetőinek Komáromban tartandó háromoldalú...
2024. OKTÓBER 21.
[ 12:53 ]
A nyári időszámítás Szerbiában október 27-én, vasárnap ér véget. Az órákat hajnali 3 órakor egy órával vissza kell állítani 2 órára – jelentette be a Gazdasági Minisztérium Mérési és Nemesfémügyi Igazgatósága, hozzátéve, minden az időszámításról szóló törvény rendelkezései alapján történik. A...
2024. OKTÓBER 21.
[ 11:42 ]
Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter ma kijelentette, hogy meg kell erősíteni a kortárs erőszak elleni küzdelem módszereit, valamint meg kell teremteni az erőszakkal szembeni zéró tolerancia feltételeit. Đukić Dejanović emlékeztetett a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában pénteken történt esetre,...
2024. OKTÓBER 20.
[ 17:34 ]
Beolvasás folyamatban