Edi Rama albán miniszterelnök ma kijelentette: Albánia megvédi Koszovót abban az esetben, ha a diplomáciai lehetőségek kimerülnek és fegyvereket vetnek be, majd hozzátette: imádkozik, hogy erre ne kerüljön sor.
„Ha erről van szó, Albánia mindenképpen Koszovó mellé fog állni. Kétségtelen, hogy Albánia minden esetben Koszovó mellett állt, áll és állni is fog, még akkor is, ha ne adj´ Isten, a dolgok odáig fajulnak, hogy már nem tárgyalnak, hanem fegyvereket használnak”, mondta Rama az ATV televíziónak.
Mint fogalmazott: Albánia a NATO tagja, különleges kapcsolata van Koszovóval és „minden Koszovó elleni támadás egyben egy Albánia elleni támadás is”.
„Koszovó nincs egyedül, vannak stratégiai szövetségesei, akik nélkül nem tudna országként létezni. Ezért gondolnunk kell arra, hogy mennyire fontosak Koszovó szövetségesei”, tette hozzá Rama.
Elmondta továbbá, hogy Pristina és Tirana vezetőinek gondolniuk kell a jövőre, hogy nemzetközi szinten is „tekintélyre tegyenek szert”.
Szerinte az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülése a koszovói helyzetről „egy visszalépést jelentett Koszovó számára”, írja a Tanjug.
„Nincs értelme annak, hogy Koszovót oda hívják, és oda menjen, ahol egyesek államnak tartják, mások pedig nem. Ez nonszensz”, tette hozzá Rama.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!