Szerbia
Belgrád: Vasárnap reggel rendőrök távolították el a lítiumkitermelés ellen tiltakozókat
Betűméret:             

A lítiumkitermelés ellen tiltakozók szombaton este Belgrádban két vasútállomást is eltorlaszoltak, a Prokop központi vasúti pályaudvart és az újbelgrádi állomást.

Számos polgár töltötte az éjszakát a Belgrád központi (Prokop) és Újbelgrád vasútállomásokon, annak ellenére, hogy az utolsó pillanatig nem tudták, hogyan alakul majd a tüntetés a felszólalók beszédei után.

Az N1 jelentése szerint a rendőrség kora reggel körülzárta azokat a polgárokat, akik az éjszakát a Prokop állomáson töltötték. Ezt követően a rendőrök eltávolították a tiltakozókat az állomásról. Az aktivistákat, Ivan Bjelićet és Ivan Ristićet, akik nem voltak hajlandók elhagyni a Prokop állomást, a rendőrség letartóztatta.

A jelenlévők elmondása szerint becslésük alapján körülbelül 200 rendőr volt a helyszínen, közülük legalább 50-en civil ruhában, símaszkot viselt.

Az aktivisták korábban azt nyilatkozták, hogy a vasútállomásokra való belépéssel megkezdik a vasúti zárlatot, válaszul arra, hogy a lítium- és rézkitermelés tilalmára vonatkozó kérésükre, amelyet még június 28-án tettek közzé Loznicán, nem érkezett válasz.

Zlatko Kokanović, a "Ne damo Jadar" mozgalom képviselője bejelentette, hogy ma Szerbia különböző pontjain további három-öt helyen kezdődnek vasúti zárlatok.

A szervezők becslése szerint több tízezer tiltakozó vett részt a szombat éjszakai eseményekben.

Dačić: A közrend megsértőit felelősségre vonjuk

Ivica Dačić belügyminiszter kijelentette, hogy a tiltakozás során súlyosan megsértették a közrendet és a törvényeket. Elmondása szerint a szabályok szerint bejelentett, a belgrádi Terazijén tartott gyűlés békésen zajlott le, és a rendőrség becslése szerint 24.000 és 27.000 közötti résztvevő volt jelen.

„Azonban a gyűlés után a szervezők ellentétesen jártak el mindazzal, amit a nyilvános rendezvény bejelentésében leírtak, megsértve a közrendet és a békét, valamint blokkolva a nemzetközi forgalmat, ezzel veszélyeztetve a polgárok biztonságát” – mondta egyebek mellett Dačić.

Hozzátette, hogy „a szervezőket és a vezetőket a rendőrség figyelmeztette a tüntetés előtt és közben is, hogy amit tesznek, az szembe megy a törvényekkel.” „Minden bűncselekmény és szabálysértés elkövetője ellen bűnvádi és szabálysértési eljárásokat fognak indítani” – nyilatkozta Dačić.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Vasárnap délután a spanyol fővárosban megtámadták Irina Šaracot, Szerbia madridi nagykövetét. Šarac könnyebb sérülést szenvedett. Az esetre reagált a szerb külügyminiszter is. Marko Đurić követelte, hogy a hatóságok teljeskörű vizsgálatot folytassanak le. A nagykövet elleni támadást a szerb külügyminiszter...
2024. SZEPTEMBER 9.
[ 10:57 ]
Incidensek nélkül zajlott le szombat délután a Pride Belgrádban. A résztvevők visszatértek a Manjež parkba, ahonnan a felvonulás indult. Elhaladtak a szerb kormány és a parlament épülete előtt is, s idén sem kértek mást, mint hogy a rendszer ugyanúgy kezelje a közösség tagjait, ahogy a többi polgárt, szexuális...
2024. SZEPTEMBER 7.
[ 19:52 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök lakossági fórumot tart ma Ljuboviján, amelyen a lítiumbányászatról és egyéb témákról tájékoztatják a Drina-menti polgárokat, akik nagy számban jelentek meg. Az eseményen részt vett Jakob Stausholm, a Rio Tinto vállalat igazgatója, Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai...
2024. SZEPTEMBER 7.
[ 18:25 ]
Beolvasás folyamatban