Fegyveres összecsapás során a szerbiai rendőrség lelőtt egy korábban terrorizmus miatt elítélt férfit Novi Pazarban - közölte a szerbiai belügyminisztériumra hivatkozva az ország közszolgálati televíziója (RTS) vasárnap.
Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő Senad Ramović Becant akkor lőtte le a rendőrség, amikor a férfi ellenállást tanúsított letartóztatása során, és rálőtt a rendőrökre. A férfit azért akarták letartóztatni, mert nála lakott az a terrorista, aki június 29-én nyílpuskával rálőtt egy Izrael belgrádi nagykövetségét védő rendőrre, írja az MTI.
Senad Ramović Becan korábban is került már összetűzésbe a rendőrséggel, 2007-ben 13,5 évig tartó börtönbüntetésre ítélték terrorizmus miatt.
Mint ismeretes, Novi Pazar Szerbia főleg muszlim bosnyákok által lakott országrészének, a Szandzsáknak a központja, innen indult útnak számos férfi az utóbbi években, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet oldalán részt vegyen a szíriai és iraki harcokban.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!