A Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Független Szakszervezete (NSPRS) tiltakozásba kezd szeptember 2-án: tiltakozásuk jeléül nem írják be az osztályzatokat az elektronikus naplóba. A tanárok vagy védelmet kapnak, vagy minden diák kitűnő lesz, közölte a szakszervezet.
Hozzátették, nem engedik, hogy a következő tanév úgy kezdődjön és végződjön, mint az előző kettő, amelyeket az erőszak jellemzett. Emiatt a pedagógusok szeptember 2-án tiltakozásba kezdenek, amivel az a céljuk, hogy az illetékesek konkrét lépéseket tegyenek az iskolai erőszak visszaszorítása terén. Úgy vélik, ezzel a lépéssel a tanárok bizonyos módon "megvédik" magukat, ugyanis a verbális és fizikai erőszak leggyakoribb oka az osztályzat, ezért azokat mindaddig nem írják be, amíg a 2022-ben megfogalmazott követeléseiknek nem tesz eleget a kormány - írja a 021.rs
„Október 11-éig nem írunk be osztályzatokat az elektronikus naplóba.
Ha addig nem fogadják el a követeléseinket, akkor minden diák 5-öst fog kapni. Ez lesz a félév egyetlen és utolsó osztályzata is, ha a kormány nem módosítja az előírásokat a védelmünk érdekében”
– állítják a szakszervezetnél.
A szakszervezetek az iskolai bűncselekmények és szankciók újradefiniálását követelik az iskolai erőszakkal kapcsolatban, valamint az erőszakos tanulók azonnali iskolai felfüggesztésének bevezetését, továbbá a névtelen bejelentések eltörlését az oktatási felügyeleteknél.
"Elvárjuk a kollégák, diákok és szülők megértését és támogatását. Felhívjuk őket, hogy csatlakozzanak hozzánk ebben a harcban az olyan iskolákért, ahol mindenki, aki komolyan és felelősségteljesen dolgozik, megfelelően van értékelve, megfizetve és rendszerszintűen megvédve az erőszaktól. Ha ez nem szándéka ennek a társadalomnak, hát legyen mindenki kitűnő tanuló, mert az egyéni biztonságnak nincs sem ára, sem osztályzatokban kifejezhető értéke" – zárja közleményét a Szerbiai Oktatási Dolgozók Független Szakszervezete.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!