A szerb kormány elfogadta azt a törvényjavaslatot, amellyel módosítják és kiegészítik a gyermekes családok pénzügyi támogatásáról szóló törvényt.
A 2024. január 1-jén, illetve az említett dátum után született gyermekek esetében megemelik a szülői pótlékot és az eszközvásárlásra szánt átalány összegét.
A törvény szerint a szülők ezután hamarabb szerezhetnek jogosultságot a családi pótlékra, valamint kevesebb bizonyítékra lesz szükségük ahhoz, hogy megszerezzék ezt a jogot, közölte mai ülésén a szerb kormány.
A szülői gondozás nélkül maradt gyermekek, a fejlődési rendellenességgel és fogyatékkal élő gyermekek, valamint a szociális segélyben részesülő gyermekek esetében megtérítik az óvodai költségeket, amennyiben a helyi önkormányzat nem támogatja ezt külön.
A megemelt szülői pótlék összege, amelyet egyszer folyósítanak, az első gyermek után 500 ezer dinár, a második gyermek után pedig 600 ezer dinár lesz, míg az egyszeri támogatás 135 ezer dinárt tesz majd ki.
A harmadik gyermek után járó szülői pótlék 2 millió 280 ezer dinár lesz, az egyszeri támogatás pedig 135 ezer dinár.
A negyedik gyermek után járó pótlék 3 millió 180 ezer dinár lesz.
A második, harmadik és negyedik gyermek után járó pótlékot havonta folyósítják, egyenlő részletekben.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!