Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elmondta, hogy a várólisták jelentette probléma megoldásához további pénzekre van szükség, és hangsúlyozta: ezért várja Aleksandar Vučić szerb elnök hazatérését New Yorkból.
Mint Lončar hozzátette, Vučić „az, aki biztosította a költségvetést és a stabilitást”.
Lončar a Pink televízió vendégeként arról beszélt, hogy a várólisták felszámolása érdekében további protéziseket, egészségügyi eszközöket kell vásárolni, valamint kifizetni a hétvégén dolgozó orvosokat, ehhez pedig több pénzre van szükség.
„Várom Vučić visszatérését, hogy megbeszéljük. Számomra nem szégyen azt mondani, hogy az elnökre várok. Neki van autoritása. Szükségem van a támogatására. További pénzekre van szükség. Ezt nem lehet megvalósítani a meglévő pénzalapból, de egyesek ezt nem értik”, magyarázta Lončar.
Elmondása szerint a világon mindenhol vannak várólisták az egészségügyi intézményekben, Szerbiában pedig évtizedek óta tart ez a probléma.
A miniszter szerint a koronavírus-járvány előtt ezek a listák 50-60 százalékkal visszaestek.
„Jött a korona, és nem tudtunk a várólistákkal foglalkozni. Most gyorsított tempóban dolgozunk rajta. Példaként elmondhatom, hogy a polgárok már nem fognak három-négy napnál tovább várni a szkennerre, de a többi várólista is sorra kerül”, tette hozzá Lončar.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!