Vasárnaptól Újbelgrádban lesz a fővárosi buszállomás
Betűméret:
Több mint fél évszázad után új helyre költözik a Belgrádi Autóbuszállomás (BAS), és szeptember 29-én, vasárnap megkezdi működését Újbelgrádban, a 42-es tömbben.
„Az utolsó simítások zajlanak. A szeptember 28-a és 29-e közötti éjszaka zár be a Vasút utca 4. és a Száva tér találkozásánál lévő pályaudvar, az utolsó autóbusz Ljubljanába indul hajnali 1 óra előtt 10 perccel, itt Újbelgrádban ugyanabban a pillanatban kezdi meg működését az állomás, az első járat pedig Újvidékre indul hajnali 4 óra előtt 10 perccel”, nyilatkozta a Tanjugnak Željko Pavićević, a BAS marketing igazgatója.
Elmondta továbbá, hogy az új autóbuszállomás az újbelgrádi vasútállomás mellett van, az autóút közvetlen szomszédságában.
A Telekom Srbija a hagyományos Tudást teremtünk projekten keresztül – az oktatási minisztériummal együttműködve – idén is támogatja az általános iskolások digitális írástudásának fejlesztését az iskolák informatikai kabinetjeinek felszerelésével. Erre a célra 20 millió dinárt különítettek el, közölte a...
2024. SZEPTEMBER 24.
[ 17:16 ]
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elmondta, hogy a várólisták jelentette probléma megoldásához további pénzekre van szükség, és hangsúlyozta: ezért várja Aleksandar Vučić szerb elnök hazatérését New Yorkból.
Mint Lončar hozzátette, Vučić „az, aki biztosította a költségvetést és a...
2024. SZEPTEMBER 24.
[ 12:04 ]
Gyásznapot tartanak ma Novi Pazarban és Raškában, miután a két község öt lakosa tragikus halált halt szombaton egy közlekedési balesetben. Az öt áldozat közül három kisgyerek volt.
Novi Pazar városa és Raška község önkormányzata szeptember 24-ét gyásznappá nyilvánította az áldozatok emléke előtt tisztelegve, akik...
2024. SZEPTEMBER 24.
[ 12:02 ]
Nincs hozzászólás. Legyen az első!