Szerbia
Szerbia a harmadik Európában a halálos közúti balesetek számát tekintve
Betűméret:             

Az Európai Tanács Közlekedésbiztonsági Tanácsának adatai szerint tavaly Szerbia 76 halálos áldozattal Európában a harmadik helyen állt az egymillió lakosra jutó közlekedési halálesetek számát tekintve.

A negatív lista élén Bulgária áll, ahol egy millió lakosra vetítve 82 haláleset történik, míg Romániában 81 halott van.

Bár Szerbia a dicstelen európai lista harmadik helyén áll, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség azt állítja, hogy az elmúlt 10 évben Szerbiában csökkent a halálos balesetek száma.

Dejan Savić alezredes, a Közlekedésrendészeti Igazgatóság tisztségviselője azt mondja az Euronews Serbia-nak, hogy a szerbiai belügyminisztérium (MUP) évek óta dolgozik a balesetek számának csökkentésén, van előrelépés, de ez nem elég.

„Vannak különféle akcióink és a büntetőpolitika is szigorúbb lett. Most ezekben a statisztikákban az elmúlt tíz évre visszatekintve, csökkenést látunk. Ez azonban nem elég. Minden közlekedési balesetben elvesztett élet nagy veszteség" - mondja.

A Közlekedésrendészeti Igazgatóság vezetője, Slaviša Matić ezredes korábban az Euronews Serbia-nak kifejtette, hogy a rendőrség adatai szerint hat tényező befolyásolja leginkább a közlekedési balesetek gyakoriságát. Ezek közül is az első a forgalmi és útviszonyoknak nem megfelelő sebesség, az esetek 45 százalékában ez a balesetek okozója. A következő, 17 százalékban az, hogy a sofőr nem méri fel jól az adott helyzetet, a balesetek 14 százalékában a vezető elveszíti uralmát a jármű felett, a járművezetők 11 százaléka ittas, 9 százaléka a tapasztalatlansága miatt okoz balesetet, az elsőbbség megadásának elmulasztása miatt pedig hat százalékuk kerül bajba.

A rendőrség képviselője szerint, a balesetek számának csökkentésén nem csak a rendőrségnek kell dolgoznia. Amennyiben a család nem hat a közlekedésben résztvevő fiatalra, amennyiben ez nem történik meg az iskolákban, akkor baj van. Mint kifejtette, a problémát szélesebb összefüggéseiben kell vizsgálni.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy Afrika Szerbia számára az egyik kulcsfontosságú kontinens – a barátság, az ENSZ Alapokmányának tiszteletben tartása és a testvéri kapcsolatok kontinense, hiszen számos afrikai ország, köztük a Szváziföldi Királyság is, baráti hozzáállást tanúsított Szerbia iránt,...
2024. OKTÓBER 19.
[ 14:14 ]
Az utazási irodák szerint a kirándulások azért drágák, mert az iskolák különleges igényeket támasztanak, míg az iskolák arra hivatkoznak, hogy betartják az oktatási minisztérium ide vonatkozó előírásait. Dragan Subotić, a szerbiai turisztikai ügynökségek nemzeti szövetségének (NATAS) elnöke elmondta, hogy az...
2024. OKTÓBER 19.
[ 11:14 ]
A gyenge reggeli köd helyenként csökkentette a látótávolságot, és lassította a forgalmat a folyók mentén, valamint Szerbia déli és nyugati völgyeiben. Dél-Bánátban és a Duna mente alsó szakaszán ma is óvatosabb vezetés javasolt a viharos erősségű kossava miatt, különösen a teherautók és autóbuszok vezetői...
2024. OKTÓBER 19.
[ 9:08 ]
Beolvasás folyamatban