Szerbia
Egy hét alatt tízen haltak meg a szerbiai utakon
Betűméret:             

Tíz ember halt meg és 341 személy sérült meg közlekedési balesetekben egy hét alatt Szerbiában. Minden elvesztett élet felbecsülhetetlen, de az állam számára egy súlyos baleset költsége elérheti aká a 3,3 millió eurót is – mondta az RTS-nek Milan Ilić, a Közlekedésbiztonsági Ügynökségtől. Ez évente átlagosan mintegy 4,1 milliárd eurót jelent. A súlyos sérültekkel járó baleset költsége közel félmillió euró, míg egy könnyebb sérüléssel járó eseté körülbelül 38.500 euró.

Szerbia 2015 és 2020 között 20,5 milliárd eurót veszített a közlekedési balesetek miatt. A közlekedési balesetek költsége a szerb GDP közel kilenc százalékát teszi ki, ami a legmagasabb arány Európában. Ezért Szerbia egy évvel ezelőtt elfogadta a Közlekedésbiztonsági Stratégiát.

Slaviša Lakićević rendőrezredes az RTS-nek nyilatkozva kiemelte, hogy a legnagyobb problémát a járművek sebessége okozza, ami az esetek 42 százalékában közlekedési balesetek kiváltó oka. „Az előző időszakban nem értük el a Stratégia céljait, amelyek igen ambiciózusak voltak” – hangsúlyozta Lakićević. Hozzátette, hogy komoly problémát jelent a biztonsági övek használatának hiánya is, amit leginkább az első üléseken használnak (körülbelül 80 százalékban), míg a hátsó üléseken csupán 18 százalékban.

„Több mint 180.000 feljelentést tettünk tavaly az övek használatának elmulasztása miatt. Ha betartanánk a szabályokat, évente több mint 100 életet menthetnénk meg. Tavaly 286 sofőr halt meg balesetekben, és közülük a fele nem használta az övet. Emellett 81 utas is életét vesztette, és kétharmaduk szintén nem volt bekötve” – mutatott rá Lakićević. Hozzátette, hogy tavaly 134 gyalogos is meghalt, ebből 98 településen belül, 24-en pedig éppenséggel a gyalogátkelőhelyen, ahol a legbiztonságosabbnak kellene lenniük.

Milan Ilić, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség munkatársa elmondta, hogy az Ügynökség javaslatot tett az új közlekedésbiztonsági törvénnyel kapcsolatban, miszerint büntetnék azokat a sofőröket is, akiknek utasai nem használják a biztonsági övet. „Ha készek vagyunk erre, növelhetjük a közlekedés biztonságát” – hangsúlyozta Ilić. Kiemelte továbbá, hogy bár az emberi élet felbecsülhetetlen, az Ügynökség egy külön metodológia alapján kiszámította azt is, hogy mennyi egy közlekedési baleset pénzben kifejezhető költsége. Mindent összeszámolva ez elértheti a 3,3 millió eurót is. „A Stratégia által kitűzött célokat nem sikerült elérni, különösen ha a kidolgozott metodológia alapján nézzük az emberi élet értékét. A halálos áldozatok számának csökkenését nem sikerült olyan mértékben elérni, ahogy szerettük volna” – tette hozzá Ilić. Szerinte szigorúbb büntetésekkel és megelőzéssel lehetne jobb eredményeket elérni.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb elnök holnap a Szlovák Köztársaságba látogat – közölte a szerb elnök sajtószolgálata. Ez alkalomból Vučić elnök Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt részt vesz a Szerbia, Szlovákia és Magyarország vezetőinek Komáromban tartandó háromoldalú...
2024. OKTÓBER 21.
[ 12:53 ]
A nyári időszámítás Szerbiában október 27-én, vasárnap ér véget. Az órákat hajnali 3 órakor egy órával vissza kell állítani 2 órára – jelentette be a Gazdasági Minisztérium Mérési és Nemesfémügyi Igazgatósága, hozzátéve, minden az időszámításról szóló törvény rendelkezései alapján történik. A...
2024. OKTÓBER 21.
[ 11:42 ]
Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter ma kijelentette, hogy meg kell erősíteni a kortárs erőszak elleni küzdelem módszereit, valamint meg kell teremteni az erőszakkal szembeni zéró tolerancia feltételeit. Đukić Dejanović emlékeztetett a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában pénteken történt esetre,...
2024. OKTÓBER 20.
[ 17:34 ]
Beolvasás folyamatban