Szerbia
Európai Parlament: Tonino Picula az új szerbiai jelentéstevő
Betűméret:             

Horvát jelentéstevőt neveztek ki Szerbia számára az Európai Parlamentben. A tisztséget egy évtizeden keresztül ellátó Vladimir Bilčíkot váltó Tonino Piculát a szerbiai vezetés nem fogadta kitörő lelkesedéssel, ám a szerb elnök azt mondta, érti az EP jelzését, de együtt fognak működni az új jelentéstevővel.

Tonino Picula, a Progresszív Szocialisták és Demokraták Szövetsége (S&D) frakció tagja lett az Európai Parlament (EP) új jelentéstevője Szerbia számára. Kedden, az Európai Parlament plenáris ülésén választották meg, ahol más jelentéstevőket is kijelöltek a Nyugat-Balkán számára. Ezen a poszton a szlovák származású Vladimir Bilčíkot, az Európai Néppárt (EPP) korábbi képviselőjét váltja, aki nem indult a 2024 júniusában tartott EP-választásokon.

A jelentéstevők felelősek az államok helyzetéről szóló jelentések elkészítéséért, amelyek először az EP Külügyi Bizottságában kerülnek megvitatásra, majd a plenáris ülésen szavaznak róluk.

Az újonnan kinevezett Picula hangsúlyozta, hogy célja Szerbia előrehaladásának támogatása az EU-tagság felé vezető úton. Az elkövetkező öt évben szeretné hozzásegíteni az országot az európai integráció előmozdításához. A horvát politikus nyitott párbeszédet vár a szerb kormányzattal és az ellenzékkel is, de találkozni kíván a helyi önkormányzatok, az akadémiai közösség, a civil szervezetek és üzleti szféra képviselőivel is a pontosabb tájékozódás érdekében.

Picula szerint az EU-tagsági folyamatban a legnagyobb kihívások a koppenhágai kritériumok teljesítése, melyeken korábban más tagállamok is átmentek. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy Szerbiának további sajátos problémákat kell megoldania az előrehaladáshoz.

A szerb vezetés fanyalogva fogadta a kinevezést

Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke a kinevezés kapcsán ma kijelentette, Szerbia világosan és egyértelműen megértette az üzenetet, amelyet az Európai Parlament küldött Tonino Picula új jelentéstevővé történő kinevezésével.

„Hát, gratulálok! Mindent megértettünk. Gratulálok az EU-nak, világosan és egyértelműen megértettük az üzenetüket” – írta Brnabić a X platformon közzétett bejegyzésében, ahol megosztotta a Picula kinevezéséről szóló hírt.

Aleksandar Vučić szerb elnök ugyancsak megerősítette, hogy az ország jól megértette az Európai Parlament üzenetét Picula jelentéstevővé történő kinevezésével kapcsolatban. „Nem sietek a kommentárokkal, beszélni fogunk vele és együtt fogunk dolgozni. De jól megértettük az Európai Parlament üzenetét” – mondta Vučić kedden Révkomáromban Robert Fico és Orbán Viktor miniszterelnökökkel folytatott háromoldalú találkozót követően.

Vučić hozzátette, hogy nem az a probléma, hogy Picula horvát, hanem az, hogy milyen nézeteket képvisel.

Kovács Elvira: Picula a régió jó ismerője

Kovács Elvira, a szerb parlament alelnöke és az Európai Integrációs Bizottság elnöke ma úgy értékelte Tonino Picula európai parlamenti képviselőnek az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjévé történő kinevezését, hogy Picula jól ismeri a régiót, és arra számít, hogy az Európai Unió bővítése lesz a fókuszban.

„A bővítés mindenképpen központi téma lesz. Én azonban pozitívan értékelném ezt a döntést, hiszen olyan személyről van szó, aki ismeri a régiót, a szomszédos országból származik, sokat vett részt Szerbia európai integrációs folyamatában, és azt szeretné, hogy mi előrehaladjunk ezen az úton” – nyilatkozta a VMSZ politikusa a Tanjug hírügynökségnek.

Kovács elmondta, hogy az EP jelentéstevőjétől objektivitást vár, hogy ily módon értékelje az összes reformlépést, amelyet Szerbia megtett, és rámutasson arra is, hogy mit tehet még az ország annak érdekében, hogy végre előrelépést érjen el ezen az úton.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szerbiának az év végéig hét intézkedést kell végrehajtania annak érdekében, hogy bizonyítsa a reformprogram megvalósítására való felkészültségét, jelentette ki hétfőn Tanja Miščević európai integrációs miniszter. Ezek közé tartozik az ODIHR ajánlásainak alkalmazása a választási folyamat javítása érdekében,...
2024. OKTÓBER 21.
[ 17:48 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök holnap a Szlovák Köztársaságba látogat – közölte a szerb elnök sajtószolgálata. Ez alkalomból Vučić elnök Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt részt vesz a Szerbia, Szlovákia és Magyarország vezetőinek Komáromban tartandó háromoldalú...
2024. OKTÓBER 21.
[ 12:53 ]
A nyári időszámítás Szerbiában október 27-én, vasárnap ér véget. Az órákat hajnali 3 órakor egy órával vissza kell állítani 2 órára – jelentette be a Gazdasági Minisztérium Mérési és Nemesfémügyi Igazgatósága, hozzátéve, minden az időszámításról szóló törvény rendelkezései alapján történik. A...
2024. OKTÓBER 21.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban