Szerbia
Von der Leyen: Azért jöttem, mert hiszem, hogy Szerbia jövője az EU-ban van (Frissítve)
Vučić katonai tiszteletadással fogadta az EB elnökét
Betűméret:             

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ma kijelentette, hogy Szerbiában tett látogatása – amely már a negyedik alkalom, hogy első mandátuma óta a Nyugat-Balkánra utazott – világos jelzés arra vonatkozóan, hogy szerinte Szerbia jövője az Európai Unióban van.

Aleksandar Vučić szerb elnök katonai tiszteletadással fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a Szerbia Palota épülete előtt, ahol négyszemközti megbeszélést folytatnak. A találkozót plenáris tárgyalások követik a szerb és az európai uniós delegációk között, melyeket szintén Vučić és von der Leyen vezet.

A találkozón részt vett Marko Đurić és Tanja Miščević miniszter is.

Von der Leyen kétnapos látogatásra érkezett Belgrádba.

A tárgyalások középpontjában Szerbia és az EU kapcsolatai, valamint az európai integrációs folyamat áll. Brüsszel korábban közölte, hogy von der Leyen látogatása a nyugat-balkáni bővítés szempontjából fontos időszakban történik, különös figyelemmel a régió fejlődési terveire.

A látogatás részeként Vučić és Von der Leyen ellátogatott a HTEC csoporthoz is, ahol bemutatták azoknak a projekteknek az eredményeit, melyeket az IPA Alapokból pénzeltek, illetve melyeket az EBRD is támogatott. Vučić megdicsérte a fiatal, innovatív szakembereket és megköszönte az EBRD támogatását, amely elősegítette a HTEC növekedését, hogy egy belgrádi inkubátorprogramból globális szintű céggé váljon.

Vučić kijelentette, hogy ez a sikeres együttműködés azt mutatja, hogy a nagy álmok megvalósításának nincsenek határai, és megköszönte Von der Leyennek, hogy hisz a sikeres Szerbiában, jelenti a Tanjug.

Szerbia gazdasági eredményei egyre jobbak, az EU az első számú partner

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ma kijelentette, hogy Szerbiában tett látogatása – amely már a negyedik alkalom, hogy első mandátuma óta a Nyugat-Balkánra utazott – világos jelzés arra vonatkozóan, hogy szerinte Szerbia jövője az Európai Unióban van.

A kérdésre, hogy Aleksandar Vučić szerb elnökkel tárgyalt-e Szerbia és Oroszország kapcsolatairól, illetve mi az álláspontja arról, hogy a szerb delegáció is részt vett a BRICS-csúcstalálkozón, Von der Leyen így válaszolt:

„A látogatásom azt jelzi, hogy hiszek abban, hogy Szerbia jövője az Európai Unióban, a közös értékek jövőjében van, ahol Szerbia teljes jogú tagként élvezheti az EU-tagság előnyeit” – mondta, majd hozzátette: Vučić számos lépést tett ennek érdekében, és kiemelten fontosnak tartotta azt is, hogy Vučić az EU vezetőivel találkozott, ahelyett hogy máshol lett volna.

„Végső soron mi egy demokratikus unió vagyunk, ahová az országok önként csatlakoztak, és Szerbia népén múlik, hogy döntsön a jövőjéről. Úgy gondolom, hogy az általunk közösen végrehajtott projektek és előrelépések egyértelműen jelzik: egy közös jövőn dolgozunk az Európai Unióban” – hangsúlyozta Von der Leyen.

Ursula von der Leyen kiemelte, hogy az EU az első számú kereskedelmi partnere Szerbiának, és egyre jobb gazdasági eredményeket ér el. Hozzátette, hogy Szerbia jó úton halad afelé, hogy jövőre az euróalapú egységes fizetési övezet részévé váljon, ami megkönnyíti és felgyorsítja az átutalásokat, emellett biztonságosabbá és olcsóbbá is teszi azokat.

A Szerbia elnökével tartott közös sajtótájékoztatón Von der Leyen emlékeztetett arra, hogy az EU Szerbia legnagyobb kereskedelmi partnere és befektetője. „Gratulálok, mert Szerbia először érte el a befektetési besorolást, ami nagyszerű siker” – emelte ki von der Leyen.

Az Európai Bizottság elnöke három kezdeményezést emelt ki, köztük a Nyugat-Balkáni Növekedési Tervet, amely közelebb hozza a régió gazdaságait az uniós gazdasághoz, és integrálja a régió piacát az egységes uniós piacba.

„Az elv nagyon egyszerű. Megnyitjuk az ajtókat a szerb cégek előtt a konkrét szektorokban. Cserébe reformok szükségesek az igazságos piaci feltételek érdekében, amelyeket további uniós beruházásokkal támogatunk. Egy éve indítottuk el ezt a tervet. A Nyugat-Balkán országai reformterveket dolgoztak ki. Az önöké egy nagyszerű reformterv. Most elkezdhetjük annak az 1,6 milliárd euró megvalósítását, amelyet Szerbia a Növekedési Terv keretében kap” – nyilatkozta von der Leyen.

Vučić: Amíg én vagyok az elnök, Szerbia az európai úton marad

Vučić kijelentette, hogy amíg ő tölti be az elnöki tisztséget, az ország nem változtat kül- és belpolitikai fő célkitűzésein, melyek középpontjában az európai integráció és az EU-tagságra való törekvés állnak.

Az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott közös sajtótájékoztatón Vučić hangsúlyozta, hogy az európai út kulcsfontosságú a szerbiai fejlődés szempontjából. Kiemelte, hogy Szerbia elkötelezetten halad ezen az úton, és reménykedik a kedvező eredményekben.

Vučić elmondta: Von der Leyennel nagyon hosszú, rendkívül nyitott és őszinte beszélgetést folytattak, és bár vannak olyan témák, amelyekben az Európai Unió kritikával illeti Szerbiát, az EB elnöke mindig kész meghallgatni és figyelembe venni Szerbia álláspontját.

Vučić: Remélem, év végéig megnyithatjuk a 3. klasztert, ami jelentős jelzés lenne

A szerb elnök reményét fejezte ki, hogy az év végéig megnyithatjuk a 3. klasztert, ami fontos jelzés lenne Szerbia európai integrációs folyamata szempontjából.

Vučić elmondta: Von der Leyen azt kérte, hogy Szerbia sokkal nagyobb mértékben hangolja össze külpolitikai lépéseit az EU külpolitikai nyilatkozataival, illetve az egyéb kérdésekben is, írja a Tanjug.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke lemondta mai találkozóját Miloš Vučević szerb kormányfővel, amiért a belgrádi vezető politikus tárgyalt Makszim Resetnyikovval, az Orosz Föderáció gazdaságfejlesztési miniszterével.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Üzemanyaggal történő illegális kereskedelem miatt 17 személyt tartóztattak le Szerbiában. A rendőrség, együttműködve az újvidéki felső ügyészség korrupcióellenes különleges osztályával, letartóztatta több vállalat felelős személyét, és megszakította az illegális kereskedelmi láncot. A gyanú szerint az...
2024. OKTÓBER 26.
[ 11:25 ]
Miloš Vučević szerb kormányfő ma Makszim Resetnyikovval, az Orosz Föderáció gazdaságfejlesztési miniszterével tárgyalt a két ország közötti gazdasági és átfogó együttműködés további erősítéséről. Vučević rámutatott, hogy az orosz delegáció látogatása, amelyet Resetnyikov miniszter vezet, éppen akkor...
2024. OKTÓBER 25.
[ 20:34 ]
A Kreni-Promeni mozgalom performanszt tartott a Szerbia Palota előtt az európai vendégek, különösen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke számára. A mozgalom szerint az EU azzal, hogy támogatja a lítiumbányászatot, elárulja saját értékeit, amit egy transzparenssel is kifejeztek: „Ursula, hiszünk Európában, de...
2024. OKTÓBER 25.
[ 15:03 ]
Beolvasás folyamatban