Szerbia
Vučić: Piculának elnézést kell kérnie a súlyos vádakért, hogy tárgyalhassunk
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy Tonino Picula, az Európai Parlament új szerbiai jelentéstevője eljöhet Szerbiába és szívesen látják, de elnézést kell kérnie mindazért, amit mondott, és Szerbiáról sokkal nagyobb tisztelettel kell beszélnie.

„Sokkal tiszteletteljesebben kell majd beszélnie Szerbiáról, hogy teljesítse azt a feltételt, amely alapján eljuthat hozzám. Tehát az igazat kell mondania, és ne hazudjon úgy, ahogy eddig tette. Elnézést kell kérnie ezekért a súlyos és hamis vádakért, és akkor tárgyalhat velem”, nyilatkozta Vučić a Prva televízióban. Hozzátette, hogy Picula korábban szankciókat szorgalmazott Szerbiával szemben és az EU-csatlakozási tárgyalások felfüggesztését kérte.

Szerbia az európai úton halad, de a lehetetlen körülmények között is megőrzi barátságát Oroszországgal és Kínával

A szerb elnök hangsúlyozta, hogy Szerbia az európai úton halad, de sikeresen, a már-már lehetetlen körülmények között is megőrzi baráti kapcsolatait az Orosz Föderációval és Kínával.

„Kínával kivételes kapcsolataink vannak. Kína fantasztikusan fontos partner országunk számára”, emelte ki Vučić, majd hozzáfűzte: politikájával sikerült megőriznie Vlagyimir Putyin orosz elnök tiszteletét, ugyanakkor fogadta és tisztelettel köszöntötte Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét is.

Szerbia növekedési rátája 4 százalék, ötször gyorsabban növekszik, mint az EU országai

Vučić elmondta, hogy az év végére a szerbiai gazdaság átlagos növekedési rátája 3,9-4 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy Szerbia gazdasága ötször gyorsabban növekszik, mint az uniós országoké.

„Az eurózóna átlagos növekedési rátája idén 0,6 százalék lesz. Az EU-ban – az eurózónán kívül – legfeljebb 0,85 százalék körül alakul majd, míg az unió átlagos növekedési üteme 0,75-0,8 százalék. Szerbiában viszont ez az arány 3,9-4,0 százalék lesz. Még magasabb is lenne, ha nem lett volna aszál. Tehát mi ötször gyorsabban növekszünk, mint az Európai Unió országai”, fejtette ki az államfő. Hozzátette továbbá, hogy Szerbia régóta le van maradva Európától, de a szerb gazdaság jelenleg sokkal gyorsabban fejlődik.

Várjuk a bizottság döntését, a haszonkulcs nem lehet 36 százalék, a kamatok pedig 29 százalék

Vučić kijelentette: nagyon várja a konkurencia védelmével foglalkozó köztársasági bizottság döntését a kereskedelmi láncok 36 százalékos haszonkulcsával kapcsolatban, és bejelentette, hogy a bankokról szóló törvénnyel a kamatlábakat is csökkentik.

Mint fogalmazott: az állam nem engedi meg senkinek, hogy játékszerként kezelje, valamint figyelmeztette a bankokat és a kereskedőket, hogy ne használják ki az ország vendégszeretetét, és ne gondolják azt, hogy „ostobák vagyunk”, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Érett Ifjú (*.*.184.120)
2024. OKTÓBER 27. [ 16:53 ]

A tiszteletet nem követeljük, hanem kiérdemeljük.


Nagy Bata Károly (*.*.201.192)
2024. OKTÓBER 26. [ 18:33 ]

Na ezt sem hittem volna, hogy egyetértek Vučić szerb elnökkel, aki a vérgőzös időkben Šešelj fullajtárja volt! Idézem: "Sokkal tiszteletteljesebben kell majd beszélnie Szerbiáról, hogy teljesítse azt a föltételt, amely alapján eljuthat hozzám. Tehát igazat kell mondania, és ne hazudjon úgy, ahogy eddig tette. Elnézést kell kérnie ezekért a súlyos és hamis vádakért, és akkor tárgyalhat velem." Nyugodtan beírhatjuk Szerbia helyébe, hogy Magyarország, a többi mind stimmel!


Miloš Vučević szerb kormányfő ma Makszim Resetnyikovval, az Orosz Föderáció gazdaságfejlesztési miniszterével tárgyalt a két ország közötti gazdasági és átfogó együttműködés további erősítéséről. Vučević rámutatott, hogy az orosz delegáció látogatása, amelyet Resetnyikov miniszter vezet, éppen akkor...
2024. OKTÓBER 25.
[ 20:34 ]
A Kreni-Promeni mozgalom performanszt tartott a Szerbia Palota előtt az európai vendégek, különösen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke számára. A mozgalom szerint az EU azzal, hogy támogatja a lítiumbányászatot, elárulja saját értékeit, amit egy transzparenssel is kifejeztek: „Ursula, hiszünk Európában, de...
2024. OKTÓBER 25.
[ 15:03 ]
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ma kijelentette, hogy Szerbiában tett látogatása – amely már a negyedik alkalom, hogy első mandátuma óta a Nyugat-Balkánra utazott – világos jelzés arra vonatkozóan, hogy szerinte Szerbia jövője az Európai Unióban van. Aleksandar Vučić szerb elnök katonai...
2024. OKTÓBER 25.
[ 14:32 ]
Beolvasás folyamatban