Aleksandar Vučić szerb elnök magyar kollégája, Sulyok Tamás hivatalos szerbiai látogatása kapcsán kijelentette, Magyarországra nemcsak stratégiai partnerként, hanem Szerbia őszinte barátjaként is tekint.
Vučić kifejezte örömét, hogy ma Belgrádban fogadhatja a magyar elnököt, hozzátáve: „És nemcsak Belgrádban, hiszen ma délután közös ebéd után Csúrogra és Zsablyára is ellátogatunk. Szerbia és Magyarország kapcsolatai történelmünk során most állnak a legmagasabb szinten. Hálás vagyok a magyar vezetőknek – Áder elnöknek, Orbán Viktornak, korábbi elnökasszonyuknak, Novák Katalinnak, és Sulyok Tamás elnök úrnak – hogy őszintén elkötelezettek a Szerbiával való jó és baráti kapcsolatok mellett” – fogalmazott Vučić a Szerbiai Palotában.
Vučić hangsúlyozta, hogy a magyar nép és a magyar állam is nagy népszerűségnek örvend Szerbiában, Sulyok látogatása pedig újabb lépés a baráti kapcsolatok erősítésében Magyarországgal
A szerb köztársasági elnök a Szerbia Palotában fogadta magyar kollégáját, kiemelve, hogy látogatása újabb fontos lépés a két ország közötti barátság és együttműködés elmélyítésében.
„Isten hozta a kedves elnök urat, Magyarország elnökét. Ez az első hivatalos látogatása Szerbiában, és újabb jelentős lépést jelent baráti kapcsolataink és együttműködésünk erősítésében” – írta Vučić az Instagramon. Hozzátette, hogy Sulyok Tamással a gazdasági együttműködésről, az európai integrációról, valamint a régió helyzetéről fognak tárgyalni. „A látogatás többszörösen is fontos, hiszen hozzájárul majd a kulcsfontosságú területeken való partnerség és együttműködés elmélyítéséhez” – emelte ki Vučić a Tanjug híre szerint.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!