Éjféltől hivatalosan is lezárták a forgalom elől Belgrádban a régi Száva-hidat – jelentette be a közlekedési titkárság, és felszólította a belgrádiakat, hogy ne használják a hidat.
A közlemény szerint a titkárság október 29-én – az építési területekkel és kiépítéssel foglalkozó belgrádi igazgatóság kérésére – úgy határozott, hogy engedélyezi a javasolt ideiglenes forgalmi rendet, mivel november 2-án, szombaton megkezdik a régi Száva-híd lebontásának előkészületeit, írja a FoNet.
A november 1-jei helyszíni szemle során azonban kiderült, hogy az igazgatóság nem helyezte el a megfelelő fizikai akadályokat, amelyekkel lezárták volna a hidat a forgalom elől, ezáltal veszélybe került mindazok biztonsága, akik a hidat jelenleg közlekedésre használják – áll a közleményben.
A Szabad Európa Rádió pedig arról írt, hogy a Most ostaje nevű civil aktivistacsoport tagjai tegnap lezárták a Woodrow Wilson sugárút kereszteződését a Belgrád víziváros negyedben. Az akció célja az volt, hogy felhívják a hatóságok figyelmét a lakosság elégedetlenségére. A híd lezárását és lebontását többen is ellenzik, közülük néhányan a tiltakozás helyszínén éjszakáztak.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!