Szerbia
Vučić: Hibrid támadás zajlik Szerbia ellen
Betűméret:             

Nagy és heves hibrid támadás indult szombaton Szerbia ellen, jelentette ki Aleksandar Vučić államfő a Zubin Potokban történt incidens és a jelenlegi koszovói helyzet kapcsán tartott mai sajtótájékoztatóján.

Leszögezte, alaptalanok azok a pristinai vádak, miszerint Szerbia áll a robbantás mögött, s a legfontosabb az igazság feltárása. Hozzátette, Belgrád is nyomozást folytat az ügyben, gyanúsított is van már, de a vizsgálat lezárultáig erről információt nem közölnek a nyilvánossággal. Elmondta, Belgrád továbbra is kész együttműködni az EULEX-szel, a KFOR-ral és a pristinai rendőrséggel.

Beszélt a koszovói hatóságok általi letartóztatásokról is. Véleménye szerint mindez csupán a nemzetközi közösség számára rendezett színjáték volt, nem komoly nyomozás, hiszen alaptalanul törtek rá a szerbekre és vették őket őrizetbe, s bizonyíték híján el is kellett engedniük őket.

Vučić rámutatott, hogy a robbanást követően a koszovói illetékesek azonnal terrortámadásnak minősítették az esetet, amelyért Szerbiát és Oroszországot tették felelőssé, emellett pedig biztosították a többi, stratégiailag fontos objektum védelmét, írja az MTI.

"Belgrádnak és Szerbiának fogalma sem volt arról, ami történt, eszünkbe sem jutott ilyet tenni, senkinek nem kell aggódnia, mert nincs semmijük, nem tudnak semmit bizonyítani, mindenki megnyugodhat" - hangsúlyozta a szerb elnök. Hozzátette: Szerbia komoly államként nem foglalkozott az ilyen vádaskodásokkal.

"Nem fogok olyat mondani, hogy közvetlenül Albin Kurti rendelte el a támadást, a nyomozás majd kideríti, de vannak bizonyos gyanúink. Úgy gondoljuk, hogy rendelkezünk bizonyos információval arról, ki lehetett az elkövető" - húzta alá Aleksandar Vučić.

Ha Belgrád bűnös, szakítsák meg a csatlakozási tárgyalásokat

Aleksandar Vučić elnök Michael Roth, a Bundestag Külügyi Bizottsága elnökének kijelentésére reagálva, miszerint ha valóban Belgrád áll a Ibar–Lepenac csatorna elleni támadás mögött, akkor az az EU-val folytatott tárgyalások végét jelentené, kijelentette, hogy elfogadja a német szakértői véleményt, és ha kiderülne, hogy Szerbia a felelős, akkor megszakíthatják az uniós csatlakozási folyamatot, de szerinte ez a lehetőség teljességgel kizárt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Anitta Hipper, az Európai Bizottság új kül- és biztonságpolitikai szóvivője kijelentette, hogy az EULEX figyelemmel kíséri ugyan az Ibar-Lepenac csatornát ért robbanás utáni helyzetet, de nincs végrehajtó mandátuma vizsgálat lefolytatására. Bejelentette továbbá, hogy Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai...
2024. DECEMBER 2.
[ 15:31 ]
A nyugdíjak összege mától Szerbiában 10,9 százalékkal emelkedik, s az átlagnyugdíj a jelenlegi 390 euró helyett 436 euróra nő – mondta ma Siniša Mali szerb pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a decemberi nyugdíjat a legidősebbeknek ortodox karácsony előtt, vagyis január 6-ig kifizetik. Minderről az Igor Holodkov idősek...
2024. DECEMBER 1.
[ 11:13 ]
Felrobbantottak egy csatornát pénteken késő este Észak-Koszovóban. A Koszovó Belgrádot gyanúsítja, Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint Szerbia terrorakciójáról van szó. A csatorna Koszovó két szénerőművét látja el vízzel, ezek az erőművek pedig az ország elektromosenergia-ellátásának mintegy kilencven...
2024. DECEMBER 1.
[ 0:00 ]
Beolvasás folyamatban