Szerbia
Első miséjét celebrálta bíborosként Német László
Betűméret:             

Első miséjét celebrálta ma Német László belgrádi metropolita érsek, mióta Ferenc pápa december 7-én bíborossá kreálta. Német László, aki a Szerbiai Katolikus Egyház első bíborosa, hangsúlyozta, ő elsősorban a közösség tagja, s a közösség és a hívek nélkül „senki és semmi”.

Szép számban megjelentek a hívek a belgrádi Boldogságos Szűz Mária Mennybevétele székesegyházban tartott szentmisén.

„Minden, amit hirdetek, az életem része kell, hogy legyen. Nem prédikálhatok nektek úgy, hogy közben én másként élek” – mondta.

Német emlékeztetett arra, hogy új bíborosi tisztségét annak a népnek köszönheti, amelynek élete során szolgált, ezt Isten kegyelméből elismerték, hogy továbbra is folytathassa a szolgálatot.

„Ez nem egy sikeres karrier eredménye, ahogyan sokan mondják nekem, hanem az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetének gyümölcse mindazért, amit eddig tettem, és amit most bíborosként fogok tenni. Arra kérlek titeket, legyetek itt velem, értem és egyházunkkal” – mondta a belgrádi bíboros.

Felszólította a híveket, hogy először önmagukba nézzenek, majd másokra tekintsenek, hogy jobb emberekké váljanak, és fogadják el embertársaikat olyannak, amilyenek, függetlenül gyengeségeiktől.

„Nem számít, hogy valaki miért került a társadalom peremére. A mi pásztori feladatunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy ezek az emberek visszataláljanak a helyes útra, és ismét a közösség részei lehessenek” – mondta.

Hozzátette, hogy igyekszik betartani a pápa hozzá intézett szavait, amelyek arról szóltak, hogy mindig fontosabb legyen számára a szolgai és a diakónusi cím, mint az eminenciás rang.

Ferenc pápa december 7-én kreálta pápaválasztó bíborossá a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közlekedési rendőrség mától, december 16-ától a hét végéig fokozottan ellenőrzi a közlekedést, különös tekintettel arra, hogy a járművezetők alkoholt vagy kábítószert fogyasztottak-e. Az akciót egyszerre hajtják végre 31 európai országban, amelyek tagjai a ROADPOL-nak (Európai Közlekedési Rendőrségek...
2024. DECEMBER 16.
[ 8:40 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, Szerbia tárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és más érintett felekkel is a szerbiai kőolajipari vállalatra, a NIS-re esetlegesen kivetett szankciók kapcsán. Vučić a Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA) képviselőivel folytatott vasárnap esti...
2024. DECEMBER 16.
[ 8:31 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma telefon tárgyalt António Costával, az Európai Tanács elnökével, akinek megköszönte Szerbia Európai Unióhoz vezető útján nyújtott folyamatos támogatását, valamint személyes elkötelezettségét ebben a folyamatban. A beszélgetés egyik témája a Szerbia európai uniós integrációja felé...
2024. DECEMBER 15.
[ 17:53 ]
Beolvasás folyamatban