Szerbia
EU: Jóváhagyták Szerbia számára a 16. és 19. fejezettel kapcsolatos tárgyalási pozíciók benyújtását
Betűméret:             

Az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsában egybegyűlt miniszterek ma jóváhagyták az uniós csatlakozási tárgyalások harmadik fejezetcsoportjának megnyitásához szükséges, Szerbiának címzett levelüket – közölte az EU soros elnökségét betöltő Magyarország az X közösségi oldalon.

A közlésből kiderül, hogy a döntés nyomán Ódor Bálint, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetője az Európai Unió Tanácsának nevében aláírta és megküldte a szerb uniós misszióvezetőnek a levelet, amelyben a tanács felkérte Szerbiát tárgyalási álláspontjának benyújtására az adózással foglalkozó 16. fejezet és a szociálpolitika és foglalkoztatás területét érintő 19. fejezet kapcsán.

Ezek a fejezetek a versenyképesség és inkluzív növekedés témakörét felölelő csatlakozási tárgyalási fejezetcsoportjához tartoznak - tájékoztattak.

A döntés jelentős lépés Szerbia számára, hiszen új lendület ad a csatlakozási tárgyalásoknak, előmozdítva ezzel is a bővítési folyamatot - írta Ódor Bálint az X közösségi oldalán.

A lépés összhangban áll a szintén kedden elfogadott, a magyar uniós elnökség által tárgyalt bővítési következtetésekkel, amelyek megerősítik az EU elkötelezettségét a Nyugat-Balkán integrációja iránt - írta tájékoztatásában a magyar uniós elnökség.

Emlékeztettek: Magyarország 2024 második felében vette át az Európai Unió Tanácsának elnökségét, amely időszak alatt - mint kiemelték - a bővítéssel kapcsolatos számos ügyben sikerült megállapodni.

Az uniós tanács két kormányközi konferenciát tartott. Hétfőn a Montenegróval tartott kormányközi konferencián három csatlakozási fejezetet sikerült lezárni, míg kedden Albániával nyitották meg a második klasztert - tájékoztattak.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nem tudja sem megerősíteni, sem cáfolni azt, hogy vajon Amerika szankciókat vezet-e be a Szerbiai Olajipari Vállalat (NIS) ellen, jelentette ki hétfőn Christopher Hill, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete, hozzátéve, az Egyesült Államoknak nem célja Szerbia gazdaságának vagy a két ország közötti bilaterális...
2024. DECEMBER 16.
[ 17:18 ]
Az újvidéki bíróságon hétfőn kihallgatták a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (Infrastruktura Železnice Srbije) közvállalat volt igazgatóját, Jelena Tanaskovićot. Vallomásában Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztert nevezte meg az újvidéki vasútállomás rekonstrukciós projektje fő...
2024. DECEMBER 16.
[ 16:09 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma az uniós országok nagyköveteivel együtt részt vett azon a munkaebéden, amelyet Magyarország nagykövete adott a magyar uniós elnökség lezárása alkalmából. Az eseményen, amelyen az EU-tagországok nagykövetei is jelen voltak, Vučić reményét fejezte ki, hogy az EU bővítési politikája a...
2024. DECEMBER 16.
[ 15:43 ]
Beolvasás folyamatban