Az oktatási dolgozók négy reprezentatív szakszervezete sztrájkot jelentett be december a 23-a és 27-e közötti időszakra. Követeléseik között szerepel az oktatási minisztérium vezetőségének leváltása, valamint a kollektív szerződés módosításainak aláírása.
A szakszervezetek közleményükben követelik a különleges kollektív szerződés módosításának aláírását az általános és középiskolákban, valamint a diákotthonokban dolgozók számára, továbbá az anyagi követelések teljesítését, pontosabban alkalmazását, hiszen ezeket már tartalmazza a korábban aláírt megállapodás, és amely az óvodai intézményekre, általános és középiskolákra, diákotthonokra és felsőoktatási intézményekre vontakozik. Emellett követelik az adminisztráció csökkentését, és figyelmeztettek, hogy ha követeléseiket nem teljesítik, január 28-tól teljes munkabeszüntetést fognak javasolni.
Bejelentették továbbá, hogy december 20-án, pénteken munkabeszüntetéssel fejezik ki támogatásukat a hetek óta tiltakozó egyetemisták iránt, „a jobb és igazságosabb társadalomért folytatott küzdelmükben”, írja a Beta.
„Képviselőink egyidejűleg ellátogatnak az egyetemistákhoz a karokon, élelmiszerrel és egyebekkel nyújtanak számukra segítséget” – áll a közleményben, amelyet a következő szakszervezetek írtak alá: Szerbiai Oktatási Dolgozók Szakszervezeti Uniója, Szerbiai Oktatási Szakszervezet, GSPRS Függetlenség, valamint a Szerbiai Oktatási Dolgozók Szakszervezete.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!